Hirdetés
Harc az önkormányzati béremelésért PDF Nyomtatás E-mail
2017. december 12. kedd, 08:00

borosneKözös javaslatot dolgozna ki az önkormányzati hivatalokban dolgozók fizetésének emelésére a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), ezért egyeztetésre hívja a magyar önkormányzati érdekképviseleteket – tájékoztatta a Magyar Időket a szervezet elnöke. Boros Péterné az érintetteknek kiküldött meghívóban emlékeztetett: az elmúlt nyolc évben folyamatosan és többször kezdeményezték az önkormányzati köztisztviselők keresetének növelését.

– Az Országgyűlés a költségvetési törvény módosításával lehetővé tette, hogy az önkormányzatok – saját forrásaik terhére – növeljék a helyi illetményalapot. A Nemzetgazdasági Minisztérium hivatalos adata szerint 2017-ben az 1302 hivatalból csupán 303 helyen éltek a jogszabályi lehetőséggel, de 999 hivatalban az illetményalap 2008 óta változatlanul 38 650 forint – mutatott rá az MKKSZ elnöke.

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy november 21-én a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum és november 29-én az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén több alkalommal terjesztettek elő írásos javaslatot a helyzet rendezésére. – Az ezeken a tárgyalásokon részt vevő önkormányzati érdekszövetségi képviselők minden esetben egyetértettek követeléseinkkel. Igényeink teljesítését azonban a kormányzati vezetők rendszeresen azzal az indoklással utasították el, hogy tárgyalási alapnak csak az önkormányzati érdekszövetségek közös javaslatát fogadják el – fejtette ki Boros Péterné. Ezért az MKKSZ elnöke arra kéri az érdekképviseleti vezetőket, tegyenek meg együtt mindent az egyeztetett közös javaslat megalkotásáért. Ismeretes: a szakszervezet azt követeli, hogy január 1-jével 60 ezer forintra emelkedjen a kilenc éve változatlanul 38 650 forintos illetményalap.

Fontosnak tartják azt is, hogy a közigazgatás napját foglalják törvénybe. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szerint pedig a tisztviselőnként bruttó 4,58 millió forintos éves „fejpénzt” kellene több lépcsőben megemelni. Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke úgy érvelt, hogy ez a javaslat szerinte összhangban van a szakszervezet sztrájkkövetelésében foglaltakkal, ugyanakkor beleilleszthető az önkormányzati autonómiát nem bántó finanszírozási rendszerbe.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+20 #7 választások napján 2017-12-13 08:16
Kíváncsi lennék mit tenne a "kormány", ha az országos sztrájk a választások napján lenne. Se jegyző, se köztisztviselő nem menne be. Nem rendeznék be a szavazóhelyiség eket, nem nyitnák meg azt kora reggel. Akkor megadnák a fizetésemelést?
Idézet
 
 
+18 #6 köztisztviselő 2017-12-12 15:33
A munkánkat becsülettel elláttuk és ellátjuk. Mit vétettünk az államnak, hogy ilyen lekezelően bánnak velünk. Választáskor ki áll helyt? Az önkormányzati köztisztviselők . Lassan a közmunkások több fizetést visznek haza mint mi. Könyörögnünk kell a megbecsülésért? A 90-es években helyben minden lakosnak el tudtuk rendezni a problémáját. Most mehet a járásba intézkedni. Ez aztán a lakosságbarát intézkedés
Idézet
 
 
0 #5 Rontó Károly 2017-12-12 12:21
Mert igyen jól lehet, majdan a falvakon kisbiróskódni és uram bátyámozni! A "paraszt" már igen ritka "állatfajta" a vidéken. Az úrnak akinek születni kell nem igen füllik a szántáshoz a munkakedv. Tehát irány a "ciki SZITI" na meg a "pia - drog -és az azok a csodálatos "K"!!!!
Idézet
 
 
+12 #4 Vidéki 2017-12-12 11:56
Komolyan kérdezem, hogy miért jó a mindenkori hatalomnak ha a vidéki önkormányzatok, települések leépülnek? Miért jó az ha kistelepülések és akár kisebb városok is kiürülnek, mert a lakosság elköltözik Budapestre vagy néhány dunántúli nagyvárosba, vagy külföldre? Néhány évtizeden belül teljesen lakatlan országrészek lesznek, szellem falvak és városok. Ez miért jó?
Idézet
 
 
0 #3 Rontó Károly 2017-12-12 11:16
EMIGYEN VIDÉKIESEN KELL A KÖZPONTOSÍTÁST MEGCSINÁLNI 2020-RA. MAJDAN A JÁRÁSOK MEGMONDJÁK, HOGY MELYIKEN LEHET MAJDAN KÖLTENI A FALURA.!!!!!!
Idézet
 
 
+10 #2 Vidéki jegyző 2017-12-12 10:40
Nem lehet, hogy éppen ez a cél?
Idézet
 
 
+37 #1 Vidéki 2017-12-12 09:32
Önkormányzati köztisztviselők ént a magam és még 37.000. köztisztviselő nevében felszólítom az MKKSZ-t, a TÖOSZ-t és a többi önkormányzati szövetséget, hogy egyezzenek meg fénysebességgel egy közös béremelési javaslatról - pl. 2018.01.01-től az illetményalap 60.000.-Ft - mert az önkormányzatok azon veszik észre magukat, hogy a polgármesteri hivatalokban nem lesznek köztisztviselők !!!Ha pedig nem lesznek jó szakemberek, hozzáértő köztisztviselők , akkor az önkormányzatokn ak végük, és végük lesz a kisebb-nagyobb településeknek is. Így pedig a vidéknek lőttek mindörökre.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Nagyon jól mondod, április 8-án betegnek kell lennünk! Tovább...
  • Hiába emelik fel az illetményalapot 60 eFt-ra, mint ahogyan a 2. számú hozzászól... Tovább...
  • A következő sztrájk napjára tennék javaslatot: egy szép tavaszi vasárnapra, mond... Tovább...
  • Erősen hajlok rá, hogy Ausztriában folytassam. Ott legalább megbecsülnek. Polgár... Tovább...
  • Az itt a legnagyobb baj, amellett, hogy a "nagy" fidesz részéről semmi hajlandós... Tovább...
  • Minden tiszteletem a sztrájkot megszervező Köztisztviselők Szakszervezetéé és a ... Tovább...
  • Nem lesz ebből semmi. Kivéreztetik a szektort. Tovább...
  • 462/2017.(XII.2 8.) Korm. rendelet Tovább...
  • Az önkormányzati igazgatásban dolgozó 37.000. köztisztviselő illetménye - közpon... Tovább...
  • 2018. január 31-vel megszűnik a bér kompenzációja ! Nem béremelés nem lesz még e... Tovább...
  • Jah,a politikai érinthetetlensé gnek ára van ! Tovább...
  • Hagyjuk már az elmúlt,8 évvel ezelőtt véget ért szocialista városvezetést, akine... Tovább...
  • Megint egy olyan probléma melyet látványosan, meg lehetne oldani, ha nem kőbaltá... Tovább...
  • Kíváncsi lennék mit tenne a "kormány", ha az országos sztrájk a választások napj... Tovább...
  • Kíváncsi lennék mit tenne a "kormány", ha az országos sztrájk a választások napj... Tovább...
Hirdetés