Hirdetés
Átszabták a választási rendszert PDF Nyomtatás E-mail
2014. június 12. csütörtök, 08:00

kozgyMegszavazta az Országgyűlés a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítását. Ennek lényege, hogy alapvető változások jönnek a Fővárosi Közgyűlés összetételében: a testületnek alapból tagjai lesznek a kerületi polgármesterek, és mellettük kompenzációs listáról választott képviselőkkel egészítik ki a létszámot. A listáról a kerületek lélekszáma alapján súlyozva osztják majd ki a mandátumokat. A javaslatra 133 képviselő szavazott igennel, és 53 nemmel – írja a hvg.hu.

Májusban a hvg.hu írt először arról, hogy a Fidesz még az októberi önkormányzati választások előtt hozzányúl az önkormányzati törvényhez, és jelentősen átalakítják a most 33 fős Fővárosi Közgyűlés szerkezetét.

Az eddigi tisztán listás választási szisztéma helyett a 23 kerületi polgármesterből áll majd a főpolgármester mellett működő testület, valamint még kilenc képviselőből, akiket kompenzációs listáról választanak.

A főpolgármester megválasztásának módja nem változik, továbbra is közvetlenül a budapestiek szavazataival nyeri el mandátumát.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere az egyik tévéműsorban azzal indokolta a javaslatukat, hogy meg akarják szüntetni a főváros és a kerületek közötti szétszakítottságot, valamint szerinte az emberek jobban bíznak egy személyesen választott polgármesterben, mint egy pártlistában, amelynek összeállításába nem tudnak beleszólni.

Korrekciók az alkotmányosságért

A Political Capital elemzésében emlékeztetnek, hogy az eredeti javaslattal kapcsolatban alkotmányossági aggályok merültek fel,amit két módosító indítvánnyal próbáltak korrigálni.

Az első lényege, hogy a kerületek népességszámával súlyozzák a töredékszavazatokat: minél nagyobb lélekszámú egy kerület, annál nagyobb súllyal számít bele a végelszámolásba az ott keletkezett töredékszavazatok tömege. Töredékszavazat a polgármesterjelöltekre leadott minden olyan voks, amellyel nem szereztek polgármesteri mandátumot.

Mivel az alkotmányossági problémára ez sem jelentett teljes megoldást, újabb módosító született, méghozzá az, amit a kettős többség bevezetését javasolta.

Ennek lényege, hogy a fővárosi közgyűlési szavazásoknál nem lenne elég, ha a 33 képviselőből 17-en igennel szavaznak, a határozathozatal csak úgy lenne eredményes, ha egyidejűleg a 23 kerületi polgármesterből legalább annyian szavaznának igennel, amennyien képesek lefedni a budapesti összlakosság több mint felét.

Fodor is nemet mondott

A keddi zárószavazáson 133 képviselő nyomott igent, 53 pedig nemet. A módosítók közül elfogadták a kettős többségről valamint a súlyozott töredékszavazatokról szólót is.

Nemet nyomtak a zárószavazáson az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői, valamint a függetlenek közül Fodor Gábor, Kónya Péter és Szabó Szabolcs. A Fidesz és a KDNP politikusai biztosították most is a többséget.

Újdonság még, hogy enyhítettek az összeférhetetlenségi szabályokon: az egészségügyben, a köznevelésben, valamint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben dolgozók mégis lehetnek majd önkormányzati képviselők, illetve kistelepülési polgármesterek.

Emellett hét nappal rövidül az ajánlásgyűjtés ideje: az önkormányzati választáson az egyéni listás és egyéni jelöltet, a polgármesterjelöltet és a főpolgármester-jelöltet legkésőbb a szavazást megelőző 34. napig lehet bejelenteni, a listákat pedig a szavazást megelőző a 33. napig.

Egyszerűbb lesz jelöltté válni

Az önkormányzati választási rendszer átalakításának országos hatású passzusa, hogy mind Budapest, mind a nagyvárosok esetében csökkentették a polgármester-jelöltséghez szükséges ajánlások számát.

A 10 ezer és 100 ezer lakos közötti településeken legalább 300 választó, a 100 ezer lakosúnál nagyobb városokban pedig minimum 500 választópolgár ajánlása kell majd. A 10 ezer lakosúnál kisebb helységekben továbbra is az lehet majd polgármesterjelölt, akit az ott élő választópolgárok legalább 3 százaléka ajánl.

A főpolgármester-jelöltséghez legalább ötezer budapesti választópolgár ajánlása lesz szükséges. Ez jelentősen könnyíti a jelöltté válást, mivel most a főváros választói két százalékának ajánlása kell, ami négy éve több mint 27 ezer embert jelentett.

A megyei választókerületben az a jelölőszervezet állíthat listát, amely összegyűjtötte a választókerület választópolgárai fél százalékának ajánlását.

Emellett az önkormányzati választásnál is lesz a többes ajánlás, amit a független Fodor Gábor javasolt. Így a szavazópolgár jelölési fajtánként több jelöltet, listát is ajánlhat, de csak egy településen, kerületben vagy megyében fogadhat el jelölést.

Kisebb lesz a büntetés az elveszett ívek miatt

A minimálbér feléről, azaz 50 750 forintról vissza nem vitt ívenként 10 ezer forintra csökken a bírságuk azoknak a jelölteknek, jelölőszervezeteknek, akik vagy amelyek a jelöltállítás végéig nem viszik vissza a választási irodához az összes átvett ajánlóívet.

Az indoklás szerint a bírság eddig mértéke eltúlzott volt. Ha még a jelöltbejelentésre nyitva álló határidő utáni napon viszik vissza az ilyen ajánlóíveket üresen, nem jár bírság.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • A területi meg az önkormányzati igazgatást nem a vezetők tartják életb... Tovább...
  • Üzennék Patyi mesternek, mert úgy látom, különbözőképpen látjuk a dolg... Tovább...
  • Éppen itt az ideje,az utolsó utáni percben vagyunk.Negyven három éve d... Tovább...
  • Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretrő... Tovább...
  • Szóval az önkormányzati igazgatásban (a legnehezebb közigazgatási munk... Tovább...
  • Háttérszámítást végez, aztán megállapítja, hogy nem fér bele a keretbe... Tovább...
  • Átgondoltan kivezetni a cafetériát - ezt meg hogyan támogathatja a Mun... Tovább...
  • "Az ÁSZ-elnök Domokos László például felvetette, hogy olyan utalványok... Tovább...
  • Ez a fejlesztés oly annyira sikeres, hogy mióta a Nyugdíjbiztosít ó be... Tovább...
  • Csak Budapestieknek? Tovább...
  • Keresetek emelkedése - kinél? 37.000 köztisztviselőn ek központilag 10... Tovább...
  • Pálffy Ilona szerint az utolsó pillanatban beérkező nagyszámú névjegyz... Tovább...
  • Kivéve az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők et! Írd é... Tovább...
  • Lesz még egyáltalán? Tovább...
  • A kormányváltás érdeklődés hiányában elmaradt....kíg yósok előnyben. Tovább...