Hirdetés
Év végére megújul a kőbányai Pongrác úti rendelő PDF Nyomtatás E-mail
2018. május 16. szerda, 07:30

pongracSaját erőből, mintegy 300 millió forintból újítja meg Pongrác úti háziorvosi rendelőjét a X. kerületi önkormányzat. Az újjáépülő intézmény alapkövét Kovács Róbert polgármester helyezte el.

Kőbánya megint egy olyan időszakhoz érkezett, amikor alapköveket rakhatunk le, egy barátom meg is jegyezte, hogy már nevezhetnénk találóan a kerületet „alapKőbányának” is – mondta a polgármester. – Kőbánya valóban alap – folytatta ‒, minta abban, hogyan lehet fejleszteni a várost, hogyan lehet a rendelkezésére álló forrásokat ésszerűen felhasználva mindig egy kicsit előrelépni.

Kovács Róbert felidézte: „a rendelőfelújítások sorát a Salgótarjáni útival kezdtük, majd a Zsivaj utcai és a Kerepesi úti intézet következett, most pedig a Pongrác úti rendelőt újítjuk meg teljes egészében. A beruházás részeként sor kerül a külső szigetelésre, a munkálatok keretében új vízvezetéket és szennyvíz-, valamint elektromos hálózatot kap az épület, a hűtő és fűtő rendszer is modern technológiára áll át. Megújul és akadálymentes lesz a rendelő közvetlen környezete is. Szerkezetében is átalakul a rendelő – folytatta -, új módon szolgálva az alapellátást. A beruházást az önkormányzat saját forrásából, mintegy 300 millió forintból valósítja meg, a munkálatok már elkezdődtek, és várhatóan az év végére fejeződnek be. Folytatjuk a fejlesztéseket, s az alapkövek letételét is az elkövetkezendőkben, hiszen van még bőven teendőnk” – fogalmazott a városrész vezetője.

A polgármester kiemelte azt is, hogy az alapellátás rendelőinek megújítása mellett a prevencióra is figyelmet fordítanak. Ennek része például a néhány éve bevezetett HPV elleni védőoltás mind lányok, mind fiúk részére – mondta, hozzátéve, hogy a közeljövőben tervezik a rotavírus elleni oltás bevezetését.

Kovács Róbert az alapkő ünnepélyes elhelyezésekor köszönetét fejezte ki az orvosoknak is, akiknek a felújítás ideje alatt nem a megszokott környezetükben kell dolgozniuk.

(Orientpress)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • El kellene még egyszer olvasni a határozatot! Nem a helyi önkormányzat... Tovább...
  • Azért arra kíváncsi lennék, hogy a jövő évi két választást a köztisztv... Tovább...
  • Elszomorító, hogy ugyanazon a településen a Járási Hivatalban dolgozó ... Tovább...
  • Már minden közigazgatásban dolgozó tisztviselőnek megemelik-megem elté... Tovább...
  • Szép,szép csak éppen az önkormányzatokr ól feledkeztek meg megint.Úgy ... Tovább...
  • CSÓRÓ KÖZTISZTVISELŐ! A szakszervezet csak tököl ideje lenne már lépni... Tovább...
  • Mese habbal! Emellett az intézkedés tovább mélyíti a szakadékot a korm... Tovább...
  • Megy a harc,hogy a tornyházak,vagy az irodenegyedek főúti kereszteződé... Tovább...
  • Tisztelt polgármester társaim most ki fog elnézést kérni a megrágalmaz... Tovább...
  • Na, egy saller kiosztva a bíróknak is. Tovább...
  • Ez a cikk is arra mutat, hogy az önkormányzatok pénzügyi gyámságát kés... Tovább...
  • Olvasva az üggyel kapcsolatos megnyilatkozáso kat már látszik, hogy a ... Tovább...
  • Rendkívül lehangoló, hogy egy szakmai ügyből politikai bohózat lett. A... Tovább...
  • Hát a köztisztviselők kel mi lesz?!A 2008. évi illetményalap - 38.650.... Tovább...
  • A köztisztviselők pedig nem érdemelnek megbecsülést... .... Tovább...