Hirdetés
Pénzügyi segítséget nyújtana a kormány a haldokló falusi boltoknak PDF Nyomtatás E-mail
2020. január 09. csütörtök, 08:00

kisboltA kormány napirendre tűzte, hogy pénzügyi segítséget nyújtson a kistelepüléseken működő élelmiszerboltoknak, amelyek közül sok még a működési költségeit is alig bírja kitermelni - írja a Napi.hu.

A lap szerint az elmúlt években az üzletbezárások a legsúlyosabban a kistelepüléseket érintették, ahol általában gyenge a vásárlóerő és nagyon alacsony a forgalom.

A bolt nélküli települések száma 2005-ben 58 volt, ez a szám tavalyra már 284-re nőtt.

Még a kedvezőbb helyzetben lévő magyar tulajdonosi hátterű üzletláncok is kénytelenek voltak százával felszámolni falusi üzleteiket az elmúlt években.

Zs. Szőke zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke a lapnak azt mondta: a szakmai szervezetek azt kérték, hogy egyrészt a bérek és azok járulékai fedezetét egészítse ki a kormány. Ennek azonban meg kell találni a megfelelő formáját, mert az uniós szabályok tiltják, hogy az állam egy-egy ágazatot támogasson a költségvetéséből. A bérfedezeten túl azt is szeretnék, ha létrehoznának egy pályázati alapot, amiből a boltok modernizációs támogatást szerezhetnek. Elképzeléseik szerint az 50 százalékos önerő biztosítása mellett csak a teljes összeg másik felére lehetne pályázni. A szövetség úgy számol, hogy a kétezer fő alatti településen működő üzletek támogatási igénye nem jelentene többet évi 12-14 milliárd forintnál.

Orbán Viktor miniszterelnök Gyopáros Alpárt, a Modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztost bízta meg azzal, hogy tárgyaljon a szakmai szervezetekkel.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+1 #1 nem merem megmondani a nevem 2020-01-14 14:03
Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, hanem a Zembereknek, hogy legyen miből vásárolni, hogy megérje boltot üzemeltetni!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...