Hirdetés
A NAV lefoglalt egy uniós pénzből épült strandot PDF Nyomtatás E-mail
2018. december 06. csütörtök, 09:00

korosstrandA Nemzeti Adó- és Vámhivatal a tulajdonos elleni végrehajtási eljárásban lefoglalta a nagykőrösi strandot. Minderről dr. Nyíkos Sára címzetes főjegyző tájékoztatta az önkormányzat képviselő-testületét.

A nyolcvan éves elődje helyére épített új nagykőrösi strandfürdőt 2011 novemberében adták át. A beruházás összesen 580 millió forintba került, ebből 231 millió forint uniós támogatás volt, melyet az Új Széchenyi Terv keretén belül az Európai Unió gyógy- és termálvíz turisztikai hasznosításához kapcsolódó létesítmények építése, szolgáltatások fejlesztésére szánt alapból nyertek – írja a Hírklikk.

Azonban a tulajdonos nem tudta öt éven keresztül működtetni az új starndot, ahogy az uniós fejlesztéseknél ez elvárt, ezért a minisztérium visszakérte a támogatásként kifizetett pénzt.

Hosszú hónapok huzavonája után jutottak el a felek odáig, hogy ez év októberében a Pénzügyminisztérium részére 284.708.963,- forint tartozás és járulékai erejéig végrehajtási jog került bejegyzésre. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arról tájékoztatta a Nagykőrösi Polgármesteri Hivatalt, hogy a Spring Project Ingatlanhasznosító Kft. adós ellen folyamatban lévő végrehajtási eljárásban lefoglalásra került a 2750 Nagykőrös, Ceglédi út 14. szám alatt található ingatlan 1/1 tulajdoni hányada.

A NAV hozzátette, hogy elkészült az értékbecsléssel, így nagy valószínűséggel árverés útján próbálnak majd pénzükhöz jutni.

(atv.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A követelés már kevés. Általános sztrájk kell, a közszolgálatban dolgozók azonna... Tovább...
  • [quote name="Laci"]Köz munka cigány munka Tovább...
  • Egyetértek, valóban kényelmes nekik, azt tapasztalom, tetszik a közmunkásoknak, ... Tovább...
  • Lehet, hogy sokan "megköveznek" azért amit most leírok, de én úgy gondolom, hogy... Tovább...
  • Ez a kis ország teljesen kettészakadt - van Budapest meg a fejlett Dunántúl, az ... Tovább...
  • Tisztelt Elnök Úr! Köszönet munkádért, de mikor fognak velünk kistelepülési veze... Tovább...
  • Hát meglátjuk, de azért erre a váltásra nem biztos, hogy büszkén emlékszik majd ... Tovább...
  • Arról miért nem beszél senki, hogy a kormányhivatalo k kormánytiszvise lői ezent... Tovább...
  • A közigazgatásban évek óta zajló átalakítások, jogszabályválto zások, létszámleé... Tovább...
  • Közmunka nem munka hely mert az ember ég alatt dolgozik . Tovább...
  • Ez üdvözlendő.Sajn os ez a mennyiség nem elég egy szezonra.Nyilvá n nagy segítsé... Tovább...
  • Van aki PB palackos gázt igényelt. Darabolják a gàzpalackot, vagy hogyan gondolj... Tovább...
  • Minden emberi logikával szembe megy, hogy nem lehet pénzben rendezni. Jelenleg i... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy az egész választási hajrában hatalmas kampányként kitalál... Tovább...
  • Ez így igaz, de a kistelepülések számára legoptimálisabb mini bölcsődei ellátásb... Tovább...