Hirdetés
Tállai András szerint Bihartorda országos példa lehet PDF Nyomtatás E-mail
2012. március 06. kedd, 08:00

 

tallai_andras02Bihartorda (Hajdú-Bihar megye) országosan is példát mutatott, amikor nemcsak segítséget kért problémái megoldásához, hanem hagyományaira építve, a mezőgazdasági mintaprogrammal tesz is az ott lakók boldogulásáért – mondta a Belügyminisztérium önkormányzati ügyekért felelős államtitkára.

A falu szociális boltját avatta fel Tállai András, és átadta azt az MTZ traktort, amit a Start munkaprogram keretében pályázaton nyert Bihartorda. Ekkor mondott beszédében szólt arról, hogy a település önkormányzata két nyertes pályázatával, a mezőgazdasági mintaprogrammal és a belvízrendezési projekttel ötvenöt helyi lakosnak, a munkanélküliek egyharmadának ad munkát – jelentette az MTI.

A példaképül állított faluban a mezőgazdasági mintaprogram keretében két fóliaházban zöldséget termelnek, egyben facsemetéket fognak nevelni. A zöldségeket a gyerekek és az idősek étkeztetésében használják fel, a többit a helyi szociális boltban olcsón értékesítik. A boltot és a közétkeztetést is az önkormányzat nonprofit közhasznú társasága működteti. Erre kevés példa van az országban - jegyezte meg Tállai András. Az önkormányzati államtitkár szerint a bihartordai példa is igazolja: életszerű az új Start munkaprogram: "aki akar, tud vele élni".

Tállai András felidézte azt is, hogy Módos Imre, a település polgármestere február elején, a leghidegebb napokban levélben kért segítséget, hogy a településen élő, nehéz helyzetű embereket szénnel segítsék, amit a közmunkaprogramból származó jövedelmükből részletfizetéssel egyenlítenének ki. Ezen túlmenően a rászorulók napi egyszeri meleg étkeztetésének a költségeihez kért segítséget a rendkívüli hidegre tekintettel a polgármester.

Módos Imre beszámolt arról, hogy Tállai András közbenjárására a falu segítségére sietett a Mátrai Erőmű. 600 mázsa lignitet ajándékként, további 1400 mázsát kedvezményes áron bocsátott a település rendelkezésére. Ezen túlmenően ötmillió forinttal támogatta a helyi meleg étkeztetést. Derekas Barnabás, a Mátrai Erőmű stratégiai igazgatója jelképesen a szociális bolt átadóján nyújtotta át cége adományát Módos Imre polgármesternek. Elmondta, hogy a Mátrai Erőmű két bányájában az idén 200 ezer tonna lignitet termeltek ki lakossági értékesítésre.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...