Hirdetés
Felújítják Hódmezővásárhely valamennyi iskoláját és kollégiumát PDF Nyomtatás E-mail
2018. február 05. hétfő, 08:30

hodmezovasar23,103 milliárd forintos főösszeggel, 316 millió forintot meghaladó tartalékkal elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2018-as költségvetését a város közgyűlése rendkívüli ülésén.

A rendeletet a Fidesz-KDNP képviselői támogatták, az MSZP és a Jobbik képviselői nemmel szavaztak.

Végh Ibolya aljegyző az előterjesztést ismertetve úgy fogalmazott, az elmúlt 25 évben nem volt ilyen jó gazdasági helyzetben az önkormányzat, eredményre vezettek a város működését átalakító intézkedések. Az önkormányzatnak nincs hitele vagy lejárt tartozása. A működési kiadások 38 százalékát teszik ki a költségvetésnek, 62 százalék beruházásokat, fejlesztéseket finanszíroz.

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester kifejtette, az önkormányzat az idén 13,7 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, a Területi Operatív Programból, illetve a Modern városok program keretében megvalósuló beruházások jelentősen gyarapítják a település vagyonát. Két nagy állami fejlesztés is megvalósul Hódmezővásárhelyen, a 47-es elkerülő út és a tram-train építése – tette hozzá.

A politikus elmondta, a költségvetés előkészítése során folytatott konzultációk eredményeként 60 millió forintos sporttámogatási alapot hoz létre az önkormányzat, a nyugdíjasok pedig a korábbi években rendszeressé vált karácsonyi támogatás mellett húsvét előtt további 10 ezer forintot kapnak. Ez a juttatás a városban 11 ezer embert érint, és amennyiben a költségvetés helyzete lehetővé teszi, a következő években is megkapják.

Hegedűs Zoltán közölte, állami, uniós és önkormányzati forrásból felújítják a város valamennyi iskoláját és kollégiumát.

Az alpolgármester javaslatot tett a vállalkozások építményadójának csökkentésére: az adó 30 százalékáig elszámolható lenne az alkalmazottak minimálbér feletti béremelése, a házi orvosi rendelők felújítására program indulna. Ezekről a következő ülésén dönthet a közgyűlés.

Név szerinti szavazással döntött a közgyűlés arról, hogy Hódmezővásárhely is csatlakozik a Megyei Jogú Városok Szövetségének Védjük meg településeinket, védjük meg hazánkat című, a Soros-tervet elutasító felhívásához. A határozattal – melyre az MSZP jelenlévő képviselője nemmel szavazott – a közgyűlés megerősítette a 2016-ban hozott, a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról szóló döntését.

(MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • SZÉKESFEHÉRVÁR MÉGIS KULTURÁLIS FŐVÁROS LESZ, CSAK NEM EURÓPÁÉ, HANEM ... Tovább...
  • Nem értem a hozzászólásokat azelőtt nem sírt senki amikor tele voltak ... Tovább...
  • Bizony mára a vidék jövőkép nélküli, vagy már látja a sofőr nélküli tr... Tovább...
  • Valóban kettészakadt az ország, van néhány tucat város és falu ami gaz... Tovább...
  • Talán ha megélhető nyugdij lenne kb 150 ezer akkor nem kellene idős ko... Tovább...
  • Aki ezt a MOK, ASP, KCR, TSZR, ASZA, EAK stb. rendszereket kitalálta, ... Tovább...
  • Érdekes, hogy mindig az önkormányzatokn ál keresik a korrupciót, holot... Tovább...
  • Jó duma, gyártjuk a szabályzatokat, aminek semmi értelme, az ASP könyv... Tovább...
  • Nagyon jó megoldás, ha átmegyünk a LIDL-be, vagy az ALDI-ba dolgozni. ... Tovább...
  • A cikk utolsó mondata felháborít, a cikk tolbamondójának a jogállási t... Tovább...
  • Április 8-án, és előtte, különösen a kiváló választási főpróbák ideje ... Tovább...
  • Azt mondják, hogy a vidéki közalkalmazotta k fizetésemelése nem kormán... Tovább...
  • Sok hűhó semmiért. Azt csinálnak velünk amit akarnak, csak azt nem alá... Tovább...
  • Kedves korrekt!Szerint em sokan szeretnék tudni, hogy te honnan tudsz ... Tovább...
  • Béremelés vagy sztrájk? Vezetők válasszatok! Tovább...
Hirdetés