Hirdetés
Új csalásellenes szabályok PDF Nyomtatás E-mail
2018. május 25. péntek, 07:00

olaf logoAz Európai Bizottság új szabályokat javasol az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalára vonatkozóan, ezek célja, hogy az megfelelő eszközökkel rendelkezzen az Európai Ügyészséggel folytatandó szoros együttműködéshez a csalások unión belül történő feltárása és kivizsgálása érdekében.

Az Európai Bizottság közleménye szerint a javasolt módosítások pontosítják az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) rendelkezésére álló eszközöket, amelyek a közigazgatási vizsgálatok lefolytatására szolgálnak, azok hatékonyságának biztosítása érdekében. Ez különösen az ellenőrzésekre és vizsgálatokra, a bankszámla-információkhoz való hozzáférésre, valamint az áfacsalás elleni küzdelmet szolgáló eszközökre terjed ki – közölték.

Az Európai Ügyészségben részt vevő tagállamokban az OLAF vizsgálatai az adminisztratív behajtás megkönnyítésére, valamint az uniós pénzügyek további károsításának közigazgatási intézkedések útján történő megelőzésére irányulnak majd. Ha az OLAF lehetséges bűncselekményt tár fel, arról haladéktalanul jelentést tesz majd az Európai Ügyészségnek, és annak kérésére támogatást biztosít a nyomozás során.

A módosítás ezek mellett szabályokat foglal magában a helyszíni ellenőrzések és vizsgálatok hatékonysága növelése érdekében. Az OLAF továbbá hozzáférést kap majd a bankszámla-információkhoz is, ezáltal azonosítani tudja az egyre kifinomultabb csalási formákban történő pénzmozgásokat, és minden szükséges eszköze meglesz ahhoz, hogy elláthassa feladatait az áfa területén. Az uniós hivatal ezáltal fontos szerepet tölt majd be az uniós pénzügyi érdekek védelmében.

Az Európai Ügyészség és az OLAF szoros partnerségben fog együttműködni – egymástól elkülönülő, de egymást kiegészítő megbízatásaik révén – annak biztosítása céljából, hogy valamennyi rendelkezésre álló eszközt igénybe vesznek a csalás elleni küzdelem és az adófizetők pénzének védelme érdekében – tette hozzá közleményében az Európai Bizottság.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • 5.000.000.-Ft-o s fizetés egy miniszternek - tehát 20x akkora fizetése van, mint... Tovább...
  • ...."a központi közigazgatásban , főként a minisztériumokb an 2008 óta valóban n... Tovább...
  • Ha munkaerő hiány van, nos.. az utcán sok emert találnak aki állást keres... de ... Tovább...
  • (...) Magukkal szemben lennének szigorúak, és az ő fizetésüket is a minimálbéren... Tovább...
  • A minisztériumokb an súlyos milliók kerültek kifizetésre jutalom címén. Ezzel sz... Tovább...
  • *** az egész közigazgatás, a vezetőkkel együtt!!! Tovább...
  • Kormányzati politikai döntést önkormányzat hajt végre saját alkalmazottaiva l (k... Tovább...
  • Debrecenbe kéne menni, operátor kéne lenni. Misi tudja, nem úgy megy az, de le v... Tovább...
  • A katasztrófa nem fenyeget, hanem már kőkeményen itt van! Vidéken - és nem csak ... Tovább...
  • Senkinek nem jutott eszébe haza csábítani a külföldön dolgozó magyarokat? Nem go... Tovább...
  • Fentről a sok senkiházi minisztériumi léhűtőt kellene a Mercigyárba átdobni dolg... Tovább...
  • Ez meg milyen béremelés? 1 évre szól, de az se minden köztisztviselőn ek, de még... Tovább...
  • És ugye megint az Önkormányzatok fizessék meg azt a fuvart,amivel odakerül a sok... Tovább...
  • Ez megint mekkora baromság és kibaszás már! Az önkormányzati dolgozók bérét azér... Tovább...
  • Igen így könnyű termelni. A bérköltségeket 100%-ban az Állam fizeti, a dologi kö... Tovább...