Hirdetés
Nincsenek veszélyben az önkormányzati fejlesztési pénzek PDF Nyomtatás E-mail
2018. szeptember 25. kedd, 07:00

penz20Az önkormányzatoknak járó fejlesztési források továbbra is a települések rendelkezésére állnak, csupán a számla vezetője változik – írja a Világgazdaság.

 A kormány nem veszi vissza az önkormányzatoknak járó fejlesztési forrásokat, azok továbbra is a települések rendelkezésére állnak, csupán a számla vezetője változik – reagált a sajtóban megjelent hírekre a Pénzügyminisztérium. Ezzel a források felhasználása még inkább biztosítottá válik a szaktárca szerint, mivel a kincstári számláról csak az adott fejlesztési célhoz kötődő kifizetések teljesíthetőek.

Az államháztartásról szóló törvény előírja, hogy a – többek között – helyi önkormányzatok által elnyert, 100 millió forintot meghaladó összegű uniós források kifizetése csak az adott település Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára történhet.

A hatályos szabályozás szerint a korábban kereskedelmi banki számlára kiutalt, még fel nem használt uniós forrásokat is be kell 2018. szeptember 30-ig utalni a település Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára, ha a megítélt támogatás összege meghaladja az ötvenmillió forintot és az adott projekt nem zárul le 2018. október 31-éig.

Az önkormányzatok mozgásterét, a számukra megítélt források felhasználási jogosultságát egyáltalán nem csökkenti a kincstári számlára történő átvezetés.

Tehát arról sincs szó, hogy a már kifizetett uniós forrásokat „visszavenné” a kormány az érintett településektől – hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+1 #3 Valaki 2018-09-27 09:53
Idézet - falusi:
És a bérünk rendezésével mi lessssz????


Ha kitart ez az "EU" nem küldi a pénzt bizonyos dolgok miatt akkor a "majd meglátjuk ősszel, hogy milyen lehetőségek vannak a költségvetésbe a bérrendezésre" is megy a kukában. A költségvetési hiányra hivatkozva nem, hogy nem adnak semmmit, hanem lehet el fognak venni.
Idézet
 
 
+1 #2 falusi 2018-09-25 14:40
És a bérünk rendezésével mi lessssz????
Idézet
 
 
0 #1 akelenyi@ercsi.hu 2018-09-25 09:18
50 m ft
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A követelés már kevés. Általános sztrájk kell, a közszolgálatban dolgozók azonna... Tovább...
  • [quote name="Laci"]Köz munka cigány munka Tovább...
  • Egyetértek, valóban kényelmes nekik, azt tapasztalom, tetszik a közmunkásoknak, ... Tovább...
  • Lehet, hogy sokan "megköveznek" azért amit most leírok, de én úgy gondolom, hogy... Tovább...
  • Ez a kis ország teljesen kettészakadt - van Budapest meg a fejlett Dunántúl, az ... Tovább...
  • Tisztelt Elnök Úr! Köszönet munkádért, de mikor fognak velünk kistelepülési veze... Tovább...
  • Hát meglátjuk, de azért erre a váltásra nem biztos, hogy büszkén emlékszik majd ... Tovább...
  • Arról miért nem beszél senki, hogy a kormányhivatalo k kormánytiszvise lői ezent... Tovább...
  • A közigazgatásban évek óta zajló átalakítások, jogszabályválto zások, létszámleé... Tovább...
  • Közmunka nem munka hely mert az ember ég alatt dolgozik . Tovább...
  • Ez üdvözlendő.Sajn os ez a mennyiség nem elég egy szezonra.Nyilvá n nagy segítsé... Tovább...
  • Van aki PB palackos gázt igényelt. Darabolják a gàzpalackot, vagy hogyan gondolj... Tovább...
  • Minden emberi logikával szembe megy, hogy nem lehet pénzben rendezni. Jelenleg i... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy az egész választási hajrában hatalmas kampányként kitalál... Tovább...
  • Ez így igaz, de a kistelepülések számára legoptimálisabb mini bölcsődei ellátásb... Tovább...