Hirdetés
Budaörs nyert, az állam veszített PDF Nyomtatás E-mail
2017. június 26. hétfő, 08:30

budaors2A Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdette a döntését abban a polgári perben, amelyet Budaörs önkormányzata indított a magyar állam ellen, mert nem akarta fizetni az igazságtalannak tartott szolidaritási hozzájárulást - írja az Index.

A bíróság több mint 765 millió forint plusz kamatok megfizetésére kötelezte az alperest, az államot, ám az ügynek még nincs vége, mert ez egyelőre csak részítélet volt, a per 2018 januárjában folytatódik.

A szolidaritási hozzájárulásról tavaly nyáron született döntés. A lényeg, hogy miután az állam teljesen átvette az iskolák fenntartását, ennek a költségeire hivatkozva pénzt szed be egyes önkormányzatoktól. Éves szinten az egész országból nagyjából 21 milliárd forint bevételt vártak, és a 30 ezres Budaörstől akarták begyűjteni ennek az összegnek körülbelül 10 százalékát, 2,1 milliárd forintot, ami egyébként a város éves költségvetésének úgy 15 százaléka.

Wittinghoff Tamás, a budaörsi polgármester szerint mindezt ráadásul úgy, hogy az intézményfenntartó az idén jelezte, egyetlen forintja sincsen arra, hogy elvégezzék a nyári felújítást, karbantartást vagy esetleg fejlesztést, ami mintegy 200 millió forint erejéig kötelező lenne.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+2 #1 Kívülről figyelve 2017-06-28 08:55
Hajrá Budaörs!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Jaj szegíny pógármesterek, bezzeg a 6 havi jutalom mindig biztos....mi meg dógoz... Tovább...
  • Olvasd el azt a levelet figyelmesebben. Nem azt ígérte a Miniszterelnök úr, hogy... Tovább...
  • Csatlakozva az előttem szólókhoz: tényleg nem normális! 45 évesen 24 éves község... Tovább...
  • Elég érdekesen alakulnak a dolgok, egyszer teremtsük meg az önfenntartás lehetős... Tovább...
  • Ha az iparűzési adót megszüntetik, akkor vége az önkormányzatokn ak!Saját bevéte... Tovább...
  • "Az érdekképviselet gondnak tartja, hogy a közszférából még mindig nem irányítot... Tovább...
  • Nem tudom miről beszél a VOSZ főtitkár. Az önkormányzatokn ál nem hogy plusz lét... Tovább...
  • Addig működik a közigazgatás jól, amíg a mai 50 és fölöttiek ott lesznek. Ha jön... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál a létszám a jogszabályok által előírt feladatokhoz sem ele... Tovább...
  • Hu, én is nagyon megvagyok elégedve. A fizetésem a mai napon is több mint 10000 ... Tovább...
  • Kérdezem a nagypofájú VOSZ vezetői mikor fognak érdemi munkát végezni az alfél á... Tovább...
  • Besenyő Pista szavaival élve - Normális a VOSZ?! Felsőfokú közigazgatási végzett... Tovább...
  • A demokrácia alappilérei az önállóan működő települési önkormányzatok. Minden te... Tovább...
  • Április 8-án legyünk valamennyien betegek!!!! Tovább...
  • Még van olyan ember aki hisz nekik. Szavazzunk a FIDESZ-re és, akkor kapunk ille... Tovább...
Hirdetés