Hirdetés
Pályázaton ad pénzt az állam az önkormányzatoknak gyermekétkeztetésre
2015. április 27. hétfő, 09:00

etelA gyermekétkeztetés körülményeinek és feltételeinek javítását célzó fejlesztések támogatására egymilliárd forint keretösszegű pályázatot írt ki a kormány az önkormányzatok számára - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin közölte: az önkormányzatok és társulásaik egyebek mellett óvodáik, bölcsődéik főzőkonyháinak, tálalóinak vagy étkezőinek fejlesztésére kaphatnak vissza nem térítendő támogatást. A beruházásokhoz 5-50 százalékos önerő szükséges, az önkormányzat adóerő-képességétől függően. A pályázati elbírálásnál előnyt jelent, ha az önkormányzatok a - szeptembertől - hároméves kortól kötelező óvodáztatás, tehát új gyermekek megjelenése miatt kérnek támogatást, amelynek nincs felső határa.

Az államtitkár egy II. kerületi óvoda tálalókonyhájában tartott sajtótájékoztatóján közölte, a pályázatot az Emmi, a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium összefogásával írták ki, és annak utóbbi a koordinátora. Az önkormányzatok pályázatairól a végső döntéseket is a nemzetgazdasági miniszter hozza meg, egy tárcaközi bizottság javaslata alapján, július 15-éig.

Elmondta, hogy a pályázatokat elektronikus és papíralapon is be kell nyújtani; előbbi határideje május 29-e, utóbbié június 1-je, a támogatást pedig 2016. december 31-éig kell felhasználni. Az államtitkár azt hangoztatta, a pályázattal azt akarja segíteni a kormány, hogy a közétkeztetésben napi szinten részt vevő több mint egymillió gyerek jó minőségű ételeket kapjon, megfelelő mennyiségben és minél jobb körülmények között.

Utalt arra, hogy a megfelelő színvonalú étkezés biztosítása az önkormányzatok felelőssége, ugyanakkor kormányzati feladat megteremteni annak keretfeltételeit, ezért nyújtanak ehhez támogatást. Emlékeztetett arra is, korábban már rendeletben garantálták, hogy a gyerekek a közétkeztetésben megfelelő minőségű ételeket kapjanak, ősztől pedig kiterjesztik az ingyenes étkezés lehetőségét. Jelezte: szeptembertől a bölcsődés és óvodás korú gyermekek csaknem 90 százaléka étkezhet ingyenesen.

Novák Katalin közölte azt is, hogy országos szinten legfeljebb 25 ezer gyerek jelenhet meg az óvodákban a szeptembertől kötelező óvodáztatás miatt.

(MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
0 #1 munkás 2015-04-28 13:59
Ha nyerünk a pályázaton - eszik a gyerek, ha nem nyerünk - nem eszik. Így fog működni?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés