Hirdetés
Miskolc: búcsú a nyomortelepektől? PDF Nyomtatás E-mail
2014. július 25. péntek, 07:00

kriza akos01Miskolc nyomortelepeinek felszámolása mellett 35 ezer aláírást gyűjtött össze a Fidesz városi szervezete, és ez a polgármester szerint azt jelenti, a polgárok bizalmat szavaztak programjának. Emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat májusban úgy döntött, felgyorsítja a nyomortelepek fölszámolását.

A döntés végrehajtása érdekében úgy módosították az önkormányzati tulajdonú bérlakásokra vonatkozó rendeletet, hogy kétmillió forint „lelépési pénzt” is hajlandó a város kifizetni, ha a bérlő Miskolcon kívülre költözik. A program politikai vihart kavart, ezért fordult a Kriza Ákos polgármester és vele a közgyűlésben többségben lévő Fidesz-KDNP a miskolci polgárokhoz azzal a kérdéssel,hogy egyetértenek-e a meghirdetett rendteremtéssel.

Több mint 35 ezer miskolci aláírását gyűjtötték össze, ennyien fejezték ki egyetértésüket a nyomortelepek fölszámolásával - hangsúlyozta Kriza Ákos, hozzátéve, hogy az aláírásgyűjtés befejeződött. Nem lehet kérdés, hogy ezt a programot folytatni kell, a rendszerváltás óta nem volt olyan polgármesteri program, amely ekkora támogatottsággal bírt volna, mint ez a kezdeményezés – jelentette ki.

Négy éve is világos volt, hogy fontos a nyomortelepek felszámolása – folytatta Miskolc polgármestere –, legutóbb az Álmos utcait „takarították el” a munkagépek, és mindenkinek, aki ott élt, biztosították a lakhatást. Aki segítséget kér, annak adni kell, de az is világossá vált, hogy ezt a folyamatot fel kell gyorsítani. Sem közbiztonsági, sem közegészségügyi szempontból nem megengedett, hogy fennmaradjanak a nyomortelepek – foglalta össze.

Kérdésre válaszolva elmondta: minden egyes családot egyedileg kezelnek, külön elbírálás alapján helyeznek el. Azt ígérte, minden segítséget megad azoknak, akik jobb komfortfokozatú lakásba szeretnének költözni, és betartják a közösség szabályait, elfogadják „a rend és tisztesség értékrendjét”.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • A köztisztviselői illetményalap - ami a munkabér számítás alapja - írd... Tovább...
  • Szolgáló közigazgatást a közigazgatásban dolgozókon keresztül valósítj... Tovább...
  • Ebbe persze bele kellett kötnie. Tovább...
  • A területi meg az önkormányzati igazgatást nem a vezetők tartják életb... Tovább...
  • Üzennék Patyi mesternek, mert úgy látom, különbözőképpen látjuk a dolg... Tovább...
  • Éppen itt az ideje,az utolsó utáni percben vagyunk.Negyven három éve d... Tovább...
  • Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretrő... Tovább...
  • Szóval az önkormányzati igazgatásban (a legnehezebb közigazgatási munk... Tovább...
  • Háttérszámítást végez, aztán megállapítja, hogy nem fér bele a keretbe... Tovább...
  • Átgondoltan kivezetni a cafetériát - ezt meg hogyan támogathatja a Mun... Tovább...
  • "Az ÁSZ-elnök Domokos László például felvetette, hogy olyan utalványok... Tovább...
  • Ez a fejlesztés oly annyira sikeres, hogy mióta a Nyugdíjbiztosít ó be... Tovább...
  • Csak Budapestieknek? Tovább...
  • Keresetek emelkedése - kinél? 37.000 köztisztviselőn ek központilag 10... Tovább...
  • Pálffy Ilona szerint az utolsó pillanatban beérkező nagyszámú névjegyz... Tovább...