Hirdetés
Közpénzfelhasználó szervezetek ellenőrzése PDF Nyomtatás E-mail
2019. január 04. péntek, 08:00

domokos laszloAz Állami Számvevőszék ellenőrzései mintegy ezer közpénzfelhasználó szervezetet érintettek 2018-ban. Az ÁSZ több mint 2200 javaslatot fogalmazott meg a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása érdekében, 323 jelentéssel és 17 elemzéssel járult hozzá a közpénzügyek fejlesztéséhez.

Az Állami Számvevőszék 2018-ban is betöltötte az alaptörvényben meghatározott közpénzügyi garantőr szerepét, ellenőrzéseivel, elemzéseivel és széleskörű tudásmegosztó tevékenységével hozzájárult a közpénzügyek fejlesztéséhez – mondta a szervezet elnöke, Domokos László (képünkön). Az ÁSZ alapvető feladata az Országgyűlés által hozott törvények betartásának ellenőrzése, a jogállam védelme – hívta fel a figyelmet, és hangsúlyozta: a törvényeket minden közpénzfelhasználónak be kell tartania.

Tavaly kiemelt figyelmet fordítottak az egészségügyi ágazatra. Erről az ÁSZ elnöke azt mondta, hozzájárulnak a kórházak és egészségügyi szakrendelők gazdálkodásának megerősítéséhez, és hozzátette, hogy folyamatban van a sürgősségi betegellátó rendszer átfogó ellenőrzése, amely során a betegek tapasztalatait is feltérképezik.

Törvényi előírás alapján 2018-ban is ellenőrizték a döntő mértékben közpénzekből gazdálkodó pártokat és pártalapítványokat. Domokos László leszögezte: az ÁSZ minden párt ellenőrzését azonos szempontok szerint, a törvényi előírások maradéktalan betartásával végzi el. 2010-től a politikai pártok ellenőrzésének magyarországi gyakorlata egyértelműen szigorodott, ami az ÁSZ ellenőrzési módszereit és gyakorlatát is meghatározza – fejtette ki. Egyben álszentnek, illetve társadalmi szempontból rendkívül károsnak nevezte, hogy „azok kritizálják – támadják – az Állami Számvevőszéket, akik néhány éve még következményekkel járó, szigorúbb ellenőrzéseket követeltek a politikai pártok esetében”.

Az Állami Számvevőszék 2018-ban is hozzájárult a megelőzésen alapuló korrupció elleni célkitűzések megvalósításához - hangsúlyozta Domokos László. Magyarországon ma már nemzetközi összehasonlításban is tudatosnak tekinthető a megelőzésen alapuló korrupció elleni fellépés, megerősödött a közszféra integritása, mindezt Magyarország kiemelkedő gazdasági eredményei is alátámasztják.

A 2018-as év a társadalmi bizalomépítés éve is volt az Állami Számvevőszék életében – mondta. Megemlítette a Nielsen közvélemény-kutató augusztusi, országos reprezentatív kutatását, amely szerint a magyar társadalomban emelkedik az Állami Számvevőszéket és annak tevékenységét ismerők aránya, valamint egyre többen bíznak az ÁSZ megállapításaiban.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

nkklub szab-szolg

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A cikkben található linkek és a letöltés nálunk működik, az idézett cikk még elé... Tovább...
  • A webhely nem elérhető, a táblázat nem letölthető Tovább...
  • 50.000.-Ft átlagosan, ami akkor 30.000.-Ft lesz személyre lebontva, mint a 30%-o... Tovább...
  • 2008 óta változatlan, 38650 Ft az illetményalap, és jövöre is ennyi a tervek sze... Tovább...
  • Kivéve a köztisztviselők et. 11 éve - írd és mondd - a költségvetési törvényben ... Tovább...
  • Az illetmény alaphoz kéne hozzányúlni!!!!!!! Tizenegy éve nincs változás emberek... Tovább...
  • Talán lesz pénz béremelésre, talán??? Már tegnap is késő lett volna egy érdemi b... Tovább...
  • Nem tudom, hogy vajon a nagy önkormányzatoka t - Szeged, Pécs - is baszogatják? ... Tovább...
  • Ezt hívják tüneti kezelésnek és annyit is ér. Tovább...
  • Ne feledjük a jegyző mögött lévő apparátust sem! Tovább...
  • Ami kimaradt a cikkből: Az uniós választások után beszántják az önkormányzatoka ... Tovább...
  • Szöveg, szöveg, szöveg-a valósághoz semmi köze. Nem volt itt bürokrácia csökkent... Tovább...
  • Te jó ég, ez az ember megintcsak elhiszi, amiről beszél? Bürokráciacsökkentés: m... Tovább...
  • Értem én, hogy a jogszabályokat be kell tartani, mert csak így törvényes a sztrá... Tovább...
  • Nem csökkentve a program értékét, de egy két apróságra felhívnám a figyelmet. A ... Tovább...