Hirdetés
Szabadságnapot hirdetnek a szakszervezetek PDF Nyomtatás E-mail
2018. november 30. péntek, 08:00

boros peterne01Szakszervezetek ismertették csütörtökön Budapesten a kormányzati igazgatásról és a rendvédelmi szervekről szóló törvénytervezetekkel kapcsolatos munkavállalói véleményeket. Mivel sztrájkot szervezni kevés már az idő, más utat is keresnek az elégedetlenség kifejezésére.

A sajtótájékoztatón Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke (képünkön) közölte, hogy ha a jogalkotó nem veszi figyelembe az érdekképviseletek javaslatait, „szabadságnapot” szerveznek: arra fogják kérni a munkavállalókat, hogy vegyenek ki szabadságot a döntés napjára, és nézzék „egészen közelről, a parlament mellől” a fejleményeket. Ennek oka, hogy sztrájkot nincs idejük szervezni: ha csütörtökön meghirdetnének egyet, akkor is legkorábban csupán december 27-én lehetne törvényes munkabeszüntetést tartani – mondta –, a tiltakozás kifejezéséről ugyanakkor nem mondanak le.

Az MKKSZ elnöke hangsúlyozta, hogy szolidaritási napnak szánják a megmozdulást, amelynek pontos dátumáról külön felhívást adnak majd ki. Jelentős feszültséget érzékelnek a munkahelyeken – jelentette ki.

Közölte, hogy a kormányzati igazgatásról és a rendvédelmi szervekről szóló törvénytervezetekkel kapcsolatos munkavállalói véleményekről szóló dokumentumot több mint egy hete elküldték a kormánynak. A közigazgatásról szóló törvénnyel kapcsolatban jelezte, hogy az anyagban közös véleményként arra utaltak, hogy a célkitűzésekkel egyetértenek: támogatják az állampolgárok elismerését kiérdemlő igazgatást, egyetértenek a bürokráciacsökkentéssel, valamint fontosnak tartják a méltó anyagi megbecsülést. A pozitív alapelvek megvalósíthatóságát azonban a javaslat nem igazolja vissza.

A leglényegesebb kifogásuk a bérrendszerrel kapcsolatos, amely Boros Péterné szerint sem biztos jövedelmet, sem garantált előmenetelt nem jelent, továbbá semmivel nem indokolható, durva különbséget tesz az állami tisztviselők, a megyei kormányhivatali dolgozók és a központi közigazgatás munkavállalói között az előbbi két kategória kárára.

Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy intenzív időszakot élnek a központi közigazgatásban, egy folyamatban lévő létszámcsökkentés közepén vannak.

Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a rendvédelmi szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvénytervezettel kapcsolatban azt kívánta a kormány tagjainak, hogy a rokonaik is rendvédelmi alkalmazottakká váljanak.

A szakszervezetek.hu képviseletében felszólaló Dura Mirjam, a Dura Stúdió vezetője közölte, hogy online szavazást indítottak: arról kérdezték meg olvasóikat, szerintük a jelenlegi helyzet indokolja-e egy országos sztrájk indítását. Az eddig mintegy 5700 válaszadó 97 százaléka igennel felelt. Hangsúlyozta, hogy a felmérés nem reprezentatív. Dura Mirjam azt szorgalmazta, hogy minél több ember nyilvánítsa ki a véleményét az ügyben.

Lázár András, a Hírközlési, Média és Távközlési Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta, hogy a munkavégzés hatékonyságát és a családok életének segítését eredményezné a rugalmas foglalkoztatás, a családbarát munkahely. A humán erőforrás hiánya a közszolgálat szinte minden ágazatában krízishelyzetet idézett elő, amelynek terheit a jelenleg ott dolgozók, az ingyen túlmunkát teljesítők viselik - fűzte hozzá.

Mezei Tibor, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezetének elnöke kitért arra, hogy a törvénytervezet kedvezőtlenebb helyzetbe hozná a szakszervezeteket, mint a hatályos törvény.

