Hirdetés
A bizalomra épülő, gyors és hatékony közigazgatás a cél PDF Nyomtatás E-mail
2019. november 15. péntek, 08:00

tuzsonbence1Jogszabálycsomag készült a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítésére, a cél a bizalomra épülő, gyors és hatékony közigazgatás – jelentette be a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára.

Tuzson Bence keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az egyszerűsítés érdekében összeállítottak és benyújtanak az Országgyűlésnek egy ezeroldalas jogszabálycsomagot, amely több mint 80 törvényt módosít.

Egyszerűbb és kényelmesebb lesz az ügyintézés – mondta, példaként említve, hogy az erkölcsi bizonyítványt kormányablakon keresztül is lehet majd igényelni.

Szintén egyszerűbbé válik a nyugdíj előtt állók adategyeztetése: míg eddig 5-8 évvel a nyugdíjba vonulás előtt megkereste az embereket az állam, és több körben egyeztette adataikat, a jövőben csak egy alkalommal, a nyugdíjba vonulás előtt három évvel lesz adategyeztetés.

Megemlítette, hogy a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermeket nevelőknek, ha a gyerek állapota „végleges”, akkor a 18. életévéig nem kell új igazolást benyújtani a családi pótlék igényléséhez.

Megszűnik a megváltozott munkaképességűek esetében az évenkénti felülvizsgálat abban az esetben, ha az egészségkárosodás jelentős, és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes emberről van szó – közölte Tuzson Bence.

A közgyógyellátás az alanyi jogon jogosultak esetén kettőről négy évre, a normatív alapon jogosultak ellátása egyről két évre emelkedik – mondta.

Tuzson Bence szólt arról is: egyszerűsödik az egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályozás is. A jövőben csak a NAV-nál kell majd bejelenteni a vállalkozást, és a párhuzamos nyilvántartásokat is megszüntetik. Emellett meg fog szűnni a vállalkozás megkezdését követő 30 napos ellenőrzési kötelezettség is.

Elmondta, komoly változások lesznek az építésügyben is: míg jelenleg részben a kormányhivatalok, részben a polgármesteri hivatalok járnak el, márciustól kizárólag a kormányhivatal fog.

Gyorsulnak és egyszerűsödnek eljárások, engedélyezés helyett bejelentési kötelezettség lesz számos ügyben – mondta az államtitkár, példaként említve, hogy ha korábban egy kis önkormányzat járdát akart építeni, akkor engedélyezési eljárást kellett lefolytatnia, a jövőben csak bejelentési kötelezettsége lesz. Ugyanez vonatkozik majd az erdészeti létesítményekre is – tette hozzá.

A területi közigazgatásban megszűnik a kétfokú ügyintézés, egyfokú döntések lesznek, amelyek után a bíróságon lehet majd fellebbezni.

Elmondta, egységesítik a járási hivatali rendszert: meg fognak szűnni az úgynevezett megyeközpontú járások, a helyi ügyekben a járáshoz lehet majd fordulni, a megyei ügyekben pedig a megyei kormányhivatalhoz.

MTI/OPH

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Na végre! Ezt már 5 évvel ezelőtt kellett volna megtenni. Basáskodó építéshatósá... Tovább...
  • Ahol nincs pénz, ott nem kell önkormányzatosd it játszani. Tovább...
  • "Kedves" Városi! Tájékoztatlak, hogy az önkormányzati köztisztviselők is állami ... Tovább...
  • "Valódi kötelék"? Kizárt dolognak tartom. Esetleg azoknál a hivataloknál, ahol a... Tovább...
  • Vidéki! Miért nem hőbörögsz a nagytudású önkormányzati képviselőknél a béremelés... Tovább...
  • Politikusok figyusz - lehet itt akármilyen program, ha nem lesz ügyintéző aki el... Tovább...
  • a mi tekepűlésűnkön ugyan ez a hejzet és még mindegyik kéviselö testvérek és ugy... Tovább...
  • Kezdik visszaadni azokat a feladatokat, amit néhány éve központosította k? Tovább...
  • Nem kell ide létszámstop, a közigazgatásban dolgozó tisztviselők folyamatosan mo... Tovább...
  • Ez hányadik átszabás 2010. óta? A sokadik, mert nem működik a rendszer. Miért ne... Tovább...
  • Ha a párbeszéd híve lenne, már régóta intézkednie kellett volna a szociális terü... Tovább...
  • Nehogy már a szülő vagy az óvodapedagógus - aki ismeri a gyereket tetőtől talpig... Tovább...
  • Ez csak szöveg az állam részéről - a költségvetési törvényben 2020-ban is (mint ... Tovább...
  • Én a bérpapíromon még mindig nem látok több fizetséget. A 20%-os "béremelésük" p... Tovább...
  • Valaki felhomályosítha tna már a kormány oldalról, hogy a hivatali dolgozók miér... Tovább...