Hirdetés
Áfa-visszatérítés januártól
2019. november 26. kedd, 07:00

magyarkozlonyA Gazdaságvédelmi akcióterv újabb pontja vált érvényessé, január elsejétől áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek ötmillió forintos összeghatárig – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályról.

A kormány számos intézkedéssel segíti a családok lakhatását, és azt tartja elsődleges célnak, hogy lehetőleg minden család saját tulajdonú otthonban éljen – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter. Ezt szolgálja többek között a családi otthonteremtési kedvezmény, amely idén szeptember végéig mintegy 117 ezer családnak segített saját otthon megvásárlásában. A falusi csok július elsejei bevezetése óta három hónap alatt (szeptember 30) már közel háromezer kérelem érkezett a pénzintézetekhez. Ezeket az intézkedéseket egészíti ki a Gazdaságvédelmi akcióterv legújabb, 2020. január 1-jén hatályba lépő pontja. Az intézkedés amellett, hogy hozzájárul a lakásállomány megújulásához és a kistelepülések népességmegtartó erejének növeléséhez, a vidéki építőipari vállalkozásokat is helyzetbe hozza – mondta.

A támogatást azon a 2486 településen lehet igénybe venni, ahol a falusi csokot is, vagyis a kedvezmény mintegy két és félmillió magánszemélyt érint. A preferált kistelepüléseken egy háromgyerekes család – saját tulajdonú ingatlan bővítése, korszerűsítése esetén – akár több mint 10 millió forintos támogatással is számolhat, az ötmillió forintos falusi csok mellett ugyanis a 7,5 millió forintos kedvezményes kölcsönt és 2020. január 1-jétől az adó-visszatérítési támogatást is igénybe veheti.

Még nagyobb a kormány által nyújtott támogatások összege abban az esetben, ha egy három gyermeket nevelő vagy vállaló család preferált kistelepülésen vásárol lakást, és azt bővíti, illetve korszerűsíti, így ugyanis akár 10 millió forint összegű csokot, továbbá 5 millió forint adóvisszatérítést is kaphat. Az említett lakásberuházáshoz 15 millió forint kedvezményes kölcsönlehetőség is rendelkezésére áll.

Az áfa-visszatérítési kérelmeket 2022. június 30-ig lehet benyújtani. A támogatást az építési, bővítési, továbbá a korszerűsítési munkálatok költségeinek, illetve az építkezés helyéül szolgáló építési telek vételárának megfizetéséhez lehet felhasználni. A támogatás összege pedig megegyezik a számlával igazolt és megfizetett áfa összegével, de legfeljebb 5 millió forint lehet.

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...