Hirdetés
Még mindig nem viszik el időben a szemetet PDF Nyomtatás E-mail
2019. május 23. csütörtök, 08:00

szemeteNem állt le, de folyamatosan akadozik a szemétszállítás 116 Pest és Nógrád megyei településen. Leggyakrabban technikai problémák miatt marad a házaknál a hulladék.

A május 18-ra, szombatra meghirdetett járatpótlás minden érintett településen megtörtént - büszkélkedik honlapján a a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft., amely 113 Pest és Nógrád megyei településen mintegy 360 ezer ember hulladékát kezeli. Tavaly októberrel ellentétben a szemétszállítás nem állt le, de gyakran késik az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás tulajdonában lévő szemétfeldolgozó cég szolgáltatása.

Szob településen május 9-én technikai okok miatt maradt el a zöldhulladék begyűjtése, május 15-én pedig Gödöllő több körzetében nem vitték el a szelektív hulladékot, és több másik településen is akadtak pár napos csúszások. Pedig december 1-től már új elnöke is van a céget tulajdonló önkormányzati társulásnak: a lemondott Gémesi György (Gödöllő) utódja a fideszes Fördős Attila (Vác polgármestere) lett. Az akadozó szolgáltatás ellenére azonban sem a váci polgármester, sem a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. nem lát semmilyen problémát.

Az országban jelenleg minden településen megoldott a hulladékszállítás mind a vegyes, mind a szelektív, mind a zöldhulladék tekintetében. Az informatikai átállás is a végéhez ért, és a 2019 első negyedéves számlákat már rendben megkapják az ügyfelek - közölte a Napi.hu-val az NHKV. A kukaholding sokadszorra is megismételte: a vállalat célja a szemétszállítás, hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése és a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése. A váci városháza pedig azon az állásponton van, hogy újra piacképes az ország legnagyobb szemétfeldolgozó cége, a Zöld Híd Kft.

Kell egy kis tőke

A cég anyagi helyzete továbbra is bizonytalan, a településvezetők tőkebevonásról és annak módjáról döntöttek, illetve az esetleges tagi kölcsön lehetőségeiről is. A hulladékszállító járműveket piaci áron béreli a társaság, ezt is egyhangú egyetértéssel hagyták jóvá a tagok - olvasható a váci városháza honlapján.

Az nem derül ki, hogy a tőkebevonást pontosan mi indokolja. Az biztos, hogy a Zöld Híd tavaly október 25-én jelentette be, nem viszi el a szemetet 116 településről, mert mert nem kapta meg az eddig elvégzett munkája fedezetét a NHKV-tól. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pedig október 31-én jelentette be, hogy visszavonásig a hulladék elszállítása szükségellátás keretében történik, tehát már fél éve a katasztrófavédelem finanszírozza a szolgáltatást, az állami kukaholding pedig máig nem adta vissza a cég megfelelőségi engedélyét.

"A Zöld Híd Kft. által ellátott 113 településen folyamatos és zökkenőmentes a kommunális hulladék elszállítása. Az érintett településeken a hulladékot elszállították. A cég a lakosságot a törvényi előírásoknak megfelelően minden esetben tájékoztatja, a szükségellátás keretében végrehajtott hulladékszállítási közszolgáltatás tervezetten, folyamatosan biztosított, lakossági panasz a szolgáltatással kapcsolatban nem érkezett" - közölte lapunkkal az OKF. A szükségellátás addig marad érvényben, ameddig az indokolt.

A Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság május 10-én viszont megkapta az engedélyét, a cég a 100 százalékban állami tulajdonban lévő NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. tulajdonában van. Ez a cég a tulajdonosa sok vidéki hulladékgazdálkodó cégnek, ezeket menedzseli. Nem összekeverendő ez a cég az állami kukaholdinggal, amelyet pár éve hoztak létre. Az Állami Számvevőszék tavaly októberben állapította meg, hogy a társaság gazdálkodása és vagyongazdálkodása sem volt szabályszerű a 2013. december 18. és 2016. december 31. közötti időszakban.

Aránytalan teher

Legutóbb Székely László ombudsman vizsgálatából derült ki, hogy az állami kukaholding hosszú időn keresztül nem tett eleget a jogszabályi feltételeknek, azaz a negyedévenkénti számlázási kötelezettségének, ennek okáról és következményeiről pedig nem adott tájékoztatást az ingatlanhasználóknak. Jelentős késéssel és közel egyszerre érkeztek meg például Geszten a 2017-es évre vonatkozó szemétszállítási díj számlák, ezek kifizetése aránytalan terhet jelent a településen élőknek - panaszolta egy beadvány szerzője az ombudsmannak.

A kukaholding szerint azonban minden rendben van a számlákkal. Tavaly decemberben jelentette be az állami társaság, hogy megkezdte az utolsó negyedéves, illetve elmaradt szemétszállítási számlák kiküldését az ügyfeleknek. Minden ügyfélnek kamatmentes részletfizetési kedvezményt biztosít a visszamenőleges számlák kifizetésére. A kormány tavaly október végén az NHKV tőkehelyzetének rendezésére 26,4 milliárd forintot szavazott meg a költségvetésből, és nem zárható ki, hogy idén év végén újra ennyi plusz forrást kell majd biztosítani.

(napi.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

nkklub szab-szolg

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Gondolom ez az átlag 50.000 Ft úgy fog kinézni, hogy az alapilletményhe z teszik... Tovább...
  • A cikkben található linkek és a letöltés nálunk működik, az idézett cikk még elé... Tovább...
  • A webhely nem elérhető, a táblázat nem letölthető Tovább...
  • 50.000.-Ft átlagosan, ami akkor 30.000.-Ft lesz személyre lebontva, mint a 30%-o... Tovább...
  • 2008 óta változatlan, 38650 Ft az illetményalap, és jövöre is ennyi a tervek sze... Tovább...
  • Kivéve a köztisztviselők et. 11 éve - írd és mondd - a költségvetési törvényben ... Tovább...
  • Az illetmény alaphoz kéne hozzányúlni!!!!!!! Tizenegy éve nincs változás emberek... Tovább...
  • Talán lesz pénz béremelésre, talán??? Már tegnap is késő lett volna egy érdemi b... Tovább...
  • Nem tudom, hogy vajon a nagy önkormányzatoka t - Szeged, Pécs - is baszogatják? ... Tovább...
  • Ezt hívják tüneti kezelésnek és annyit is ér. Tovább...
  • Ne feledjük a jegyző mögött lévő apparátust sem! Tovább...
  • Ami kimaradt a cikkből: Az uniós választások után beszántják az önkormányzatoka ... Tovább...
  • Szöveg, szöveg, szöveg-a valósághoz semmi köze. Nem volt itt bürokrácia csökkent... Tovább...
  • Te jó ég, ez az ember megintcsak elhiszi, amiről beszél? Bürokráciacsökkentés: m... Tovább...
  • Értem én, hogy a jogszabályokat be kell tartani, mert csak így törvényes a sztrá... Tovább...