Hirdetés
Nem túl aktívak a nemzetiségi választók PDF Nyomtatás E-mail
2014. július 21. hétfő, 07:00

valasztas kisebbsegÁtlagosan minden ötödik, magát nemzetiséginek valló választópolgár kíván egyelőre szavazni az őszi önkormányzati választáson, a három évvel ezelőtti népszámlálás és a választói névjegyzék adatainak összevetése alapján.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által végzett 2011-es népszámláláson 644 ezren vallották magukat a 13 elismert nemzetiség (bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) tagjának. Lehetőség volt arra is, hogy valaki több nemzetiség tagjának vallja magát, és ebben a 644 ezerben benne vannak azok is, akik még nem voltak 18 évesek a kérdőív kitöltésekor. A KSH adatai szerint 482 ezren voltak a nemzetiségüket vállalók között azok, akik már betöltötték a 18. életévüket, azaz szavazókorúak, nagyjából tehát ennyi nemzetiségi választópolgár vehet részt ősszel a helyi, területi és országos nemzetiségi önkormányzatok tagjainak megválasztásában.

A nemzetiségi választópolgároknak regisztrálniuk kell magukat, ha részt szeretnének venni a nemzetiségi önkormányzati választáson. Regisztrálni személyesen a polgármesteri hivatalokban működő választási irodákban vagy online az ügyfélkapun, illetve a www.valasztas.hu oldalon, továbbá levélben lehet. Az önkormányzati választáson azonban csak egy nemzetiség névjegyzékébe lehet felvételt kérni, egy újabb nemzetiség névjegyzékébe történő felvételkor az előzőből törlik a választópolgárt.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint július közepéig 92 ezren vetették fel magukat a nemzetiségi névjegyzékbe, azaz csak minden ötödik nemzetiségi. A legtöbben, csaknem 45 500-an a roma névjegyzékben szerepelnek, de több mint 27 ezren vannak a német nemzetiség névjegyzékében is. A leginkább "aktívnak" a ruszin nemzetiség nevezhető: több mint háromezren vetethetik fel magukat a névjegyzékbe, és közülük több mint ezren regisztráltak is, vagyis mintegy harmaduk már szerepel a választáson választóként. A legkevésbé "aktívak" a román nemzetiség tagjai, a csaknem 32 ezer választópolgárnak alig hat százaléka regisztrált eddig a nemzetiségi szavazásra.

A nemzetiségi választópolgárok regisztrációjának azért van jelentősége, mert az októberben megválasztandó nemzetiségi önkormányzatok létszáma attól függ, hogy a választás kitűzésekor hányan szerepelnek az adott nemzetiség névjegyzékében. A települési önkormányzati képviselők száma három, ha a nemzetiségi névjegyzékben a választás kitűzésének napján száznál kevesebben szerepelnek. Négytagú a testület akkor, ha legalább százan vannak a névjegyzékben. Emellett csak azokon a településeken lehet nemzetiségi választást kitűzni, ahol az adott nemzetiséghez tartozók száma az utolsó népszámlálás adatai szerint legalább 25.

A területi (megyei) nemzetiségi önkormányzati képviselők száma a jogszabály alapján egységesen hét, függetlenül attól, hányan vannak a névjegyzékben. Területi önkormányzatot azonban csak ott választhatnak, ahol az adott megyében (illetve a fővárosban) legalább tíz települési (illetve kerületi) választást írnak ki.

Az országos nemzetiségi önkormányzati képviselők száma 15 és 47 között változik, attól függően, hogy a nemzetiség névjegyzékében hány választópolgár szerepel. Az országos önkormányzat 15 tagú akkor, ha ötezernél kevesebb választópolgár szerepel a névjegyzékben, 23 tagú, ha több mint ötezer, 31 tagú, ha több mint tízezer, 39 tagú, ha több mint 25 ezer, és 47 tagú, ha több mint 50 ezer választó szerepel a névjegyzékben a kitűzés napján.

A nemzetiségi önkormányzati választást a Nemzeti Választási Bizottság tűzi ki legkésőbb a szavazást megelőző 75. napon, miután a köztársasági elnök kitűzte a helyi önkormányzati választást.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • A köztisztviselői illetményalap - ami a munkabér számítás alapja - írd... Tovább...
  • Szolgáló közigazgatást a közigazgatásban dolgozókon keresztül valósítj... Tovább...
  • Ebbe persze bele kellett kötnie. Tovább...
  • A területi meg az önkormányzati igazgatást nem a vezetők tartják életb... Tovább...
  • Üzennék Patyi mesternek, mert úgy látom, különbözőképpen látjuk a dolg... Tovább...
  • Éppen itt az ideje,az utolsó utáni percben vagyunk.Negyven három éve d... Tovább...
  • Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretrő... Tovább...
  • Szóval az önkormányzati igazgatásban (a legnehezebb közigazgatási munk... Tovább...
  • Háttérszámítást végez, aztán megállapítja, hogy nem fér bele a keretbe... Tovább...
  • Átgondoltan kivezetni a cafetériát - ezt meg hogyan támogathatja a Mun... Tovább...
  • "Az ÁSZ-elnök Domokos László például felvetette, hogy olyan utalványok... Tovább...
  • Ez a fejlesztés oly annyira sikeres, hogy mióta a Nyugdíjbiztosít ó be... Tovább...
  • Csak Budapestieknek? Tovább...
  • Keresetek emelkedése - kinél? 37.000 köztisztviselőn ek központilag 10... Tovább...
  • Pálffy Ilona szerint az utolsó pillanatban beérkező nagyszámú névjegyz... Tovább...