Hirdetés
Nem csak cigányokat várnak a tanodákban PDF Nyomtatás E-mail
2018. június 26. kedd, 06:00

langernevictorkatalin01A tanodákban olyan gyökereket kapnak a fiatalok, amelyek városukhoz és Magyarországhoz kötik őket  mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára Budapesten, egy felújított tanoda átadásán.

Országszerte már 275 tanoda működik, köztük olyan színvonalas munkát végzők, mint az újpesti – mondta az ünnepi alkalom kapcsán Langerné Victor Katalin felzárkózásért felelős helyettes államtitkár (képünkön) a IV. kerületi Rácz Gyöngyi Közösségi Központban. Szavai szerint a tanodák legfontosabb feladata, hogy segítsenek a gyerekeknek kitérők nélkül bejárni az életútjukat. A tanoda vezetőinek megköszönte, hogy „sosem elégszenek meg azzal, ami van”, hanem mindig egy kicsit többre vágynak azok érdekében, akikért dolgoznak. Ez a hozzáállás átragad a gyerekekre is, és ők mindig egy kicsit többet akarnak majd, nem csak maguk miatt, hanem másokért is - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Kitért arra is, hogy a IV. kerületi intézményben hagyományteremtés zajlik. Az épületben megtekinthető helytörténeti gyűjtemény a múltra emlékeztet, ugyanakkor megmarad a most ott tanuló diákok keze nyoma is. A gyűjtemény azt üzeni, hogy cigányok és nem cigányok mindig tudtak becsületesen, rendesen, egymás mellett élni, és csak az számított, amit „letettek az asztalra” - fogalmazott Langerné Victor Katalin.

Molnár István Gábor, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke beszédében elmondta: négy évvel ezelőtt keresték meg a minisztériumot, hogy szeretnének egy helytörténeti gyűjteményt létrehozni, ehhez pedig támogatást is kaptak. Később Újpest önkormányzata jóvoltából tornaterem létesült az épületben, amelyet aztán kívülről is felújítottak. Molnár István Gábor hangsúlyozta, hogy a tanodába nem csak cigányokat várnak, hanem mindenkit befogadnak, aki tanulni szeretne. Ennek a hozzáállásnak köszönhetően pedig az idei tanévben 30-ról 70 fölé emelkedett az ott tanuló gyerekek száma.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Tisztelt polgármester társaim most ki fog elnézést kérni a megrágalmaz... Tovább...
  • Na, egy saller kiosztva a bíróknak is. Tovább...
  • Ez a cikk is arra mutat, hogy az önkormányzatok pénzügyi gyámságát kés... Tovább...
  • Olvasva az üggyel kapcsolatos megnyilatkozáso kat már látszik, hogy a ... Tovább...
  • Rendkívül lehangoló, hogy egy szakmai ügyből politikai bohózat lett. A... Tovább...
  • Hát a köztisztviselők kel mi lesz?!A 2008. évi illetményalap - 38.650.... Tovább...
  • A köztisztviselők pedig nem érdemelnek megbecsülést... .... Tovább...
  • ..., majd olcsón rátenni a kezünket. NER logika újabb példája. Még egy... Tovább...
  • A köztisztviselői illetményalap - ami a munkabér számítás alapja - írd... Tovább...
  • Szolgáló közigazgatást a közigazgatásban dolgozókon keresztül valósítj... Tovább...
  • Ebbe persze bele kellett kötnie. Tovább...
  • A területi meg az önkormányzati igazgatást nem a vezetők tartják életb... Tovább...
  • Üzennék Patyi mesternek, mert úgy látom, különbözőképpen látjuk a dolg... Tovább...
  • Éppen itt az ideje,az utolsó utáni percben vagyunk.Negyven három éve d... Tovább...
  • Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretrő... Tovább...