Hirdetés
Hirdetés
Ma 2022. máj. 18., szerda, Erik és Alexandra napja van. Holnap Ivó és Milán napja lesz.

Rosszul kezdődött ez a hét a polgármestereknek PDF Nyomtatás
2011. március 03. csütörtök, 13:00

ajtoÖsszeférhetetlenség miatt szüntette meg a polgármester megbízatását Felcsút képviselő-testülete hétfőn. Varga György függetlenként harmadik ciklusát kezdte az októberi helyhatósági választások után, tíz szavazattal előzte meg a Fidesz-KDNP jelöltjét.

 

A polgármesternek köztartozása van, ez pedig ellentétes az önkormányzati törvénnyel - így indokolta a menesztést az alpolgármester. A polgármester bírósághoz fordul, írja a Fejér Megyei Hírlap.

Egy másik Fejér megyei település is vezető nélkül maradt. Mezőkomárom polgármestere a hétfői testületi ülésén jelentette be távozását. Mohai János 2002 óta volt az önkormányzat vezetője, döntését nem indokolta. A lemondás miatti időközi választást harminc napon belül tűzi ki a helyi választási bizottság.

A Zala megyei Miháld településen nem polgármestert, hanem egy polgármesterjelöltet a nyílt utcán felpofoztak - írta szerdai számában a Zalai Hírlap. Herman Sándor független polgármesterjelölt a lapnak elmondta, hogy kedden a község egyik lakója az utcán vonta kérdőre: milyen alapon jelölteti magát polgármesternek? Rövid szóváltás után akkora pofont kapott, hogy lerepült a szemüvege.

A merénylő azzal indokolta tettét, hogy „kijött a béketűrésből”. Azt mondta, nem büszke arra, hogy pofon ütött egy hatvanéves embert, de vállalja a felelősséget. Herman Sándor feljelentést tett a rendőrségen, az ügyben könnyű testi sértés vétségének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+7 #3 Török Szultán 2011-03-05 09:01
Akar itt még valaki polgármester lenni? Pénz nincs, a reformról semmit sem tudni, hitelfelvétel csak pöcsétes engedéllyel, és mostanában már ők az eladósodottság másik fő okozói.
Idézet
 
 
+2 #2 gemkapocs 2011-03-03 21:22
Se diplomám, se képviselői megbízatásom, se munkám nincs, de kapcsolódom az előző megszólaláshoz.
Idézet
 
 
+3 #1 Frisch Istvánné 2011-03-03 20:33
Hát még azoknak a polgármesterek, akik vártak valamit Széll Kálmán Terv ismertetésétől, de nem igazándiból kaptak érdemi tájékoztatást. Talán majd a jól értesült elemzők vezetik az ő kezeiket a jövőben.
Magam szintén várom az elemzéseket, a vélemény ütköztetéseket, de mind inkább a konkrétumokat, pedig csak két diplomás önkormányzati képviselő vagyok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?