Hirdetés
Pintér Sándorhoz fordultak kétségbeesésükben a közszolgálati dolgozók PDF Nyomtatás E-mail
2018. október 11. csütörtök, 08:00

pinterMivel rendre falakba ütköznek, most egyenesen Pintér Sándor belügyminiszterhez fordultak az önkormányzati bérek rendezéséért harcoló érdekképviseleti szervezetek – írja az mfor.hu.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) arra hívja fel a miniszter figyelmét a lapunk birtokába került levélben, hogy 10 éve nem sikerült rendezni a kereseteket ebben a szektorban.

Mint írják: „nincs nyugvóponton a 10 éve befagyasztott-, illetve eltérő mértékben változott kereseti helyzet rendezése." Az eddig folytatott egyeztetések nem vezettek eredményre, vagy csak részeredményeket sikerült elérni, érdemi előrelépés nem történt, javaslat nem született a bérek rendezésére.

Emlékeztetnek arra, hogy a köztisztviselői illetményalap jövőre is változatlanul 38 650 forint lesz. A 2019-es költségvetésbe ugyan beépítettek egy 11 milliárd forintos tételt az önkormányzati köztisztviselők bérének növelésére, amelyhez pályázati úton lehet hozzájutni, de a feltételeket nem ismerik a szakszervezetnél. Annyit tudni csak, hogy a pénzt a magasabb adóerő képességgel rendelkező településektől vonják el.

Központi döntés hiányában az önkormányzatok helyben, a saját anyagi teherbíró képességük függvényében állapítják meg az illetményalapot. Erre két éve van lehetőségük, de ettől a rendszer nem lett homogénebb, sőt, az országban jelentősen eltérő mértékek jellemzőek, amelyek önmagukban is képesek feszültséget kelteni. Ahol közös hivatal alá tartozik több település, ott az eltérő adóerő képesség miatt nem volt lehetőség azonos mértékű illetményalap megállapítására, ezért a közös hivatal egészében elmaradt az emelés - állítja az MKKSZ.

A szakszervezet szerint a fluktuáció miatt ilyen anyagi helyzet mellett is minden rendelkezére álló forrást megpróbálnak felhasználni az önkormányzatok a bérek növelésére.

Mindezek alapján azzal a kérdéssel fordultak Pintér Sándorhoz, hogy a kormány mikor tervezi elindítani az önkormányzati bérek megnyugtató rendezését célzó egyeztetéseket, továbbá tájékoztatást várnak a pályázati feltételekről. Valamint arra kíváncsiak, hogy a kormány hogyan fogja biztosítani az egyenlő munkáért egyenlő bér esélyegyenlőségi alapelvének érvényesülését, a különböző önkormányzati illetményalapok szintre hozását.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+6 #1 Falusi 2018-10-17 08:07
Tudtuk, hogy így lesz....nem kapunk béremelést...a választás előtt kellett volna egységesen minden önkormányzatnak sztrájkolni!!!! !
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Thanks for your personal marvelous posting! I seriously enjoyed reading it, you ... Tovább...
  • I have noticed you don't monetize your site, don't waste your traffic, you can e... Tovább...
  • Tehát egy friss jelentés szerint 2010-től 50%-kal nőt a vezetők száma. Ez döbben... Tovább...
  • Tudtuk, hogy így lesz....nem kapunk béremelést...a választás előtt kellett volna... Tovább...
  • A kirúgások előtt nem a feladatokat, az ügyek számát kellett volna lecsökkenteni... Tovább...
  • Nagyon sajnálom, hogy a családok évében a gyermekes anyukákat kirugják. Tovább...
  • Sürgősen hozzá kell látni egy újabb sztrájk megszervezéséhe z, de nem egy napos ... Tovább...
  • Ja és még valami.Most addig várnak az összes járandóság kifizetésével(r uhapénz,... Tovább...
  • Konkrétan az Államkincstár vezetőségének a leépítését kellene átgondolni,és nem ... Tovább...
  • Az államkincstárná l egyes szervezeti egységek működését, már most is zavarja a ... Tovább...
  • Igazad van, én kérek elnézést! A *** így még ***abb lesz! Tovább...
  • Nem jól számoltál, mert a 800-ból még lejön a munkáltatót terhelő járulék... Tovább...
  • Én is azon gondolkoztam, hogy mi volt ezen sikeres? Senki nem áll a szakszerveze... Tovább...
  • A konzultáció a nagy kormányunk Nemzeti Konzultációjáho z hasonlóan eleve hülye ... Tovább...
  • Engem speciel nem kérdeztek meg, és még csak nem is hallottam erről a konzultáci... Tovább...