Hirdetés
Közel százan pályáztak az Idősbarát Önkormányzati Díjra
2017. május 22. hétfő, 07:30

idosbarat onkormanyzat02„A tavalyihoz képest majdnem négyszer több, közel 100 pályázatot nyújtottak be az önkormányzatok az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium által közösen kiírt Idősbarát Önkormányzat Díjra.” – jelentette be Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

A felhívás célja az volt, hogy az önkormányzatok pályázatukban mutassák be, miként járulnak hozzá idős lakosaik fizikai, szellemi frissességének megtartásához és a nemzedékek együttműködésének erősítéséhez.

A Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság „Nemzedékek értéke – Értékes nemzedékek” címmel egy másik pályázatot is kiírt a Nemzedékek Napja alkalmából, amelyre május 29-ig várják a pályamunkákat. Idős szervezetek, kistelepülések közösségei pályázhatnak olyan programsorozatokra, amelyek az idősek és fiatalok – különösen a távol élő családtagok – közös alkotó tevékenységeit, tartalmas időtöltését állítják középpontba. A pályázók 500 ezer és 1,5 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el.

A pályázat részletei megtalálhatók az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő oldalán és a kormány honlapján. 

(OrientPress)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés