Hirdetés
Százmillióval tartozik Hódmezővásárhely, felmondták a hőszerződést PDF Nyomtatás E-mail
2012. június 26. kedd, 08:30

estarAz E-Star Alternatív Nyrt. rendkívüli felmondással megszüntette a hódmezővásárhelyi önkormányzattal kötött hőszolgáltatási szerződését, és több más önkormányzattal is így jár el - közölte a társaság a BÉT honlapján, amelyről többek között az hvg.hu számol be.

 

A közlemény szerint a rendkívüli felmondás oka, hogy az elmúlt közel egy év alatt a hódmezővásárhelyi önkormányzat nem teljesítette a fizetési kötelezettségét az E-Star irányába, az általa felhalmozott, százmillió forintot meghaladó tartozása megfizetésére sorozatos fizetési felszólítás illetőleg egyeztetési javaslat ellenére sem mutatott hajlandóságot.

„Az E-Star sajnálattal állapította meg, hogy a követelés békés úton történő érvényesítésére tett erőfeszítései eredménytelennek bizonyultak, az önkormányzat még az általa elfogyasztott fölgáz ellenértékét sem fizette meg az E-Star részére, megkérdőjelezve annak tényét, hogy azt az E-Star szerzi be azt a részére" - áll a közleményben.

A rendkívüli felmondás következtében az E-Star a földgázt július 1-től nem szerzi be az önkormányzat szerződés által érintett intézményeiben, a hőtermelő berendezéseket nem üzemelteti tovább és a szerződés szerint járó követeléseit érvényesíti az önkormányzattal szemben, ideértve a százmillió forintot meghaladó díjtartozásán (szolgáltatási díj és hődíj) felül a felmondás következtében fizetendő megváltási értéket is, amelynek összege szintén meghaladja a százmillió forintot.

A közlemény szerint a cég a 2012 őszéig a nem fizető önkormányzati ügyfeleivel szemben több hasonló lépést tervez. A szolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében a szerződéses követelések érvényesítésére rendelkezésre álló, bankot és az E-Start feljogosító inkasszójogot az E-Star érvényesíti.

„Elfogyott a pénz, elfogyott a türelem. Sohasem gondoltuk volna, hogy egy európai országban az állam válik a legrosszabb adóssá és hogy a közszolgáltatások fenntartása irányában ilyen érzéketlenséget mutat. Jelenleg több mint másfél milliárd forinttal finanszírozzuk az államháztartást, ezt az összeget nem áll módunkban tovább növelni. Idén a magyarországi államháztartást érintő árbevételünk csupán 25 százaléka folyt be. Az intézkedéssorozat közel háromszáz intézményt fog érinteni” - nyilatkozta a közlemény szerint Soós Csaba a társaság elnök-vezérigazgatója.



Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
0 #2 K. Róbert 2012-07-17 07:57
Az államilag támogatott állam az államban önkorányzatokat azért nehéz lesz megregulázni. Nem fogadnék az E-Starra...
Idézet
 
 
+1 #1 good 2012-06-26 09:09
Nagyon helyes! Épp itt az ideje megregulázni ezeket az állam az államban önkormányzatoka t!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Tehát egy friss jelentés szerint 2010-től 50%-kal nőt a vezetők száma. Ez döbben... Tovább...
  • Tudtuk, hogy így lesz....nem kapunk béremelést...a választás előtt kellett volna... Tovább...
  • A kirúgások előtt nem a feladatokat, az ügyek számát kellett volna lecsökkenteni... Tovább...
  • Nagyon sajnálom, hogy a családok évében a gyermekes anyukákat kirugják. Tovább...
  • Sürgősen hozzá kell látni egy újabb sztrájk megszervezéséhe z, de nem egy napos ... Tovább...
  • Ja és még valami.Most addig várnak az összes járandóság kifizetésével(r uhapénz,... Tovább...
  • Konkrétan az Államkincstár vezetőségének a leépítését kellene átgondolni,és nem ... Tovább...
  • Az államkincstárná l egyes szervezeti egységek működését, már most is zavarja a ... Tovább...
  • Igazad van, én kérek elnézést! A *** így még ***abb lesz! Tovább...
  • Nem jól számoltál, mert a 800-ból még lejön a munkáltatót terhelő járulék... Tovább...
  • Én is azon gondolkoztam, hogy mi volt ezen sikeres? Senki nem áll a szakszerveze... Tovább...
  • A konzultáció a nagy kormányunk Nemzeti Konzultációjáho z hasonlóan eleve hülye ... Tovább...
  • Engem speciel nem kérdeztek meg, és még csak nem is hallottam erről a konzultáci... Tovább...
  • Ez már megint egy mekkora baromság! Kiegészítő bérrendezési alap. Az meg mi a tö... Tovább...
  • Ha kitart ez az "EU" nem küldi a pénzt bizonyos dolgok miatt akkor a "majd megl... Tovább...