Hirdetés
Függetlenek taroltak az időközi választásokon
2013. március 12. kedd, 10:00

valasytHét településen választottak polgármestert hétvégén – számol be az MTI.

Imri Sándor független jelöltet választották újra polgármesternek Harkányban, a baranyai városban.

Bíró Károly jegyző az MTI-nek elmondta: az előzetes eredmények alapján a győztes 861, míg vetélytársa, a fideszes Baksai Endre Tamás 853 érvényes szavazatot kapott.

A mintegy 4200 lakosú Harkánynak 3532 választópolgára van, a voksolás 48 százalékos részvétel mellett zajlott.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület tavaly december 14-én feloszlatta magát, miután Imri Sándor polgármester az ülésen annak ellenére nem mondott le, hogy Horváth Tamás fideszes alpolgármester a képviselők nevében bizalmatlansági indítványt nyújtott be vele szemben.

A hatból öt képviselő által jegyzett indítványban a testület tagjai úgy nyilatkoztak, hogy "a közösség első embere ideológiailag és politikailag is más irányba akarja vinni a várost, mint amire a választóik felhatalmazták". Értékelésük szerint a polgármester "kétéves tevékenységével bizonytalanságot kelt gazdasági és pénzügyi körökben, valamint bizalmatlanságot a közösség életében".

Imri Sándor az MTI-nek akkor azt mondta: véleménye szerint a munkáját jól végezte, megválasztása óta folyamatosan a város érdekeit védte. "Úgy gondolom, bizonyos érdekköröknek gátja vagyok" - jegyezte meg.

Tormaföldén is újrázott az eddigi településvezető

A Zala megyei Tormaföldén is újraválasztották a település eddigi polgármesterét, az újonnan választott képviselők közé csak egy került be a régi testületből - mondta el a voksolás eredményéről a település körjegyzője.

Hercz Judit közölte: a választói névjegyzékben 319 szavazópolgár szerepelt, közülük 217-en járultak az urnákhoz. A polgármesteri tisztséget újból elnyerő Kondákor József (független) 160 voksot gyűjtött, ellenfele, az ugyancsak függetlenként induló Vargáné Aranyos Ildikó 52 szavazatot kapott, de további öt érvénytelen szavazólapot is regisztráltak.

Az időközi választást azért kellett megtartani Tormaföldén, mert személyi ellentétek miatt december közepén a képviselő-testület feloszlatta önmagát.

Polgármester lett az alpolgármesterből Rédicsen

Tóth Lajost, a település eddigi alpolgármesterét választották meg polgármesternek a Zala megyei Rédicsen - közölte a választási bizottság elnöke vasárnap az MTI-vel.

Vörös Istvánné elmondta: a választásra jogosult 810 lakos 54,5 százaléka vett részt a voksoláson, amelyen három független polgármesterjelölt mérette meg magát.

Tóth Lajosra 229-en szavaztak, Soós Endréné 151 voksot gyűjtött, Maróti Lajos pedig 59 szavazatot kapott. A voksolás során hárman érvénytelen szavazócédulát adtak le.

Rédicsen az eddigi településvezető, a független Stokker Sándor november végén mondott le tisztségéről, ezért kellett kiírni az időközi választást.

Kormánypárti után független polgármester Vindornyalakon

Két független jelölt közül Kovács Jánost választották vasárnap polgármesternek a Zala megyei Vindornyalakon - tájékoztatta a település körjegyzője az MTI-t.

Hériné Paul Beatrix elmondta: a községben 75-en szerepeltek a választói névjegyzékben, közülük 46-an szavaztak. A nyertes 38 voksot gyűjtött, kihívója, Tankó Imre 7 szavazatot kapott, és egy érvénytelen szavazólapot is találtak az urnában.

A zalai településen azért kellett időközi választást tartani, mert a korábbi polgármester, Karácsony István (Fidesz-KDNP) decemberben lemondott hivataláról.

Három független jelölt Tyukodon

A függetlenként induló Czibere Józsefet választották meg polgármesternek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukodon.

Tóth Gábor, a község jegyzője elmondta: a tisztségért három független jelölt indult, közülük Czibere József 596, Bütös György 311, míg Kanyóné Mándi Mária 70 szavazatot gyűjtött össze. Az 1630 választásra jogosult állampolgárból 982-en járultak a három szavazókörben kihelyezett urnákhoz, az érvényes szavazatok száma 977 volt.

A választást azért kellett megtartani a magyar-román határ mellett fekvő faluban, mert Nagy Miklós (Fidesz-KDNP) eddigi polgármestert január 1-jével a csengeri járási hivatal vezetőjének nevezték ki, így összeférhetetlenség miatt lemondott településvezetői, illetve megyei közgyűlési képviselői tisztségéről is.

Vajlót is független vezeti

Horváth István független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást a baranyai Vajszlón vasárnap.

Balázs János jegyző az MTI-nek elmondta: a győztes 344 érvényes szavazatot kapott, maga mögé utasítva a fideszes Füles Ferencet, és független vetélytársai közül Gut Antal Attilát, Nagy József Jánost, Parrag Józsefet és Szabó Kornél Csabát.

A mintegy 1900 lakosú ormánsági nagyközségnek 1541 választásra jogosult polgára van, a voksolás 60 százalékos részvétellel zajlott.

Az időközi választásra azért volt szükség, mert a helyi képviselő-testület 2011 májusában felfüggesztette a munkavégzés alól Denke Valéria (Fidesz-KDNP) polgármestert, akit feladatainak nem megfelelő ellátása miatt tavaly decemberben a Pécsi Ítélőtábla fel is mentett tisztségéből.

Az eljárásra azután került sor, hogy egy könyvvizsgálói jelentés komoly problémákat tárt fel Vajszló gazdálkodásában. Az ügyben büntetőeljárás is indult nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával.

Denke Valéria a felmentését követően azt nyilatkozta: a táblabíróság ítéletének értelmében súlyos hiba volt, hogy nem szolgálta eléggé a testületet, de ő mindvégig azt gondolta, a választópolgárok érdekeit kell képviselnie és "nem bizonyos személyek bizonyos érdekeit".

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hagyományos tanfolyamok

gyaksz

 

belso kulsonemz

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Ebbe persze bele kellett kötnie. Tovább...
  • A területi meg az önkormányzati igazgatást nem a vezetők tartják életb... Tovább...
  • Üzennék Patyi mesternek, mert úgy látom, különbözőképpen látjuk a dolg... Tovább...
  • Éppen itt az ideje,az utolsó utáni percben vagyunk.Negyven három éve d... Tovább...
  • Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretrő... Tovább...
  • Szóval az önkormányzati igazgatásban (a legnehezebb közigazgatási munk... Tovább...
  • Háttérszámítást végez, aztán megállapítja, hogy nem fér bele a keretbe... Tovább...
  • Átgondoltan kivezetni a cafetériát - ezt meg hogyan támogathatja a Mun... Tovább...
  • "Az ÁSZ-elnök Domokos László például felvetette, hogy olyan utalványok... Tovább...
  • Ez a fejlesztés oly annyira sikeres, hogy mióta a Nyugdíjbiztosít ó be... Tovább...
  • Csak Budapestieknek? Tovább...
  • Keresetek emelkedése - kinél? 37.000 köztisztviselőn ek központilag 10... Tovább...
  • Pálffy Ilona szerint az utolsó pillanatban beérkező nagyszámú névjegyz... Tovább...
  • Kivéve az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők et! Írd é... Tovább...
  • Lesz még egyáltalán? Tovább...