Hirdetés
6,5 milliárd a tehetségekre
2016. november 15. kedd, 09:00

fiatalA Tehetségek Magyarországa programra 6,5 milliárd forint uniós forrás jut 2020-ig – mondta az emberi erőforrások minisztere a program nyitórendezvényén. Balog Zoltán köszöntőjében úgy fogalmazott, a tehetségek megtalálása, gondozása nemzetstratégiai ügy, hiszen ezzel a jövőjébe fektet az ország.

A miniszter kiemelte, hogy a tehetséges fiatalok felkutatása, megtartása, gondozása komoly feladat, ehhez szükséges, de nem elég egy kormánydöntés és a források hozzárendelése. A tehetséggondozás egy szakma, az e területen segítő szakemberek munkája nélkülözhetetlen, hiszen nélkülük a program nem érné el a megfelelő célcsoportot – fogalmazott.

A tehetség mint emberi erőforrás Magyarország egyetlen esélye a 21. században, hiszen az ország nem bővelkedik ásványkincsekben, nyersanyagokban, és ahhoz, hogy megszólítsuk a tehetségeket, együttműködő szakmai partnerek kellenek – mutatott rá Balog Zoltán.

A miniszter kiemelte, a magyar tehetségprogramok eddig 350 ezer fiatalt értek el, és 333 ezren döntöttek úgy tavaly, hogy személyi jövedelemadójuk egy százalékát felajánlják a nemzeti tehetségprogramra, ami 2,8 milliárd forintot jelent. Ismertetése szerint 2009–2016 között 280 felhívás keretében 8850 program valósult meg, a megítélt támogatások összege pedig ebben az időszakban 12 milliárd forint volt.

Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár közölte: a Tehetségek Magyarországa program a magyar fiataloknak és fiatalokról szól, a kormány célja, hogy a tehetségek érezzék, számíthatnak a kormány segítségére.

Közlése szerint a most meghirdetett program több elemből áll, fontos része a tehetségazonosítás, az egységes hozzáférés biztosítása, az egyéni ösztöndíjak rendszere, a mentor/tutor-hálózat kialakítása, az életpálya-követés és a tehetséges fiatalok családjainak támogatása.

A kormány célja az is, hogy a tehetséggondozás területén már kialakult „jó gyakorlatot” erősítse, szélesítse, fejlessze – hangsúlyozta Novák Katalin.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hagyományos tanfolyamok

gyaksz

 

belso kulsonemz

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Kivéve az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők et! Írd é... Tovább...
  • Lesz még egyáltalán? Tovább...
  • A kormányváltás érdeklődés hiányában elmaradt....kíg yósok előnyben. Tovább...
  • Miért, mit gondolt a tekintetes főjegyző zasszony? Köpönyeget fordítun... Tovább...
  • Nyugdíjas címzetes főjegyző vagyok. Miért is csak dr.Korsós Ágnes felm... Tovább...
  • Országos Roma Önkormányzat. Ezekre aztán szükség van. 1,6 milliárdot e... Tovább...
  • Kormány, minisztériumok részéről hányan vesznek részt a szemináriumon? Tovább...
  • Tehát igazából az a gond, hogy időközit kell tartani. Nem az, hogy meg... Tovább...
  • Meg kivéve a köztisztviselőb ől avanzsált dolgozó! kormánytisztvis elő... Tovább...
  • Kivéve a köztisztviselők et, mert itt 10 éve nem emelkedett a munkabér... Tovább...
  • SZÉKESFEHÉRVÁR MÉGIS KULTURÁLIS FŐVÁROS LESZ, CSAK NEM EURÓPÁÉ, HANEM ... Tovább...
  • Nem értem a hozzászólásokat azelőtt nem sírt senki amikor tele voltak ... Tovább...
  • Bizony mára a vidék jövőkép nélküli, vagy már látja a sofőr nélküli tr... Tovább...
  • Valóban kettészakadt az ország, van néhány tucat város és falu ami gaz... Tovább...
  • Talán ha megélhető nyugdij lenne kb 150 ezer akkor nem kellene idős ko... Tovább...
Hirdetés