Hirdetés
Még több szociális szövetkezet lehet PDF Nyomtatás E-mail
2016. augusztus 24. szerda, 06:00

szocialis szovetkezetAz elmúlt négy évben több mint ezerrel nőtt a működő szociális szövetkezetek száma Magyarországon, elsősorban az uniós pályázati források révén, és a trend valószínűleg idén is kitart, mert szeptemberben új uniós kiírás jelenik meg a társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére.

A cégadatok szerint 2006 és 2012 között csak kevés szociális szövetkezet alakult, 2012-ben 377 ilyen vállalkozás működött az országban, összesített árbevételük pedig alig haladta meg a 657 millió forintot – közölte az Opten céginformációs szolgáltató. A következő évben jelentősen megugrott az újonnan alapított szociális szövetkezetek száma, a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében meghirdetett pályázatok miatt. Az 1236 új alapítású szociális vállalkozással együtt 2013-ban már 1603 szociális szövetkezet gazdálkodott Magyarországon, 1,1 milliárd forintot meghaladó nettó árbevétellel. A pályázatokban előírt kétéves megvalósítási időszak miatt a lehívott uniós források a 2015-ös árbevétel-adatokban jelentek meg először, tavaly az ilyen cégformában működő vállalkozások árbevétele 13,5 milliárd forintra emelkedett.

Ebben az évben a Széchenyi 2020 program keretében feltehetően utoljára nyílik lehetőség a szektor számára nagy mennyiségű uniós vissza nem térítendő forrás megszerzésére. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében 6 milliárd forintra lehet majd pályázni; hazai forrásból, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap terhére pedig 9,4 milliárd forint támogatásra nyújthatnak be igényt az önkormányzati taggal rendelkező szociális szövetkezetek – hívta fel a figyelmet az Opten. Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója szerint kérdés, hogy a pályázati forrásokat sikerül-e hosszú távon gazdaságilag is fenntartható projektre felhasználni, ellenkező esetben a következő években a szociális szövetkezetek számának gyors csökkenése valószínűsíthető.

Mint ismeretes, a 2006. évi X. törvénnyel életre hívott új vállalkozási forma célja a hagyományos profitszerzésen túl a szövetkezeti tagok által kitűzött közösségi igények - egyebek között oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási - kielégítése. Jellemzően a hátrányos helyzetű csoportok segítése és gazdasági aktivitásuk növelése áll a szociális szövetkezetek tevékenységének fókuszában.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

nkklub szab-szolg

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az önkormányzati köztisztviselők követelik a 2008. évben megállapított illetmény... Tovább...
  • Az önkormányzati köztisztviselők túlóráznak pénz nélkül, éjszaka, hétvégén, szab... Tovább...
  • Túlórapénz? 15 éve dolgozom, sokadik átszervezés után, de életembe nem láttam m... Tovább...
  • Hol vagytok önkormányzati köztisztviselők , ti 37. ezren? Miért csak néhány ezer... Tovább...
  • Megnéztem a nyilatkozatot, hát mit mondjak Schmidt úr egy szóval sem mondta, hog... Tovább...
  • A kormánytisztvis elői rabszolgatörvén y 2019. március 1-én hatályba lépett, elv... Tovább...
  • Javaslom a következő sztrájkot (hisz nem fűzök nagy reményt a március 14-ei bohó... Tovább...
  • Nem kellett volna a ***t megkeverni! Ugyanolyan ez, mint a súlyadó volt: az önko... Tovább...
  • A közigazgatásban dolgozók jelentős részének egyéb szaktudása is van a közszolgá... Tovább...
  • Sajnos a közszférában dolgozók olyan tudással rendelkeznek, ami a versenyszféráb... Tovább...
  • Egyetértek az előttem szólóval. Megjegyzés - a hivatalok döntő többségében a 40-... Tovább...
  • Azt gondolom, hogy a sztájk csak a gőz kieresztésére jó, meg arra, hogy magunkat... Tovább...
  • Jó lenne javítani a cikket, mielőtt valaki komolyan veszi. "A címképzésért felel... Tovább...
  • https://444.hu/2016/02/11/egy-rejtelyes-elemzes-miatt-rettegnek-a-polgarmesterek Tovább...
  • Az uniós választásokig számítunk, utána újra tervezik a rendszert.....N em kellü... Tovább...