Hirdetés
Indul a célzott, intenzív többletpatkányirtás Budapesten PDF Nyomtatás E-mail
2019. május 09. csütörtök, 09:15

patkanyCélzott, intenzív többletpatkányirtás kezdődik Budapesten a Nemzeti Népegészségügyi Központtal közösen meghatározott tíz kerületben – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.

 Az irtás az I., az V., a VI., a VII., a VIII., a IX., a XIII., a XIV., a XIX. és a XX. kerületet érinti – olvasható a közleményében, amely szerint szerdán a legforgalmasabb pályaudvarok, közlekedési csomópontok speciális, teljes körű kezelésével indul a munka Budapesten.

A jövő héttől kezdődően a fővárosi patkányirtásért felelős RNBH Konzorcium az V., a IX. és a XIII. kerület szennyvízcsatorna-rendszerében helyezi el az irtószert.

A szervezett irtási program további megvalósítása ütemezetten, szektoronként zajlik majd. A forgalom kisebb korlátozása érdekében akár hétvégén és az éjszakai órákban is dolgozhatnak.

A szakemberek minden kezelt pontot kétszer is ellenőriznek majd, és ha még a második ellenőrzéskor is találnak patkányt, akkor a kezelést a felszínre is kiterjesztik.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a szakemberek a lakásokba munka közben nem mennek be, a lakóépületek egyes részeire, például a belső udvarba vagy a pincébe azonban szükség esetén igen.

A beavatkozások helyéről és idejéről az elkövetkezendő nyolc hónapban az érintett kerületi önkormányzatokkal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) közösen folyamatosan tájékoztatják majd a lakosságot.

Az NNK nyilatkozata szerint egészségügyi járványhelyzet – vészhelyzet – nincsen, márpedig ilyennek a megállapításra csak ez a szervezet jogosult – zárul a közlemény.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

nkklub szab-szolg

Hírek hozzászólásai

  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...
  • A rabszolgatörvén y felold valóságos feszültséget, ahol eddig korlatoz... Tovább...
  • Gondolkozzunk már el, hány olyan zárt csoport nyílt a facebookon az ut... Tovább...
  • Első olvasatra kedvező változás, de az ördög a részletekben rejlik. Va... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó köztisztviselők illetményalapja - a béra... Tovább...
  • Ezt a választást is az önkormányzati köztisztviselők bonyolítják le. M... Tovább...
  • "A kisebb termelőknek egyáltalán nem kell tartaniuk attól, hogy az áts... Tovább...
  • Minimum 1 hetes sztrájkot kell szervezni, az 1 napos leállás nem ér se... Tovább...
  • Most tapsoljak vagy inkább sírjak, bár jobban az utóbbihoz lenne kedve... Tovább...
  • Ez a vasúti leépítés a falufejlesztési programmal együtt biztosan nagy... Tovább...
  • Persze hogy rendkívül gyorsan bírálják el a pályázatokat, hiszen már a... Tovább...
  • Ez megint tele van pontatlan információkkal. A részletekbe nem megyek ... Tovább...
  • El kellene még egyszer olvasni a határozatot! Nem a helyi önkormányzat... Tovább...
  • Azért arra kíváncsi lennék, hogy a jövő évi két választást a köztisztv... Tovább...