Hirdetés
ÁSZ-ellenőrzés a megyei jogú városok gazdasági társaságainál PDF Nyomtatás E-mail
2018. május 17. csütörtök, 07:00

domokoslaszlo szitakarolyÖsszességében megnyugtató képet mutattak a megyei jogú városok gazdasági társaságainál végzett számvevőszéki ellenőrzések - mondta az Állami Számvevőszék elnöke a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével folytatott megbeszélésén.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Domokos László számvevőszéki elnök szakmai megbeszélésen fogadta Szita Károlyt, a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnökét, aki hangsúlyozta, hogy a megyei jogú városok történelmi léptékű fejlesztések előtt állnak, és ezek előkészítésében, illetve lebonyolításában számítanak a számvevőszék tapasztalataira is. Domokos László a megbeszélésen elmondta, hogy az elmúlt mintegy másfél évben az ÁSZ – többek között az MJVSZ elnökének felvetése alapján – nagy számban ellenőrzött olyan gazdasági társaságokat, amelyek a 23 megyei jogú város többségi tulajdonában vannak.

Az ÁSZ elnöke úgy fogalmazott: ezek a cégek alapvetően jó állapotban voltak, a gazdálkodásuk szabályozottsága összességében megnyugtató képet mutatott, ami azért rendkívül lényeges, mert a helyi közszolgáltatások biztosításában meghatározóak. Domokos László felidézte: az ÁSZ áprilisában hozta nyilvánosságra az önkormányzatok befektetéseinek átláthatóságát értékelő elemzését, amely több megyei jogú várost is érintett.

Mint mondta, az elemzés készítői igazolták, hogy az önkormányzati közpénzek szabályos és átlátható befektetésének előfeltétele a megfelelően kiépített és jól működő belső kontrollrendszer. Szita Károly a megbeszélésen rámutatott arra, az önkormányzati rendszer átalakításának, illetve az új finanszírozási rendszernek köszönhetően kiépültek azok a kontrollok, amelyek képesek megakadályozni a települések újbóli eladósodását.

Az MJVSZ elnöke szerint egyes településeken ugyanakkor kockázatot jelenthetnek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok. Ebből a szempontból Szita Károly megnyugtatónak nevezte a megyei jogú városokra vonatkozó számvevőszéki tapasztalatokat, de hangsúlyozta, hogy a településvezetőknek oda kell figyelniük a cégeik irányítására, és rendszeresen el kell végezniük a fenntartói ellenőrzéseket.

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Csak a tisztánlátás kedvéért - a kis falvakban, de még a nagyobbakban is hiány v... Tovább...
  • #2 kételkedőnek: Egy pártnak eszébe jutott, hogy haza kéne csábítani a külföldre... Tovább...
  • Mégiscsak szükség van az önkormányzatokr a meg a köztisztviselők re?! A kormány ... Tovább...
  • Kicsit jobban is átgondolhatták volna, a nagy uborkaszezon közepén ezt az egésze... Tovább...
  • 100.000 köztisztviselő átcsoportosítás át tervezik a közszférából. Három diplomá... Tovább...
  • Kedves Vidéki! 2016. őszétől ez a cél. ☹ Tovább...
  • 5.000.000.-Ft-o s fizetés egy miniszternek - tehát 20x akkora fizetése van, mint... Tovább...
  • ...."a központi közigazgatásban , főként a minisztériumokb an 2008 óta valóban n... Tovább...
  • Ha munkaerő hiány van, nos.. az utcán sok emert találnak aki állást keres... de ... Tovább...
  • (...) Magukkal szemben lennének szigorúak, és az ő fizetésüket is a minimálbéren... Tovább...
  • A minisztériumokb an súlyos milliók kerültek kifizetésre jutalom címén. Ezzel sz... Tovább...
  • *** az egész közigazgatás, a vezetőkkel együtt!!! Tovább...
  • Kormányzati politikai döntést önkormányzat hajt végre saját alkalmazottaiva l (k... Tovább...
  • Debrecenbe kéne menni, operátor kéne lenni. Misi tudja, nem úgy megy az, de le v... Tovább...
  • A katasztrófa nem fenyeget, hanem már kőkeményen itt van! Vidéken - és nem csak ... Tovább...