Hirdetés
Kormányzati támogatást kér a Coop PDF Nyomtatás E-mail
2019. május 23. csütörtök, 07:00

coop kisboltLeginkább azokat a kistelepüléseket fenyegeti annak a veszélye, hogy bolt nélkül maradnak, ahol kétezernél is kevesebben laknak. Gondokról is szó esett a CO-OP Hungary Zrt. szerdai budapesti közgyűlésén, de biztató eredmények is elhangzottak.

Mintegy négy százalékkal tudta növelni árbevételét a COOP Gazdasági Csoport, amely így 627 milliárd forintos árbevételt ért el 2018-ban – idézi Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója szavait tudósításában a hvg.hu. Összességében pozitív és stabil környezetben gazdálkodott a COOP, a legfőbb számok nem változtak, illetve kismértékben javultak tavaly a megelőző évekhez képest. Az üzletlánc így tartani tudta meghatározó, forgalomarányosan mintegy 12 százalékra tehető piaci pozícióját a magyarországi kereskedelemben.

Az üzletlánc jelenleg a legtöbb, közel 1600 településen van jelen, és naponta 1,5 millió vásárlót szolgál ki – számolt be a közgyűlésnek a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke, Pekó László. A kereskedelmi láncok között a COOP lefedettsége kiemelkedő. A legkisebb, kétezernél kevesebb lakosú kistelepüléseken azonban rendkívül nehéz gazdaságosan működtetni a boltokat. A cégcsoport ezért tárgyal a kormánnyal, hogy milyen formában lehetne támogatással – üzemeltetőtől függetlenül – fenntartani a kereskedelmet a kisebb lélekszámú és gyakorta alacsonyabb vásárlóerejű falvakban, és ezzel megtartani a kistelepülési üzleteket.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

nkklub szab-szolg

Hírek hozzászólásai

  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...
  • A rabszolgatörvén y felold valóságos feszültséget, ahol eddig korlatoz... Tovább...
  • Gondolkozzunk már el, hány olyan zárt csoport nyílt a facebookon az ut... Tovább...
  • Első olvasatra kedvező változás, de az ördög a részletekben rejlik. Va... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó köztisztviselők illetményalapja - a béra... Tovább...
  • Ezt a választást is az önkormányzati köztisztviselők bonyolítják le. M... Tovább...
  • "A kisebb termelőknek egyáltalán nem kell tartaniuk attól, hogy az áts... Tovább...
  • Minimum 1 hetes sztrájkot kell szervezni, az 1 napos leállás nem ér se... Tovább...
  • Most tapsoljak vagy inkább sírjak, bár jobban az utóbbihoz lenne kedve... Tovább...
  • Ez a vasúti leépítés a falufejlesztési programmal együtt biztosan nagy... Tovább...
  • Persze hogy rendkívül gyorsan bírálják el a pályázatokat, hiszen már a... Tovább...
  • Ez megint tele van pontatlan információkkal. A részletekbe nem megyek ... Tovább...