Hirdetés
Keményebb fellépésre készülnek a szakszervezetek PDF Nyomtatás E-mail
2014. december 11. csütörtök, 08:00

mkksz tuntetes141205A kormány nemet mondott a közszolgálati keresetek jövő évi emelésére, a munkavállalói oldalt alkotó szakszervezetek ezért felálltak a tárgyalóasztaltól az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keddi ülésén, és már egymással egyeztetnek a közös tiltakozásról.

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keddi ülése azzal ért gyors véget, hogy a munkavállalói oldalt alkotó szakszervezetek felálltak a tárgyalóasztaltól. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma közleménye szerint a kormány egyértelműen elutasította a szakszervezetek több éves bérfelzárkóztatási programját és annak első elemét, a közszolgálati dolgozók bérének egységes, legalább 5 százalékos, illetve minimum 10 ezer forintos emelését januártól.

A Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint a követelés teljesítése 50 milliárd forintot igényelne a jövő évi költségvetésből. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szerint a kategorikus elutasító válasszal a kormány tovább mélyíti a dolgozói szegénységet, munkáltatóként semmibe veszi a több mint 660 ezer közszolgálati munkavállalót. Ez pedig elfogadhatatlan, ezért hagyták abba a kormánnyal a további egyeztetést az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalát alkotó szakszervezetek. December 12-én egyeztetnek a tiltakozás közös formájáról.

A közelmúltban több különböző ágazati érdekképviselet is tüntetést szervezett Budapesten, legutóbb a múlt héten a korkedvezményes nyugdíj megtartása, a sztrájkjog visszaállítása, illetve a közszféra bérfelzárkóztatása érdekében. Több, különböző konföderációhoz tartozó szakszervezet a LIGA kezdeményezésére félpályás útlezárásokat tervez december 15-én a fővárosban és több helyen is az országban. Már nemcsak a korkedvezményes nyugdíj megtartását követelik, hanem A munka törvénykönyvének módosítását, illetve a béremelési követelésük elfogadását is.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • https://www.hirstart.hu/hk/20180619_igy_valtozna_meg_jovore_a_cafeteria-rendszer... Tovább...
  • "ehelyett inkább külföldre mennek, mert önállóan képtelenek megteremteni az első... Tovább...
  • Forrást biztos hogy lehetne rá találni, egyszerűen akarat nincs rá ez már tisztá... Tovább...
  • 10 év az a nyolc!!! Tovább...
  • pffff Tovább...
  • Talán a megoldás az lenne, ha valamennyien egyszerre állnánk fel. Végleg..... Tovább...
  • Tisztelt szerkesztőség ez a hír egy bugyuta újságíró szövegértelmezé si zavara m... Tovább...
  • Nem szégyenlik magukat.10. éve nem volt béremelése a köztisztviselők nek és ezt ... Tovább...
  • Kedves Liga és Munkástanácsok! Igenis egységes javadalmazási rendszert kell beve... Tovább...
  • Mielőbbi béremelést a köztiszviselőkn ek!!!Ideje már észheztérni 8 év után!!!!! Tovább...
  • Fáj nekik a hipa, mert azt a jó magyar szokás szerint nyereséget eltüntető cégek... Tovább...
  • "2011-ben a kormánypártok „kőbe vésettnek” tekintettek, arról Orbán Viktor is úg... Tovább...
  • A polgármesteri hivatalokban döntő többségben 40-50 éves tisztviselők dolgoznak.... Tovább...
  • Adózási szempontból egyetértek. Önkormányzati finanszírozási szempontból nem. Tovább...
  • A gyülekezési jog korlátozása miatti aggodalmakat én kicsit túlzónak tartom. A f... Tovább...