Hirdetés
Munkavédelmi bírság: több mint 100 millió forint
2019. szeptember 06. péntek, 06:00

penzugyminiszteriumAz első fél évben munkavédelmi szabálytalanságok miatt a Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztálya kétszázhuszonnégy esetben, összesen 100,59 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki.

A munkavédelmi főosztály a pénzügyi tárca honlapján ismertetett jelentésében közölte: az év első hat hónapjában 7065 munkáltatót ellenőriztek, közülük 5493-nál találtak szabálytalanságot az ellenőrök, míg 2018. első fél évében a 7098 vizsgált munkaadó közül 5305-nél tapasztaltak problémákat.

Az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzésénél 99.218 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és az ellenőrzött dolgozók 67,2 százalékánál tapasztaltak szabálytalanságot, míg egy évvel korábban ez az arány még 69,5 százalék volt.

A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 31,4 százalékának súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia. Ez az arány némi visszaesést mutat a 2018. január-júniusi időszakban mért 28,5 százalék után.

Az ellenőrzések elsősorban a feldolgozóipar, az építőipar, a gépipar és a mezőgazdaság területére irányultak, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb és súlyosabb is. Az összes intézkedés 52,8 százaléka munkavédelmi, 37 százaléka munkabiztonsági, 10,2 százaléka pedig munkaegészségügyi intézkedés volt.

A jelentés szerint a munkáltatói mulasztások 10,9 százaléka a villamosbiztonsági hiányosságokból, 10,7 százaléka pedig a nem megfelelő munkaeszközök biztosításából adódott.

Intézkedniük kellett az ellenőröknek még a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos, valamint a veszélyes vegyi anyagok tárolására, szállítására, feldolgozására, gyártására vonatkozó szabályok megszegése, illetve a be- és leesési veszély miatt is, az összes eljárás 8,2 százaléka, illetve 6,8 százaléka volt ilyen.

Az év első felében a munkavédelmi főosztály munkatársai 66 esetben szabtak ki közigazgatási bírságot és 8 esetben eljárási bírságot, 2 millió 33 ezer forint, illetve 500 ezer forint értékben.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...