Hirdetés
Ahol kipótolják a hivatalnokok cafetériáját PDF Nyomtatás E-mail
2018. augusztus 10. péntek, 08:00

adofSaját költségvetéséből vállalja a XV. kerületi önkormányzat a juttatás magasabb adóterheit, hogy az alkalmazottak nettó jövedelme jövőre se csökkenjen – írja a Népszava.

A polgármester-választásra készülő fővárosi kerület 570 önkormányzati dolgozója jól jár a politikai vetélkedéssel, hiszen az országban az elsők között értesülhettek róla: ők 2019-ben is változatlan feltételekkel kapják tovább a béren kívüli juttatást, mert munkáltatójuk, a palotai önkormányzat saját zsebből megfizeti a megemelt adót.

A hírt az alpolgármester jelentette be, aki a szeptemberi időközi választáson a baloldal által támogatott polgármesterjelöltként indul.

Németh Angéla elmondta, idén 113 millió forint értékben biztosítanak cafetériát a dolgozóknak és 40-50 millió forintot kell költeniük arra, hogy megőrizzék a juttatások nettó értékét.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség(MASZSZ) elnöke a tájékoztatón ezzel kapcsolatban elmondta: a béren kívüli juttatások ügyében folyamatosan keresik a kapcsolatokat a munkaadókkal, beleértve az önkormányzatokat is.

Az érdekvédő szerint különösen aggályos, hogy a béren kívüli juttatások szűkítéséről nem jött létre semmilyen társadalmi párbeszéd, miközben a munkaadók és a munkavállalók képviselői is egyetértettek abban: a cafetéria rendszerének ilyen átalakítása senkinek nem szolgálja az érdekeit.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Tisztelt Cikkíró! A háziorvosi praxisokban vélhetően azért nincs megfelelő számú... Tovább...
  • Én ezeken a nyilatkozatokon már kínomban csak nevetni tudok. Miért kell ennyire ... Tovább...
  • Folyamatosan nő a várakozási idő minden járási hivatalban, mert mindenhol kevés ... Tovább...
  • Nagy a baj. A létszámstop és a felmondások után még maradó tisztviselők egyszerű... Tovább...
  • Érdemi ,azonnali béremelést a közalkalmazotta knak is. ! Azonos fea. végeznek a ... Tovább...
  • IDEJE LENNE MÁR FELÉBREDNI MINISZTER ÚR!!! Tovább...
  • 600 fő hiányzik a fővárosi kormányhivatalb ól és ezt a 600 főt 35 vidéki tisztvi... Tovább...
  • Megerősödtek a kormányhivatalo k?!Inkább meggyengültek, mert alaphangon 4.000. k... Tovább...
  • https://24.hu/kozelet/2019/06/26/a-kormany-is-latja-hogy-kritikus-a-letszamhiany... Tovább...
  • "Az állam nagylelkűen elengedi a kaszinóknak a koncessziós díjat. A magyar kaszi... Tovább...
  • Szeretem, hogy ilyen gavallér a munkáltatóm: "A magyarországi kaszinós cégek bő ... Tovább...
  • Gondolom ez az átlag 50.000 Ft úgy fog kinézni, hogy az alapilletményhe z teszik... Tovább...
  • A cikkben található linkek és a letöltés nálunk működik, az idézett cikk még elé... Tovább...
  • A webhely nem elérhető, a táblázat nem letölthető Tovább...
  • 50.000.-Ft átlagosan, ami akkor 30.000.-Ft lesz személyre lebontva, mint a 30%-o... Tovább...