Háromról ötszintűre alakítják a hívások sürgősségi besorolását, jön a videóhívás, és limitálják a sebességtúllépés mértékét a súlyos sérülttel közlekedő mentőautók esetén is – írja a Népszava arról, hogy milyen változtatások indulnak vagy indultak el az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) azután, hogy Pintér Sándor szeptemberben személyes látogatást tett az OMSZ mentésirányító központjában.
Érdekességek
A jelenlegi kedvezőbb gázellátási helyzetben a korlátozás további fenntartása nem indokolt, a kapcsolódó rendelkezéseket ezért az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs javaslatával összhangban hatályon kívül helyezi a kormány.
Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő erőteljes, 24%-os emelkedéssel 10.834 euróra nőtt, ami az európai átlag 61 százalékának felel meg – írja közleményében a GfK. A szervezet szerint ezzel idén már a 29. helyen állunk az európai összehasonlításban.
Hamarosan hat kisebb városban is 20 új elektromos autóbuszt szerez be a Volánbusz. A fejlesztésnek köszönhetően a hat településen összesen évente több mint ezer tonnával csökkenhet a szén-dioxid-terhelés.
Ugrásszerűen nő a covidosok száma, több budapesti és vidéki kórházban is újra kötelező a maszkviselés
Megfelelő infrastruktúra, pontos szabályzók és biztonságtudatos felhasználók: más szinte nem is kell ahhoz, hogy egy informatikai rendszer megfelelően működjön. Legyen szó az önkormányzatokról vagy a legnagyobb hazai vállalatokról, a siker receptje mindenhol ezekből az „alapízekből” keverhető ki.
Bár 2022-ben már nem költöztek annyian, mint az azt megelőző csúcsévben, a belföldi vándorlás tempós maradt, s változatlan a fő iránya is: az otthonkeresők jellemzően nyugatra tartottak. A hagyományos célterületek vonzerejét már érezhetően mérsékelték a kitartóan emelkedő árak, viszont felbukkant néhány új nyertes vármegye az olcsóbb, korábban kevéssé csábítónak tartott vidékeken is.
Magyarországon – Miskolcon és Szombathelyen – tíz évvel ezelőtt kezdték kialakítani az Országos Rendőr-Főkapitányság alárendeltségében működő, segélyhívásokat fogadó és kezelő hívásfogadó központokat (HIK) – írta közleményében az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK) Sajtóosztálya. Most a kormány pár hete be is jelentette a 112 segélyhívórendszer megújítását.
Két új elemmel, a székelykapuval és a lángossal bővült a Hungarikumok Gyűjteménye a Hungarikum Bizottság döntése értelmében.
Új kifejezést tanulhatott a 2019-es választás után a kormányzat részéről talán legtöbbet támadott Józsefváros lakossága: közösségi részvétel a helyi ügyek intézésében. De miért jó az, hogy egy új szervezeti egységet ékeltek be a hivatal és az állampolgárok közé? Udvarhelyi Tessza irodavezetőt az önkormányzati ciklus célegyeneséhez közeledve kérdeztük a tapasztalatokról.
Az ország legerősebb szuperszámítógépe, a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán működő Komondor hulladékhőjével fűtik a jövőben a debreceni sportuszodát – jelentette be a város polgármestere a helyszínen sajtótájékoztatón.
Az újfajta parkolási zónákban csak azok a magánszemélyek várakozhatnak gépjárműveikkel, akiknek állandó lakóhelyük az érintett területen van.
Egy solymászt és a vadászmadarait veti be az önkormányzat a Nyugati téren túlszaporodott galambok ellen. A projekt jelenleg kísérleti fázisban van, de ha minden a tervek szerint alakul, akkor Fuszonecker Gergő solymász, Sosó, a négyéves szirti sas és Törpi, az ötéves Harris-héja egy éven át, hetente két-háromszor fogják űzni a tubikat a térről.
A mesterséges intelligenciát is alkalmazó technológia révén jelentősen csökkenthető a kereszteződésekben a károsanyag-kibocsátás.
Az építészeti törvény külön szabályokat állapítana meg a Balatonra.
Újabb funkcióval bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás, amelyben így már a korábban kiváltott receptek is megtekinthetők – közölte 2023. október 9-én Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Távirati Irodával.
Újra megnyílt a diósgyőri tanuszoda a konszolidálódott energiaárak és a miskolci önkormányzat által meghozott átfogó takarékossági intézkedések eredményeképpen.