Hirdetés
Üdvözöljük az ETK Önkormányzati Klub főoldalán
Kiskunhalason épül fel a konténerkórház
2020. március 17. kedd, 10:10

doki0 kKiskunhalason épül fel a mobil konténerkórház – közölte a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs központi ügyeletének vezetője vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.

 
Kormányablakok, okmányirodák: csak rendkívül indokolt esetben és előzetes időpontfoglalással!
2020. március 17. kedd, 09:00

ablakA kormányablakokban és okmányirodákban is korlátozásokat vezet be a koronavírus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala. Az intézkedések célja, hogy az ügyfélterekben a lehető legkevesebb személy tartózkodjon egyszerre. Az ügyfélszolgálatokon történő személyes megjelenés elkerülésével a megbetegedés kockázata és a járvány további terjedése mérsékelhető.

 
Több helyen már döntöttek az önkormányzatok: itt zárnak be az óvodák és bölcsődék
2020. március 16. hétfő, 09:00

zarva kBudapest és több vidéki város önkormányzata is döntött szombaton a helyi bölcsődék és óvodák bezárásáról, valamint a gyermekfelügyeleti lehetőségekről a járványveszély idejére.

 
Megszavazták, hogy a közpénzes beruházásoknál ne kelljen fizetni a közterület használatáért
2020. március 13. péntek, 09:00

tv5Kedden az országgyűlés kormánypárti többsége 133 igen szavazattal, 54 nem ellenében és két tartózkodás mellett elfogadta az épített környezetről szóló törvény módosítását, amelynek értelmében díjtalanná tette a több mint 50 százalékban közpénzből finanszírozott, kiemelt közérdekű beruházások közterület-használatát az építkezéshez szükséges időre.

 
Falusi sportra adott milliárdos összeget a kormány
2020. március 12. csütörtök, 09:00

sportpalyaA Magyar Falu Program keretében 2,5 milliárd forintot csoportosított át sportcélra a kormány.

 
Keresik a városmarketing legjobbjait
2020. március 11. szerda, 10:10

varosmark1Május 22-ig lehet pályázni a Magyar Marketing Szövetség elismerésére, a Városmarketing Díjra. Települési és megyei önkormányzatok, térségek, társulások, szakmai és civil szervezetek, vállalkozások egyaránt elnyerhetik az elismerést városuk, településük, illetve térségük érdekében 2019. január 1. és 2020. február 29. között megvalósított marketingtevékenységükkel.

 
Minősített Könyvtári cím és Könyvtári Minőségi Díj
2020. március 11. szerda, 09:30

konyvttAz Emberi Erőforrások Minisztériumának célja, hogy elismerje azokat a könyvtárakat és könyvtári tevékenységet végző szervezeteket, amelyek évek óta magas színvonalú munkát végeznek.

 
Rendelettel döntött a költségvetésről a két polgármester
2020. március 17. kedd, 08:00

alkotmany alairasKét városban is úgy élt a polgármester a veszélyhelyzet miatt ráruházott rendkívüli döntési jogkörrel, hogy a közgyűlés jogkörét gyakorolva egyszemélyben fogadta el a város költségvetését. Szekszárdot és Komlót is kormánypárti polgármester vezeti, ellenzéki többségű képviselő-testülettel.

 
Bezárt az iskola – mit tehet a szülő?
2020. március 16. hétfő, 10:00

gyermek kA köznevelési intézmények zárva tartásával sok munkavállaló fog a munkáltatójához fordulni, hogy biztosítson neki lehetőséget gyermeke felügyeletére. A munkavállalók - a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelve figyelembevételével - ezt akkor kérhetik, ha gyermeküket az intézményi bezárás érinti, a saját háztartásukban nevelt gyermek 18 éven aluli, és a kérelmező munkavállalón kívül a saját háztartásban nincsen olyan más cselekvőképes személy, aki a gyermek felügyeletét ellátja.

 
Koronavírus: megjelentek a rendeletek a védekezésről
2020. március 16. hétfő, 08:00

magyarkozlonyA Magyar Közlöny szombati számában megjelentek a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló kormányrendeletek és határozatok. Kormányrendelet szabályozza az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt vészhelyzet során teendő intézkedéseket.

 
Kiszippantották a pénzt az oktatásból és az egészségügyből
2020. március 13. péntek, 08:00

orvos01Magyarországon a közkiadások hagyományosan erősen központosítottak, és az utóbbi években ez csak még markánsabban így van azáltal, hogy az önkormányzatok még kevesebb forrás felett rendelkeznek. Eközben a kormányzat kivonta a pénzt az egészségügyből és az oktatásból - tűnik ki az Európai Bizottság országjelentéséből.

 
Lehet jelentkezni a Déryné Programra
2020. március 12. csütörtök, 08:00

fekete peter01Hétfőn elindult a Nemzeti Színház szervezésében megvalósuló Déryné Program, amely a színielőadásokkal rosszul ellátott kistelepülésekre juttat el színvonalas produkciókat. A magyar kormány célja, hogy a minőségi kultúra ne csak a szűk elit kiváltsága legyen.

 
Júliustól új hatóság ellenőrzi a hulladékgazdálkodást
2020. március 11. szerda, 08:00

boros anita itmA Klíma- és természetvédelmi akciótervhez fűződő kormányvárakozás szerint Magyarország a környezetvédelemben is az európai élvonalba kerülhet. Zöld államkötvényt is kibocsátanak. A tervezett intézkedések az Európai Bizottság felmérése alapján is igazodnak az emberek elvárásaihoz.

 
Megnyílt a pályázat a „Kerékpárral 7 határon át” program forrásaira
2020. március 10. kedd, 09:30

bicAz Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minden korábbinál nagyobb keretből biztosít összesen 28 millió forint támogatást országhatáron átnyúló kerékpáros túrák megszervezéséhez. A tárca a Nemzeti Összetartozás Évében minél több helyi közösséget szeretne bevonni a májustól októberig tartó eseménysorozatba. Az önkormányzati és civil szervezők április elejéig nyújthatják be pályázataikat.

 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

4. oldal / 382

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz