Hirdetés
Hiába az egyhavi pluszpénz, ha évek óta nem emelték a közmunkások bérét PDF Nyomtatás E-mail
2019. augusztus 30. péntek, 07:30

kozmunkaA Közmunkás Szakszervezet szerint nyomorban tartják az embereket.

Hiába jelentette be a kormány nemrég, hogy a közmunkásoknak (hivatalosan: közfoglalkoztatott) egyhavi – 54 ezer forint – bért adnak pluszban (lehetőleg még az önkormányzati választás előtt), mert jól teljesít a gazdaság, sokak szerint ezzel nem lesznek kijjebb a gödörből.

A Közmunkás Szakszervezet szerint ugyanis nem ilyen egyszeri juttatással kellene a kormánynak próbálkoznia, hanem végre emelni kellene a három éve ugyanazon a szinten álló bérüket – olvasható a 24.hu cikkében.

A közmunkások fizetése bruttó 81 530 forint (ami nettóban 54 217 forint), a szakképzett közmunkások bére pedig bruttó 106 555 forint (nettó 70 859). A minimálbér idén bruttó 149 ezer forint. Egy közmunkás 2011-ben még a nettó minimálbér 77,6 százalékát vihették haza, 2019-ben viszont a havi fizetésük a minimálbér felénél épp csak egy kicsit magasabb (54,7 százalék).

Vécsi Imre, a Közmunkás Szakszervezet elnöke szerint a közmunkások egyszeri juttatására szánt 9 milliárd forintból az érintettek alig több mint a felét (5,38 milliárd forint) látják majd a kezükben (99 ezer közmunkás kaphat ilyen egyszeri juttatást, a feltétel az, hogy január és július  legalább három hónapig közmunkásként voltak foglalkoztatva), a többit az állam viszi adók és járulékok formájában.

Vécsi szerint a közfoglalkozatottak átlagbére méltánytalanul alacsony, nem lehet belőle egészségesen táplálkozni, jövőt építeni, gyermekekről gondoskodni, betegség esetén gyógyszer kiváltani (...). A nettó havi átlag 54 217 forint nyomorúságban tartja őket, és konzerválja a nyomorukat, nyugdíjat is nagyon keveset fognak kapni (...).

A Közmunkás Szakszervezet elnöke úgy látja, legalább a 2016-os létminimumot kellene kapnia a közfoglalkoztatottaknak, az akkoriban 88 ezer forintot jelentett.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+4 #4 Descart 2019-09-05 16:13
A közfoglalkoztat ásban érettségivel és esetleg felsőfokú képesítéssel rendelkezők is dolgoznak, sőt előfordul, hogy a tisztviselőnek pont nincs közigazgatási szakképesítése, de tisztségviselő 5-10 éve. A közfoglalkoztat ott 70 ezer Ft jövedelmet kap, holott ugyanazt a munkát végzi mint a tisztviselő aki a 3x-át is megkeresheti. A munkahelyekre nincs bejutási lehetősége annak akinek közigazgatási végzettsége van, ahhoz ért és nem a fakitermeléshez vagy mondjuk pl. varráshoz. Azért tanult és azért ezt a pályát választotta, mert ebben jó. A szakképzett közfoglalkoztat ott is szeretne a szakmához illő munkakört és rendes jövedelmet. Ám a szakképzett közfoglalkoztat ottakkal nem törödik senki. Sajnálatos az is, hogy a közmunkások 1 hónapra azaz 30 (31) napra rendelkeznek 54 ezer forinttal. Kérdezem, hogy miből gondolható az, hogy ez a jövedelem elégséges?! Köszönöm, hogy kifejhettem.
Idézet
 
 
+2 #3 naja 2019-09-04 08:44
A közmunka programot csak olyan helyen szabadna csinálni, ahol valóban szinte az egyetlen lehetőség a munkavállalásra , és értelmes munkát végeztetnek a közfoglalkoztat ottakkal. Ott, ahol ténylegesen 3-4 órában toligálják a fűnyírót, semmi értelme, csak a közpénz elszórása.
Idézet
 
 
+6 #2 kételkedő 2019-08-31 13:41
A köztisztviselők sincsenek jobb helyzetben..... . Az elvett 13. havi bér is milliós veszteség már....
Idézet
 
 
+4 #1 Vidéki 2019-08-31 06:53
A közmunkás bér alamizsna, ebből csak nyomorogni lehet a mai árakon. Napi 8 órában dolgoznak, miért nem kapnak minimálbért, mint a többi 8 órában dolgozó munkavállaló? Most ezzel a 54.000.-Ft-tal akarják az egész évi nyomorukat kompenzálni, és pont a választások előtt? Nagyon kilóg a lóláb.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Nem kell ide létszámstop, a közigazgatásban dolgozó tisztviselők folyamatosan mo... Tovább...
  • Ez hányadik átszabás 2010. óta? A sokadik, mert nem működik a rendszer. Miért ne... Tovább...
  • Ha a párbeszéd híve lenne, már régóta intézkednie kellett volna a szociális terü... Tovább...
  • Nehogy már a szülő vagy az óvodapedagógus - aki ismeri a gyereket tetőtől talpig... Tovább...
  • Ez csak szöveg az állam részéről - a költségvetési törvényben 2020-ban is (mint ... Tovább...
  • Én a bérpapíromon még mindig nem látok több fizetséget. A 20%-os "béremelésük" p... Tovább...
  • Valaki felhomályosítha tna már a kormány oldalról, hogy a hivatali dolgozók miér... Tovább...
  • A 38.650,-os illetményalapot kellene emelni, hogy jelentsen is valamit a béremel... Tovább...
  • Azonnali, legalább 50%-os béremelést az önkormányzati köztisztviselők nek!!! Az ... Tovább...
  • "A rendszerváltás egyik legfontosabb és talán az egyik legsikeresebb vívmánya az... Tovább...
  • Furcsa hogy ezek a polgármesterek megússzák a börtönt.egy kis pénzbünti aztán jó... Tovább...
  • Szociális ágazat - elfelejtett ágazat. Persze elfelejtett ágazat még a közgyűjte... Tovább...
  • A magyar minimálbér még itt Kelet-Európában is kevés, már a románok is leelőznek... Tovább...
  • A magyar falu legnagyobb problémái - nincs munkahely, nincs a helyi lakosság igé... Tovább...
  • A közfoglalkoztat ásban érettségivel és esetleg felsőfokú képesítéssel rendelkez... Tovább...