Hirdetés
Őrizetbe vettek egy belügyminisztériumi kormánytisztviselőt PDF Nyomtatás E-mail
2018. február 14. szerda, 07:00

belugyminiszterium tablaHivatali visszaéléssel gyanúsítják a Belügyminisztérium egyik kormánytisztviselőjét, aki közreműködött abban, hogy a tárca vis maior alapjából önkormányzatok jogosulatlanul jussanak forrásokhoz. Az ügyben egy vállalkozó ellen befolyással üzérkedés a megalapozott gyanú.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfő reggel fogta el B. Imre 35 éves budapesti kormánytisztviselőt és az 55 éves Sz. Attila táti vállalkozót – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata és a Belügyminisztérium (BM). A jelenlegi adatok alapján a két férfi önkormányzati vezetőknek ajánlotta fel közreműködését abban, hogy a BM vis maior alapjából jogosulatlanul igényeljenek pályázati forrásokat az önkormányzatuknak, illetve annak terhére végezzenek el az azon a jogcímen jogszerűen el nem számolható munkálatokat.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előállították B. Imrét és Sz. Attilát, gyanúsítotti kihallgatásuk után mindkettőjüket őrizetbe vették. A BM hétfői közleményében azt írta: a tárca önkormányzati államtitkársága önkormányzati gazdasági főosztálya vagyongazdálkodási és településüzemeltetési osztályának munkatársát vették őrizetbe. Hozzátették: az 55 éves vállalkozó cége végezte azokat a munkálatokat, amelyeket a vis maior alap terhére az érintett önkormányzatok jogszerűen nem számolhattak volna el. Hangsúlyozták: Magyarországon mindenkire, így a BM munkatársaira, valamint az őket hivatali visszaélésre biztatókra is ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak – „nincs mentesség”. A kormánytisztviselő jogviszonyát soron kívül megszüntetik – közölték.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az önkormányzati köztisztviselők nek - 37.000.-fő - sztrájkolni kell, mert 11. é... Tovább...
  • Ez csak azt jelenti, hogy a közös hivatalokat fenntartó önkormányzatokn ak keves... Tovább...
  • Az 1990-es évek végén azért vezették be sok településen az ipa-t, mert azt mondt... Tovább...
  • én négy éve vagyok közmunkás egy hivatalban, nagyon nem apró-cseprő ügyekkel lát... Tovább...
  • Milyen lehetősége lesz az önkormányzatokn ak, hogy ha megszűnik ez a program? Ne... Tovább...
  • A követelés már kevés. Általános sztrájk kell, a közszolgálatban dolgozók azonna... Tovább...
  • [quote name="Laci"]Köz munka cigány munka Tovább...
  • Egyetértek, valóban kényelmes nekik, azt tapasztalom, tetszik a közmunkásoknak, ... Tovább...
  • Lehet, hogy sokan "megköveznek" azért amit most leírok, de én úgy gondolom, hogy... Tovább...
  • Ez a kis ország teljesen kettészakadt - van Budapest meg a fejlett Dunántúl, az ... Tovább...
  • Tisztelt Elnök Úr! Köszönet munkádért, de mikor fognak velünk kistelepülési veze... Tovább...
  • Hát meglátjuk, de azért erre a váltásra nem biztos, hogy büszkén emlékszik majd ... Tovább...
  • Arról miért nem beszél senki, hogy a kormányhivatalo k kormánytiszvise lői ezent... Tovább...
  • A közigazgatásban évek óta zajló átalakítások, jogszabályválto zások, létszámleé... Tovább...
  • Közmunka nem munka hely mert az ember ég alatt dolgozik . Tovább...