Hirdetés
Bölcsődei ellátás: haladékot kaptak az önkormányzatok PDF Nyomtatás E-mail
2018. november 23. péntek, 08:00

bolcsi0Újabb két évig nem lesz kötelező bölcsődét nyitni a tízezer főnél kisebb településeken. A népjóléti bizottság tárgyalja a kormány javaslatát, miszerint 2020. december 31-re módosulna a határidő – írja az Infostart.

A Népszava szerint nem tolonganak a települések, hogy a három év alatti gyermekek napközbeni ellátását, és így az anyák munkába állását bölcsődék indításával támogassák. A lap emlékeztet, hogy a 2017 januárjában hatályba lépett rendelkezés szerint minden magyar településnek bölcsődei ellátást kell nyújtani, ha legalább öt kisgyermek szülei ezt igénylik, vagy ha több mint negyven ilyen korú gyerek él a faluban, kisvárosban.

A gyermekvédelmi törvény szerint idén év végéig minden érintett önkormányzatnak lépnie kellett volna, a kormány azonban most egy szociális tartalmú salátatörvénybe illesztve 2020. december 31-re akarja módosítani a határidőt.

A népjóléti bizottság szocialista elnöke úgy látja, azért nem képes tartani az Orbán-kormány a saját polgármestereinek kitűzött határidőt, mert a fideszes településvezetők is a csendes ellenállás módszerét választották a bölcsődealapítás helyett. Korózs Lajos hozzátette: az önkormányzati vezetők szerint nehéz lesz finanszírozni az intézmények folyamatos működtetését.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke viszont úgy véli, a plusz két év elég lesz az igények pontos felmérésére és a lehetőségek mérlegelésére. Schmidt Jenő szerint ugyanis ennyi időt lehet előre látni mindenhol: az elmúlt hónapokban született gyerekek és a kismamák figyelembevételébel hozható meg az a döntés, hogy indítani kell-e bölcsődét vagy sem, az azonban már bizonytalan, hogy a két év után mi lesz a folytatás.

Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár néhány hete úgy nyilatkozott, hogy az idén bevezetett feladatalapú finanszírozásnak köszönhetően az önkormányzatoknak már nem ráfizetéses bölcsődét működtetni. A legnagyobb hazai önkormányzati szövetség vezetője tájékoztatása szerint az új normatíva a fenntartási költségek 80 százalékát fedezi, a korábbi 50 százalékkal szemben.

Míg Novák Katalin sokszor hangoztatja, hogy a kisgyermeknevelők bérét az elmúlt években jelentősen megemelte a kormány, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) arról számolt be, hogy – bár egyre több kisgyermeknevelő szakembert képeznek az országban – sokan épp az alacsony fizetések miatt gyorsan távoznak a területről, sőt a nappali tagozatos főiskolások ötöde már el sem kezdi a pályát. Nem ritka, hogy diákmunkásként még nettó kétszázezret tudott összeszedni valaki, de ha munkába áll, az induló bére bruttó 187 ezer lesz.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+1 #1 Gyenes Zoltán 2018-11-23 08:58
Ez így igaz, de a kistelepülések számára legoptimálisabb mini bölcsődei ellátásba belekerült az akadálymentes szülői mellék helység/mosdó kötelező megvalósítása. Érdekes módon a munkahelyi és családi ellátási formulába nem. Kérdésem akarják-e, hogy kistelepüléseke n is legyen fenntartható megoldás, vagy megint nem tudja a jobb kéz, hogy mit tesz a bal?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A követelés már kevés. Általános sztrájk kell, a közszolgálatban dolgozók azonna... Tovább...
  • [quote name="Laci"]Köz munka cigány munka Tovább...
  • Egyetértek, valóban kényelmes nekik, azt tapasztalom, tetszik a közmunkásoknak, ... Tovább...
  • Lehet, hogy sokan "megköveznek" azért amit most leírok, de én úgy gondolom, hogy... Tovább...
  • Ez a kis ország teljesen kettészakadt - van Budapest meg a fejlett Dunántúl, az ... Tovább...
  • Tisztelt Elnök Úr! Köszönet munkádért, de mikor fognak velünk kistelepülési veze... Tovább...
  • Hát meglátjuk, de azért erre a váltásra nem biztos, hogy büszkén emlékszik majd ... Tovább...
  • Arról miért nem beszél senki, hogy a kormányhivatalo k kormánytiszvise lői ezent... Tovább...
  • A közigazgatásban évek óta zajló átalakítások, jogszabályválto zások, létszámleé... Tovább...
  • Közmunka nem munka hely mert az ember ég alatt dolgozik . Tovább...
  • Ez üdvözlendő.Sajn os ez a mennyiség nem elég egy szezonra.Nyilvá n nagy segítsé... Tovább...
  • Van aki PB palackos gázt igényelt. Darabolják a gàzpalackot, vagy hogyan gondolj... Tovább...
  • Minden emberi logikával szembe megy, hogy nem lehet pénzben rendezni. Jelenleg i... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy az egész választási hajrában hatalmas kampányként kitalál... Tovább...
  • Ez így igaz, de a kistelepülések számára legoptimálisabb mini bölcsődei ellátásb... Tovább...