Hirdetés
Tatabánya saját tömegközlekedési vállalatot alapít - helyi példa PDF Nyomtatás E-mail
2015. október 08. csütörtök, 08:00

vertesTatabánya önkormányzata saját kezébe veszi a tömegközlekedés ellátását, az új autóbusz-vállalat alapításától színvonal-emelkedés és tízszázalékos költségmegtakarítás várható - mondta el a város polgármestere az MTI-nek.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a megalakítandó vállalkozás költségei egymilliárd forintra tehetők, ez tíz százalékkal alacsonyabb, mint a jelenleg szolgáltató Vértes Volán költsége. Az önkormányzati tagvállalat 8-10 éves buszokat szerezne be, ezzel jelentősen emelkedne a járműpark műszaki színvonala.

A közszolgáltatást 2017 elejétől az önkormányzat városüzemeltetési cégének (T-SZOL Zrt.) kizárólagos tulajdonában lévő tagvállalat végezné el - tette hozzá a polgármester.

Az önkormányzat érdekeltségében lévő, helyi tömegközlekedést végző társaság teljes létszámigénye 129 munkavállaló, de a szolgáltatás csaknem ötven százalékát alvállalkozókkal végeztetnék.

Az előzetes tervek szerint a város 21 használt csuklós autóbuszt szerezne be, 700 millió forint körüli értékben, a még szükséges 16 szóló autóbuszt alvállalkozók üzemeltetnék, ezzel további 33 millió forint takarítható meg.

Az önkormányzat és a jelenlegi szolgáltató közötti szerződés 2016 végén jár le. A Vértes Volán beszámolója szerint a tatabányai tömegközlekedésben 2014-ben csaknem 14 millió utast szállítottak, mintegy hárommillió kilométert teljesítettek és 100 embert foglalkoztattak. A tevékenység a vállalatnak 2014-ben 190 millió forint veszteséget okozott, mivel az utasszám csökkenésével folyamatosan csökkentek a jegyárakból származó bevételek.

Tatabánya 11 kilométer hosszú város, az egyes városrészek egymástól jól elkülönülnek, a belterületen található egy üdülő- és egy kiskertes övezet. Korábban az egymástól távol lévő területek elérését körjáratokkal oldották meg, majd a hosszú menetidők miatt átszálló rendszerű közlekedésre tértek át.

A helyi tömegközlekedés saját kézbe vétele előtt egy munkacsoport több hónapig vizsgálta a lehetséges megoldásokat, a képviselő-testület ezt követően döntött az önkormányzati feladatellátás mellett - tette hozzá a polgármester.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Affiliate marketing is an ideal way begin making quick cash. Get in to... Tovább...
  • He will make sure that within variety of days, cash will pour into pri... Tovább...
  • El kellene még egyszer olvasni a határozatot! Nem a helyi önkormányzat... Tovább...
  • Azért arra kíváncsi lennék, hogy a jövő évi két választást a köztisztv... Tovább...
  • Elszomorító, hogy ugyanazon a településen a Járási Hivatalban dolgozó ... Tovább...
  • Már minden közigazgatásban dolgozó tisztviselőnek megemelik-megem elté... Tovább...
  • Szép,szép csak éppen az önkormányzatokr ól feledkeztek meg megint.Úgy ... Tovább...
  • CSÓRÓ KÖZTISZTVISELŐ! A szakszervezet csak tököl ideje lenne már lépni... Tovább...
  • Mese habbal! Emellett az intézkedés tovább mélyíti a szakadékot a korm... Tovább...
  • Megy a harc,hogy a tornyházak,vagy az irodenegyedek főúti kereszteződé... Tovább...
  • Tisztelt polgármester társaim most ki fog elnézést kérni a megrágalmaz... Tovább...
  • Na, egy saller kiosztva a bíróknak is. Tovább...
  • Ez a cikk is arra mutat, hogy az önkormányzatok pénzügyi gyámságát kés... Tovább...
  • Olvasva az üggyel kapcsolatos megnyilatkozáso kat már látszik, hogy a ... Tovább...
  • Rendkívül lehangoló, hogy egy szakmai ügyből politikai bohózat lett. A... Tovább...