Hirdetés
Településtámogatás szociális alapellátásra és közlekedésfejlesztésre PDF Nyomtatás E-mail
2013. augusztus 02. péntek, 06:00

magyarkozlonyA szociális és gyermekjóléti alapellátás fejlesztésére országszerte 1666, míg a helyi közösségi közlekedésre 86 település kap vissza nem térítendő támogatást. Az erről szóló belügyminiszteri rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

A rendelet melléklete szerint 6 megyében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém, Zala) több mint 100 településnek jut szociális és gyermekjóléti alapellátási támogatás. A legtöbb támogatott település (224) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a legkevesebb (18) Komárom-Esztergom megyében található.

A rendelet értelmében a szociális és gyermekjóléti alapellátás támogatásának kiegészítése a családsegítés és gyermekjóléti ellátás, a házi segítségnyújtás, a gyermekek napközbeni ellátása, valamint a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás után 2013-ban azon települési önkormányzatokat illeti meg, amelyeknek az egy lakosra jutó adóerő-képessége nem haladja meg a 30 ezer forintot.

A helyi közösségi közlekedés támogatásában az ország valamennyi megyéjéből összesen 86 település - köztük több nagyváros - részesül. A legnagyobb összeget, több mint 352 milliót Miskolc kapja, de Debrecen is több mint 350 millió forintban részesül. Szegeden mintegy 334 millió, Pécsen több mint 159 millió forint jut a helyi közösségi közlekedés támogatására.

A rendelet szerint a támogatások összegének első felét péntekig folyósítják, a többit pedig két egyenlő részletben augusztus 26-áig, majd november 25-éig.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Nagyon jól mondod, április 8-án betegnek kell lennünk! Tovább...
  • Hiába emelik fel az illetményalapot 60 eFt-ra, mint ahogyan a 2. számú hozzászól... Tovább...
  • A következő sztrájk napjára tennék javaslatot: egy szép tavaszi vasárnapra, mond... Tovább...
  • Erősen hajlok rá, hogy Ausztriában folytassam. Ott legalább megbecsülnek. Polgár... Tovább...
  • Az itt a legnagyobb baj, amellett, hogy a "nagy" fidesz részéről semmi hajlandós... Tovább...
  • Minden tiszteletem a sztrájkot megszervező Köztisztviselők Szakszervezetéé és a ... Tovább...
  • Nem lesz ebből semmi. Kivéreztetik a szektort. Tovább...
  • 462/2017.(XII.2 8.) Korm. rendelet Tovább...
  • Az önkormányzati igazgatásban dolgozó 37.000. köztisztviselő illetménye - közpon... Tovább...
  • 2018. január 31-vel megszűnik a bér kompenzációja ! Nem béremelés nem lesz még e... Tovább...
  • Jah,a politikai érinthetetlensé gnek ára van ! Tovább...
  • Hagyjuk már az elmúlt,8 évvel ezelőtt véget ért szocialista városvezetést, akine... Tovább...
  • Megint egy olyan probléma melyet látványosan, meg lehetne oldani, ha nem kőbaltá... Tovább...
  • Kíváncsi lennék mit tenne a "kormány", ha az országos sztrájk a választások napj... Tovább...
  • Kíváncsi lennék mit tenne a "kormány", ha az országos sztrájk a választások napj... Tovább...
Hirdetés