Hirdetés
Kétszáz pályázatot támogatnak
2018. január 26. péntek, 08:00

szakali istvan lorand01A Zártkerti programban támogatást nyerhetnek el az önkormányzatok a zártkerti utak járhatóvá tételére, a víz- és az áramvételi lehetőségek megteremtésére, vadvédelmi kerítések létesítésére. Támogatják a területrendezést, a gyümölcsfa-, továbbá a szőlőtelepítést is.

Mintegy kétszáz pályázatot támogatnak a kétmilliárd forint keretösszegű, önkormányzatok számára meghirdetett Zártkerti programban – mondta Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára (képünkön).

A nemzeti forrásból finanszírozott program pályázatainak benyújtásához az internetes felület január 2-tól január 31-ig érhető el a kormány és a Herman Ottó Intézet honlapján. A döntési listát március 31-ig teszik közzé, a nyerteseknek jövő áprilisig kell megvalósítaniuk beruházásaikat.

Eddig mintegy negyven pályázatot véglegesítettek, de az elektronikus beadandó felületen már közel hétszáz pályázó nyitotta meg a dokumentumokat – közölte az MTI-vel a helyettes államtitkár. „Azt várjuk, hogy az igények száma meg fogja közelíteni a nyolcszáz-kilencszázat, ebből pedig kétszáz nyerhet el egyenként legfeljebb 10 millió forintot” – mondta, egyszersmind jelezte, hogy a kormány döntése szerint jövőre is lesz pályázat.

A projekt támogatási intenzitása százszázalékos. A nyertes pályázóknak lehetőségük van 75 százalékos pályázati előleget lehívni annak érdekében, hogy meg tudják valósítani a fejlesztéseiket.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés