Hirdetés
Hirdetés
Ma 2022. jan. 18., kedd, Piroska napja van. Holnap Sára és Márió napja lesz.

Vissza a közműveket az önkormányzatoknak? PDF Nyomtatás
2011. szeptember 16. péntek, 06:00

 

schmidt_jenoA víz-, a csatorna- és a szennyvízdíj kiszabása eddig önkormányzati hatáskör volt, a kormány most gyakorlatilag hatósági árakat szab a közműcégeknek. A Magyar Vízközmű Szövetség elnöke reméli, hogy településre-térségre érvényes tarifát szab meg majd a kormányzat, nem pedig egységár lesz Győrtől Nyíregyházáig.

A miniszterelnök már fél éve beharangozta, hogy kormányzati szinten próbálják megállítani a rezsiköltségeket, emlékeztetett az ATV Start című műsorában Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Tab polgármestere. Elmondta, nem tart attól, hogy a hatósági díjak miatt veszteségessé válnak a közmű-szolgáltatások. Szerinte a hatósági árat úgy kell kialakítani, hogy az elfogadhatónál ne lehessen nagyobb profitot kaszálni.

A Magyar Vízközmű Szövetség elnöke, Kurdi György úgy értelmezi a hatósági árat, hogy a vonatkozó, készülő jogszabály majd részletesen taglalja, milyen elemekből, költségekből áll az össze, és lesz egy hatóság, amely ellenőrzi, hogy a vízművek tartják-e magukat a jogszabályi előírásokhoz az árképzés során. Azt reméli – jegyezte meg -, hogy a díjba a karbantartási és fejlesztési kiadásokat is belekalkulálja majd az illetékes hatóság, továbbá differenciáltan, az adott településre-térségre érvényes tarifát szabja majd meg a kormányzat.

Schmidt Jenő szerint célszerű lenne, ha a jövőben a közszolgáltatásokat az önkormányzatok végeznék, azaz visszavennék a feladatokat a magáncégektől. Ezzel kordában lehet tartani az árakat is. Attól ugyanakkor nem tart a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke, hogy nem akad majd cég, amelyik működtetné a mérsékelt árú közszolgáltatásokat, mert a csatorna- és szemétszolgáltatást például mindenkinek kötelezően igénybe kell vennie, így mindig lesz kereslet.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
0 #1 Réti Péter 2011-09-16 09:41
A szolgáltatók költségei eltérnek, de a hatósági ár lényege a kormányzati akarat érényesítése a fogyasztói árakban, tehát ha bevezetik, egységesnek kell lennie. Az alkufolyamtokat már ismerjük, érdekérvényesít ő képesség szerint jönnek majd az "eredmények". Ha lesz, akkor legyen egységes. És lesz, nincs kétség.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?