Hirdetés
Modern városok: 1000 milliárd forintos forrás PDF Nyomtatás E-mail
2018. szeptember 11. kedd, 06:00

pecs hoppalgyoparospavaA 23 megyei jogú város 2019-re már 1000 milliárd forintos támogatási forráshoz jut a Modern városok program keretében – mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, Gyopáros Alpár hétfőn sajtótájékoztatón, Pécsen.

A kifizetett támogatások kétharmada hazai költségvetési forrás – hangsúlyozta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa. A városok részéről 260 projekt fogalmazódott meg, ezek közül 60 nagyobb közlekedési fejlesztés, 200 pedig az adott várost érintő helyi, lokális projekt. A program keretében összesen 3500 milliárd forintnyi beruházásokra fogalmaztak meg „kérést” a városok – közölte a kormánybiztos –, a helyi projektekre az összegből 1500 milliárd forint jut. Pécs fejlesztései is elérik a 100 milliárd forintos nagyságrendet, a projektek előrehaladása nagyon jó – mondta.

A Modern városok program (MVP) keretében a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE-MIK) épülő új oktatási csarnokában rendezett eseményen Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy a baranyai megyeszékhely fejlesztései közül az egyetemi projektek haladnak előre a leglátványosabban. Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a város és az egyetem együttműködése „új dimenzióba” került, majd utalt arra, hogy a megyeszékhely MVP-s projektjei „nagyon erős egyetemfejlesztési lábbal” rendelkeznek.

A politikus a sajtóeseményen az egész dél-dunántúli térség legnagyobb kérdésének a gazdaságfejlesztést, illetve annak új formái megtalálását nevezte. A kulturális ágazatra térve Hoppál Péter a program eredményei között említette, hogy a pécsi Kodály Központ koncertterem és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. finanszírozásába „beszállt a kormányzat”. „Az a partnerség, ami Pécs és az Orbán-kormány között létrejött, történelmi léptékkel nézve is megsüvegelendő együttműködés” – hangoztatta, egyúttal sikertörténetként értékelte az egyetem műszaki karának innovatív megújulását.

Páva Zsolt polgármester az eseményen bejelentette, hogy az eddigi elemeken felül 4 milliárd forintos új programpontként került be a pécsi közutak, járdák felújítását célzó projekt, valamint szintén 4 milliárdos forrás jut a MVP keretében elektromos buszok vásárlására. Szólt arról is, hogy Pécsnek van egy élményfürdő-fejlesztési terve, amelynek megvalósítása során nem várt nehézségek jelentkeztek. Ez azonban „továbbra is élő, eleven, megvalósítandó program” – emelte ki Páva Zsolt. Mint részletezte, az eredeti koncepció a város alatt vélelmezett melegvízforrásokra épített, azonban a próbafúrások nem jártak sikerrel. Ezért egy új terv keretében a várostól délkeletre található, már meglévő fúrt kútból származó, vezetéken szállítandó 70 fokos vízzel látnák el a leendő létesítményt. Páva Zsolt leszögezte: a fürdőberuházás „akkor valósul meg, ha fenntartható (...), a mai számítások szerint erre komoly esély van”. A pécsi közgyűlés szeptember 20-án szavaz a beruházásról.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • https://444.hu/2016/02/11/egy-rejtelyes-elemzes-miatt-rettegnek-a-polgarmesterek Tovább...
  • Az uniós választásokig számítunk, utána újra tervezik a rendszert.....N em kellü... Tovább...
  • Idő...idő...már rég répni kellett volna, mert már a béka fenekén vagyunk, megbec... Tovább...
  • Alig bírtam végigolvasni, hisz potyogott a könny a szememből. Na nem a meghatódo... Tovább...
  • A kormány támogatja a bérnövekedést - kivéve az önkormányzatokn ál dolgozó közti... Tovább...
  • A falvaknak nem sportparkok kellenek, hanem munkahelyek helyben vagy a közelben!... Tovább...
  • Irodában dolgozom közfogiban évek óta, ugyanakkora felelősséggel, mint bárki más... Tovább...
  • Az önkormányzati köztisztviselők nek - 37.000.-fő - sztrájkolni kell, mert 11. é... Tovább...
  • Ez csak azt jelenti, hogy a közös hivatalokat fenntartó önkormányzatokn ak keves... Tovább...
  • Az 1990-es évek végén azért vezették be sok településen az ipa-t, mert azt mondt... Tovább...
  • én négy éve vagyok közmunkás egy hivatalban, nagyon nem apró-cseprő ügyekkel lát... Tovább...
  • Milyen lehetősége lesz az önkormányzatokn ak, hogy ha megszűnik ez a program? Ne... Tovább...
  • A követelés már kevés. Általános sztrájk kell, a közszolgálatban dolgozók azonna... Tovább...
  • [quote name="Laci"]Köz munka cigány munka Tovább...
  • Egyetértek, valóban kényelmes nekik, azt tapasztalom, tetszik a közmunkásoknak, ... Tovább...