Hirdetés
A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása PDF Nyomtatás E-mail
2018. január 29. hétfő, 07:00

belugyminiszterium tablaA Belügyminisztérium közleményt jelentetett meg az Országos Sajtószolgálat útján arról, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen három évre szóló projektet indítottak el a közszolgálat emberi erőforrás gazdálkodás menedzsment eszközeinek fejlesztése és a közszolgálati kompetenciák fejlesztése érdekében.

A Belügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közösen indította el azt a 6,5 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló, 2020 végéig tartó projektet, amelynek célja a közszolgálat emberi-erőforrás gazdálkodás menedzsment eszközeinek fejlesztése, az életpályák működtetési feltételeit biztosító kormányzati, szervezeti és személyes közszolgálati kompetenciák fejlesztése. A projekt a KÖFOP-2.1.5-VEKOP-16 „A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása” című konstrukció keretén belül valósul meg.

A projekt a közszolgálat személyzeti utánpótlásának biztosítását, a pályára vonzás - beillesztés - pályántartás hármas egységében kívánja megvalósítani. Ennek érdekében a pályaorientáció, a mentori rendszer, a kiválasztás, a mobilitás, a tudásmegosztás, valamint a szervezeti teljesítményértékelés és a közszolgálati személyzetpolitikai döntéshozatal támogatása azon kiválasztott célterületek, amelyeken a megvalósítók fontos vállalásokat tesznek.

A projekt két alprojektre tagolódik:

  1. Az integrált emberi erőforrás-gazdálkodási rendszer kialakítása alprojekt keretében a közigazgatási és a rendvédelmi pályára való orientáció elősegítését, a pályakezdők beilleszkedését és a közszolgálati karrier támogatását szolgáló fejlesztéseket valósítják meg.
  2. A HR-stratégiai cselekvési képességek megteremtése alprojekt keretében a toborzást és a közszolgálati pályák közötti átjárhatóságot támogató közszolgálati HR rendszerek (a TARTINFO és a KÖZIGÁLLÁS) tartalmi fejlesztését, bővítését, a közszolgálati tudásbázis megőrzését és továbbadását, a munkaköri kataszter, illetve szervezeti teljesítményértékelés rendszerét, valamint a közszolgálati rendszerirányítás támogatását (Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszer) biztosító informatikai fejlesztések valósulnak meg.

A projekt időszaka alatt 1500 fő közszolgálati alkalmazott képzésére került sor; megújul a közszolgálati tárgyú választható tantárgyak ismeretanyaga; a közszolgálati képzést folytató középiskolákban elérhetővé válik a közszolgálati ösztöndíj, kidolgozását követően az egész országban elérhető lesz a mentori rendszer.

A közszolgálati kiválasztási rendszerben hangsúlyossá válik a kompetenciaalapú kiválasztás; megújulnak és bővülnek a már most is széles körben ismert KÖZIGÁLLÁS portál szolgáltatásai; elkészül a közszolgálati szervek szervezeti teljesítményértékelésének módszertana és informatikai támogatása; az informatikai alkalmazások fejlesztése pedig támogatást ad a tényalapú kormányzati és szervezeti személyzetpolitikai döntéshozatal hatékonyságának növeléséhez. A projekt mintegy 1500 szerv közel 140.000 alkalmazottját érinti.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Bővebb információ itt található »

Kiadó: Belügyminisztérium - OS

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+1 #2 kormányhivatalos 2018-01-30 11:22
miért értetlenkedsz? már meg is válaszoltad! :)
Idézet
 
 
+3 #1 értetlenkedő 2018-01-30 10:29
Az ez feletti cikkben éppen a bürokrácia - -bürokraták számának csökkentésének kormányzati igényéről olvashattunk. Itt meg egy 6,5 milliárdos olyan projekt ami a közszolgálat személyzeti utánpótlásának biztosítását szolgálja. Akkor most mi van? (tudjuk, kell az Orbán egyetemnek az a 6,5 milliárd)
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Mit kellene csinálni? Április 8-án sztrájkolni. Tovább...
  • Érdemi béremelést a köztisztviselők nek!!! Nem értitek vezetők?! Mit kellene még... Tovább...
  • Teljesen egyet értek. Ahol én élek (észak-keleti országrész),csa k a közfogi ado... Tovább...
  • Milyen ország ez?! A köztisztviselők 5. alakalommal kénytelenek sztrájkolni, mer... Tovább...
  • Évek óta forog az ügy saját tengelye körül. Holott a megoldás egyszerűbb mint hi... Tovább...
  • miért értetlenkedsz? már meg is válaszoltad! :) Tovább...
  • Én azt mondom lassan, hogy nemhogy a béremelésért kell harcolni, sztrájkolni, ha... Tovább...
  • Az ez feletti cikkben éppen a bürokrácia - -bürokraták számának csökkentésének k... Tovább...
  • Köztisztviselők ént mondom - elég volt a szegénységből! Béremelést azonnal, külö... Tovább...
  • Nagyon jól mondod, április 8-án betegnek kell lennünk! Tovább...
  • Hiába emelik fel az illetményalapot 60 eFt-ra, mint ahogyan a 2. számú hozzászól... Tovább...
  • A következő sztrájk napjára tennék javaslatot: egy szép tavaszi vasárnapra, mond... Tovább...
  • Erősen hajlok rá, hogy Ausztriában folytassam. Ott legalább megbecsülnek. Polgár... Tovább...
  • Az itt a legnagyobb baj, amellett, hogy a "nagy" fidesz részéről semmi hajlandós... Tovább...
  • Minden tiszteletem a sztrájkot megszervező Köztisztviselők Szakszervezetéé és a ... Tovább...
Hirdetés