Hirdetés
Gazdaságfejlesztésre menne az uniós pénzek kétharmada Pest megyében PDF Nyomtatás E-mail
2013. május 16. csütörtök, 07:00

unios_penzPest megye önkormányzata megegyezett a 2020-ig tartó időszak területfejlesztési koncepciójáról a térségben működő kereskedelmi és iparkamarával. A területfejlesztési pénzek felhasználásánál figyelembe veszik, hogy az előzetes elképzelésekkel szemben 2020-ig biztosan nem válhat külön Budapest és Pest megye – írja a hvg.hu.

A koncepció összeállításába a megye lakosságának minél szélesebb körét igyekeznek bevonni, és ehhez nem elég, ha kistérségi fórumokat szerveznek, hanem a különböző korú és foglalkozású embereket tömörítő szervezeteket is külön-külön meg kell nyerniük – mondta Ambrus András, a megyeháza hivatalának sajtófőnöke.

Tájékoztatása szerint a fővárosi önkormányzattal és a megyei civil szervezetek többségével már megegyeztek a koncepció főbb részleteiben, legutóbb pedig a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamarával írtak alá stratégiai megállapodást. Eszerint a készülő koncepció egyik alappillére lesz, hogy az EU-s források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kell fordítani, korábban ez az arány csak 15 százalék volt. A tervek szerint több pénzt fordítanak majd például szakképzésre, felnőttképzésre, és megkönnyítik a szakmai-munkahelyi gyakorlat megszerzését is.

A sajtófőnök hozzátette: a területfejlesztési pénzek felhasználásánál figyelembe veszik, hogy az előzetes elképzelésekkel szemben 2020-ig biztosan nem válhat külön Budapest és Pest megye. Változik viszont az uniós források elosztási szisztémája: eddig a nyolc régió számára külön-külön írták ki az operatív programokat, ezután viszont csak kétfelé "megy a pénz". Budapest és Pest megye a versenyképességi operatív program (VEKOP), míg a többi megye a területi operatív program (TOP) keretén belül hívhat le összegeket.

A megyeháza további együttműködési szerződések aláírását tervezi, és folytatják a területfejlesztési koncepcióról szóló kistérségi fórumokat is, a tervezetet június 13-áig Aszódra, Gyálra, Nagykovácsiba, Érdre, Vecsésre, Ceglédre és Dunakeszire viszi el az önkormányzat.

A dokumentum végleges változatáról várhatóan augusztusban dönt a közgyűlés – közölte Ambrus András.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
0 #1 paloc 2013-05-21 06:02
Mi van a Pest megyei perifériára szorult térségeivel? A több száz oldalas dokumentumot egyszerűbb, átláthatóbb, olvashatóbb formátumúra is át kellene dolgozni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • https://444.hu/2016/02/11/egy-rejtelyes-elemzes-miatt-rettegnek-a-polgarmesterek Tovább...
  • Az uniós választásokig számítunk, utána újra tervezik a rendszert.....N em kellü... Tovább...
  • Idő...idő...már rég répni kellett volna, mert már a béka fenekén vagyunk, megbec... Tovább...
  • Alig bírtam végigolvasni, hisz potyogott a könny a szememből. Na nem a meghatódo... Tovább...
  • A kormány támogatja a bérnövekedést - kivéve az önkormányzatokn ál dolgozó közti... Tovább...
  • A falvaknak nem sportparkok kellenek, hanem munkahelyek helyben vagy a közelben!... Tovább...
  • Irodában dolgozom közfogiban évek óta, ugyanakkora felelősséggel, mint bárki más... Tovább...
  • Az önkormányzati köztisztviselők nek - 37.000.-fő - sztrájkolni kell, mert 11. é... Tovább...
  • Ez csak azt jelenti, hogy a közös hivatalokat fenntartó önkormányzatokn ak keves... Tovább...
  • Az 1990-es évek végén azért vezették be sok településen az ipa-t, mert azt mondt... Tovább...
  • én négy éve vagyok közmunkás egy hivatalban, nagyon nem apró-cseprő ügyekkel lát... Tovább...
  • Milyen lehetősége lesz az önkormányzatokn ak, hogy ha megszűnik ez a program? Ne... Tovább...
  • A követelés már kevés. Általános sztrájk kell, a közszolgálatban dolgozók azonna... Tovább...
  • [quote name="Laci"]Köz munka cigány munka Tovább...
  • Egyetértek, valóban kényelmes nekik, azt tapasztalom, tetszik a közmunkásoknak, ... Tovább...