Hirdetés
Sok jóra nem számíthatnak az önkormányzatok PDF Nyomtatás E-mail
2018. július 03. kedd, 07:00

budgetA szegényebb települések vezetői több forrást, a gazdagabb városok polgármesterei kevesebb elvonást látnának szívesen a jövő évi büdzsében, ám a parlament előtt fekvő javaslatból azt olvassák ki, hogy egyik sem teljesül. A polgármesterek Gödöllőn tartottak találkozót.

Orbán Viktor miniszterelnök a választási kampány hajrájában a kistelepülések polgármestereinek küldött levelet. Ebben az állt: 2018 után meg kell hirdetni a Modern falvak programot. A Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozóján a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályvezetője is ezzel kecsegtetett: „Ez az a forrásrendszer, amelyet az elkövetkezendő 4 évben lehetne az önkormányzatoknak a fejlesztésére fordítani”.

Bekényi József azt nem tudta megmondani, hogy a jövő évi költségvetésből mennyit szán a kormány a modern falvakra, a polgármesterek szerint viszont semmit. A költségvetésről szóló törvényjavaslat önkormányzati sorai között legalább is nem találtak ilyet. Az érkező pluszforrás kötelező béremelésekhez kapcsolódik, ezeken túl sok jóra nem számíthatnak a településvezetők.

„Az önkormányzatok továbbra is mostoha szereplői a magyar állam- és közigazgatásnak. Az látszik, hogy egy folyamatos forráselvonás, kiéheztetés, kizsarolása van a történetnek. Sajnos a számok semmilyen tekintetben nem javultak. Tehát növekedő normatíva vagy egyéb finanszírozást nem látunk, egyre inkább erősödik a költségvetésben az az összeg, amit valamilyen pályázat, valamilyen lobbin keresztül lehet elérni, és nyilván ez abszolút bizonytalanná teszi az önkormányzatok költségvetésének tervezhetőségét” – véli Máté Antal, Nyírbátor független polgármestere.

Budaörs polgármestere azt mondja: nekik sem kedvez a jövő évi büdzsé. A települések között gazdagnak számító várostól újra több mint kétmilliárd forintot von majd el az állam. A városvezető úgy látja nem lenne gond a forráskiegyenlítéssel, ha látszana az eredmény a szegényebb falvakban. „Ehhez képest én azt látom, hogy ezeken a területeken jelentős javulásra számítani nem lehet, de cserébe a jól teljesítő településeket megsújtják az intézkedések, növekedni fog az az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás is, amit elvonnak az önkormányzatoktól” – emelte ki Wittinghoff Tamás.

Már idén szűkülnek a települési közfoglalkoztatás keretei is. A Magyar Hang azt írta: csaknem négyezer kulturális közmunkást tesz utcára a Belügyminisztérium július elsejével „Nincs pénz a kistelepüléseken a kultúrára. Nem teljes mértékben kötelező feladat. Ugye megpróbálnak a települések azért mégis ilyen szolgáltatásokat biztosítani, és ehhez kaptak segítséget, hogy kulturális közhasznú munkásokkal, közmunkával tudják ezt a szolgáltatást biztosítani. Ha ezt kiveszi a rendszerből, akkor egy óriási rés keletkezik a vidéki, a kistelepülési kulturális szolgáltatások körében” – mutatott rá Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.

Pedig nem ezt ígérték

Több ezer kulturális közfoglalkoztatott veszíti el a munkáját hétfőtől, pedig a HVG-nek még májusban azt írta a Belügyminisztérium, hogy biztosan meghosszabbítják a szerződéseket. Ennek ellenére az érintettek már megkapták az elbocsátó leveleket. A kormány öt éve biztosított közmunkát a diplomás és érettségizett állástalanoknak, a kulturális közmunkásokat a Nemzeti Művelődési Intézet közvetítette ki a vidéki művelődési házakhoz, civil szervezetekhez. Az elmúlt években így 30 ezer embert foglalkoztattak.

A kulturális közfoglalkoztatottak 65 százalékát a kistelepüléseken alkalmazzák. (HírTV)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+10 #2 Kételkedő 2018-07-03 08:27
Be kell látni, ha nem ülnek polgármesterek a parlamenti patkóban, akkor a települések többségének vége.
Idézet
 
 
+12 #1 Vidéki 2018-07-03 07:12
A mindenkori politikai vezetésnek azt kellene tudomásul vennie, hogy a településeket önkormányzatok működtetik - nem a minisztérium, nem a járás - ezért, ha nincs biztosítva egy település pénzügyi támogatása (akár saját bevételekből, akár központilag)az a település elsorvad. Vele együtt az országból is eltűnik egy értékes terület, hagyomány, kultúra.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • That will find the purpose of constructing money promptly. Speak to your audienc... Tovább...
  • Hi. I see that you don't update your website too often. I know that writing cont... Tovább...
  • Kerem mind azokat akik mint munka adok. Tanulmanyozak át es ne sajat erdeküket b... Tovább...
  • Tehát egy friss jelentés szerint 2010-től 50%-kal nőt a vezetők száma. Ez döbben... Tovább...
  • Tudtuk, hogy így lesz....nem kapunk béremelést...a választás előtt kellett volna... Tovább...
  • A kirúgások előtt nem a feladatokat, az ügyek számát kellett volna lecsökkenteni... Tovább...
  • Nagyon sajnálom, hogy a családok évében a gyermekes anyukákat kirugják. Tovább...
  • Sürgősen hozzá kell látni egy újabb sztrájk megszervezéséhe z, de nem egy napos ... Tovább...
  • Ja és még valami.Most addig várnak az összes járandóság kifizetésével(r uhapénz,... Tovább...
  • Konkrétan az Államkincstár vezetőségének a leépítését kellene átgondolni,és nem ... Tovább...
  • Az államkincstárná l egyes szervezeti egységek működését, már most is zavarja a ... Tovább...
  • Igazad van, én kérek elnézést! A *** így még ***abb lesz! Tovább...
  • Nem jól számoltál, mert a 800-ból még lejön a munkáltatót terhelő járulék... Tovább...
  • Én is azon gondolkoztam, hogy mi volt ezen sikeres? Senki nem áll a szakszerveze... Tovább...
  • A konzultáció a nagy kormányunk Nemzeti Konzultációjáho z hasonlóan eleve hülye ... Tovább...