Hirdetés
Változatlanul lehet igényelni a gyermekétkeztetést PDF Nyomtatás E-mail
2017. július 12. szerda, 06:00

gyermeketkeztetes01Még mindig nem késő, igényelhetik a helyi jegyzőnél a nyári gyermekétkeztetést az arra rászorulók – hívta fel az érintett szülők figyelmét az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Az önkormányzat köteles megszervezni a nyári gyermekétkeztetést, gondoskodnia kell a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről, a kormány biztosít ehhez minden szükséges forrást: 6,7 milliárd forintot – idézte fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye, kifejtve: ingyenes szünidei étkezésre azok a gyermekek jogosultak, akiknek rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jár; hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetűek.

Potenciálisan ez a lehetőség valamivel több mint 200 ezer gyermeket érint, de a szülők igényétől függ, hogy kérik-e gyermekük számára az ingyenes étkezést. Azok a szülők, akik mostanáig nem tették meg, írásban nyújthatják be kérelmüket a helyi jegyzőnek.

A szünidei gyermekétkeztetést az összes iskolai szünidő, valamint az óvodai és bölcsődei zárva tartás idején is biztosítják. Az ősszel kezdődő tanévtől az év közbeni gyermekétkeztetésre vonatkozó feltételek lépnek életbe. Az ingyenes gyermekétkeztetési program kiterjesztésének köszönhetően már csaknem félmillió gyermek ingyen étkezik tanév közben.

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Tisztelt polgármester társaim most ki fog elnézést kérni a megrágalmaz... Tovább...
  • Na, egy saller kiosztva a bíróknak is. Tovább...
  • Ez a cikk is arra mutat, hogy az önkormányzatok pénzügyi gyámságát kés... Tovább...
  • Olvasva az üggyel kapcsolatos megnyilatkozáso kat már látszik, hogy a ... Tovább...
  • Rendkívül lehangoló, hogy egy szakmai ügyből politikai bohózat lett. A... Tovább...
  • Hát a köztisztviselők kel mi lesz?!A 2008. évi illetményalap - 38.650.... Tovább...
  • A köztisztviselők pedig nem érdemelnek megbecsülést... .... Tovább...
  • ..., majd olcsón rátenni a kezünket. NER logika újabb példája. Még egy... Tovább...
  • A köztisztviselői illetményalap - ami a munkabér számítás alapja - írd... Tovább...
  • Szolgáló közigazgatást a közigazgatásban dolgozókon keresztül valósítj... Tovább...
  • Ebbe persze bele kellett kötnie. Tovább...
  • A területi meg az önkormányzati igazgatást nem a vezetők tartják életb... Tovább...
  • Üzennék Patyi mesternek, mert úgy látom, különbözőképpen látjuk a dolg... Tovább...
  • Éppen itt az ideje,az utolsó utáni percben vagyunk.Negyven három éve d... Tovább...
  • Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretrő... Tovább...