Hirdetés
Állami védelmet kapnak a vidéki műemlékek PDF Nyomtatás E-mail
2017. december 12. kedd, 09:30

tajhazMegóvja és fenntartja a népi építészeti emlékeket és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökséget a kormány – közölte a Miniszterelnökség határozatában.

A közlemény szerint a 300 millió forint keretösszegű programban elnyerhető támogatások alsó határa 2 millió, felső értéke 20 millió forint, míg az önrész minden esetben 50 százalék.

A felhívásra 69 támogatási kérelmet nyújtottak be, közel 570 millió forint értékben. A szakma jeles képviselőiből álló bizottság döntése alapján az igények közül 44 népi építészeti emlék nyert támogatást veszélyelhárításra, állagmegóvásra, továbbá részleges vagy teljes műemléki felújításig terjedő műszaki és építészeti munkálatokra.

A támogatott népi építészeti emlékek Magyarország minden régiójában megtalálhatók: a Dél-Dunántúl területén Bár, Csurgó, Feked, Kaposmérő, Mecseknádasd, Nagyhajmás, Ófalu, Pécsvárad; Észak-Magyarországon Bernecebaráti, Hollókő, Perőcsény, Tolmács; Nyugat-Magyarországon Sopronkövesd; az Őrségben Ispánk, Nagyrákos; a Balatont és Balaton-felvidéken Balatonfüred, Csopak, Dörgicse, Kővágóörs, Magyarpolány, Nemeshany, Tihany; Pest-környékét Biatorbágy, Dunabogdány, Ráckeve, Szentendre, Velence; az Alföldön Balmazújváros, Bácsszentgyörgy, Dabas, Kecskemét, Kiskunmajsa, Kunhegyes, Mórahalom, Nagykőrös, Szeged, Tiszaföldvár, Zsombó; a Hajdúságban Hajdúböszörmény, Hajdúnánás; a Jászságban Jászapáti, Jászberény, Jászkisér és a Felső-Tiszavidékén Tiszacsécse településein – írták.

Az ingatlanok között található vályogház és falusi iskola, továbbá helyi védelem alatt álló, országos műemléki védelmet élvező, valamint a Világörökség részét képező örökségi elem is.

(Világgazdaság)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Kivéve az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők et! Írd é... Tovább...
  • Lesz még egyáltalán? Tovább...
  • A kormányváltás érdeklődés hiányában elmaradt....kíg yósok előnyben. Tovább...
  • Miért, mit gondolt a tekintetes főjegyző zasszony? Köpönyeget fordítun... Tovább...
  • Nyugdíjas címzetes főjegyző vagyok. Miért is csak dr.Korsós Ágnes felm... Tovább...
  • Országos Roma Önkormányzat. Ezekre aztán szükség van. 1,6 milliárdot e... Tovább...
  • Kormány, minisztériumok részéről hányan vesznek részt a szemináriumon? Tovább...
  • Tehát igazából az a gond, hogy időközit kell tartani. Nem az, hogy meg... Tovább...
  • Meg kivéve a köztisztviselőb ől avanzsált dolgozó! kormánytisztvis elő... Tovább...
  • Kivéve a köztisztviselők et, mert itt 10 éve nem emelkedett a munkabér... Tovább...
  • SZÉKESFEHÉRVÁR MÉGIS KULTURÁLIS FŐVÁROS LESZ, CSAK NEM EURÓPÁÉ, HANEM ... Tovább...
  • Nem értem a hozzászólásokat azelőtt nem sírt senki amikor tele voltak ... Tovább...
  • Bizony mára a vidék jövőkép nélküli, vagy már látja a sofőr nélküli tr... Tovább...
  • Valóban kettészakadt az ország, van néhány tucat város és falu ami gaz... Tovább...
  • Talán ha megélhető nyugdij lenne kb 150 ezer akkor nem kellene idős ko... Tovább...
Hirdetés