Taskovics István, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy a kabinet kormányzati létszámgazdálkodást akar bevezetni, amely lényegében azt jelentené, hogy ők határoznák meg az igazgatási szervek alaplétszámát. Az egy hónapja végrehajtott létszámcsökkentés azonban bebizonyította, hogy a kabinetnek teljesen más fogalmai vannak arról, hány emberre van szüksége egy hivatalnak a feladatai ellátásához, mint az adott intézménynek.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+5 #2 Tisztviselő másik 2018-12-06 12:28
Arról miért nem beszél senki, hogy a kormányhivatalo k kormánytiszvise lői ezentúl semmire se lesznek jogosultak?

"265. § [A kormányhivatal kormánytisztvis előjének és kormányzati ügykezelőjének kormányzati szolgálati jogviszonya]
(1) A kormányhivatal kormánytisztvis előjének és kormányzati ügykezelőjének kormányzati szolgálati jogviszonyára a kormányzati szolgálati jogviszonyra és a kormánytisztvis előre vonatkozó rendelkezéseket az e részben foglalt kiegészítésekke l és eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogviszonyra
a) a kinevezés módosításával ide nem értve a várandós kormánytisztvis elő kinevezésének módosításával ,
b) a végkielégítés jogcímeivel és mértékével,

c) a pótszabadsággal ide nem értve az első házasság megkötése és a gyermek után járó, továbbá a 128. § (5)-(7) szerinti pótszabadságot ,
d) a teljesítményértékeléssel,
e) az álláshelyi és a szolgálati elismeréssel,

f) a cafetéria-juttatással

kapcsolatos rendelkezéseket nem kell alkalmazni."
Idézet
 
 
+7 #1 Tisztviselő 2018-12-06 10:54
A közigazgatásban évek óta zajló átalakítások, jogszabályválto zások, létszámleépítés ek teljesen a padlóra küldték az ágazatot. Itt már nem lehet hosszú távra tervezni sem munkahelyet, sem a bért, mert akár 1 nap alatt is gyökeresen megváltoztatják a rendszert.A bizonytalanság miatt a fiatalok elkerülik a közigazgatást, addig működik még az egész, amíg néhány ezer középkorú tisztviselő - aki dolgozik rogyásig - nyugdíjba nem megy.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az átlag magyar falu sajnos reménytelen hely, mert nincs munkahely, nincs iskola... Tovább...
  • Nem azzal van a baj, hogy nem adják a bankok. Már eleve egy halva született ötle... Tovább...
  • Adtak a sz...nak egy nagy pofont! Tovább...
  • Tisztelt Cikkíró! A háziorvosi praxisokban vélhetően azért nincs megfelelő számú... Tovább...
  • Én ezeken a nyilatkozatokon már kínomban csak nevetni tudok. Miért kell ennyire ... Tovább...
  • Folyamatosan nő a várakozási idő minden járási hivatalban, mert mindenhol kevés ... Tovább...
  • Nagy a baj. A létszámstop és a felmondások után még maradó tisztviselők egyszerű... Tovább...
  • Érdemi ,azonnali béremelést a közalkalmazotta knak is. ! Azonos fea. végeznek a ... Tovább...
  • IDEJE LENNE MÁR FELÉBREDNI MINISZTER ÚR!!! Tovább...
  • 600 fő hiányzik a fővárosi kormányhivatalb ól és ezt a 600 főt 35 vidéki tisztvi... Tovább...
  • Megerősödtek a kormányhivatalo k?!Inkább meggyengültek, mert alaphangon 4.000. k... Tovább...
  • https://24.hu/kozelet/2019/06/26/a-kormany-is-latja-hogy-kritikus-a-letszamhiany... Tovább...
  • "Az állam nagylelkűen elengedi a kaszinóknak a koncessziós díjat. A magyar kaszi... Tovább...
  • Szeretem, hogy ilyen gavallér a munkáltatóm: "A magyarországi kaszinós cégek bő ... Tovább...
  • Gondolom ez az átlag 50.000 Ft úgy fog kinézni, hogy az alapilletményhe z teszik... Tovább...