Hirdetés
Kevesebb a só és több a digitalizált megoldás az iskolai menzák életében
2019. június 13. csütörtök, 09:15

gyereketelA világ megváltozásához az iskolai menzák is igazodnak: az ételek egészségesebbek és változatosabbak, a technikai újítások pedig helyet követelnek maguknak a menzákon is. A jövő iskolai étkezését a gyümölcsök és az okoskészülékek fogják uralni.

Az iskolai-, valamint az óvodai étkeztetés napjainkban szigorú előírások mentén szerveződik. Az anyagi szempontok helyett nagyobb hangsúlyt fektetnek az intézmények arra, hogy a gyerekek elé minél változatosabb és egészségesebb ételek kerüljenek.

A törvényi keretek az étkezések számát és minőséget is megszabja: a nevelési és a nevelési-oktatási intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék és oktassák, óvodai életrendjét, iskolai tanulmányi rendjét pihenőidő, szabadidő, testmozgás beépítésével, sportolási, étkezési lehetőség biztosításával életkorának és fejlettségének megfelelően alakítsák ki.

Az étkezések száma – ha a szülő nem rendelkezik ettől eltérően – az óvodákban és az iskolákban napi három, amely alatt értjük a tízórait, az ebédet, valamint az uzsonnát.

Már nem olyan, ahogyan a szülők emlékeznek rá

Szinte minden szülő emlékszik még arra, hogy milyen egyhangú volt régen az iskolai menza kínálata, melyben a főszerepet a sokak által nem kedvelt főzelék játszotta. Bár manapság is lehet találkozni a főzelékek különböző fajtáival az étlapon, egyre különlegesebb fogásokat is ehetnek az iskolások és óvodások.

A menü változatossága nem csak a fővárosban figyelhető meg, hanem a kisebb, vidéki tanintézményekben is. Egy hazai, tízezer lelket számláló kisvárosban sem csak a fasírt és a húsleves képzi a menüt. Példának okáért a kiskunmajsai iskolások a héten francia hagymalevest, halat és különböző zöldségeket és gyümölcsöket is fogyaszthatnak.

Tálcán kínált egészség

A világ változásával megváltoztak az emberek szükségletei is, előtérbe került a tudatos táplálkozás, az egészséges ételek fogyasztása. Ennek megfelelően a jelenlegi kormányzat – 2015. szeptember elsejétől – bevezette az egészségesebb étrendet az iskolai menzákon. A változás lényegi elemei közé tartoznak:

  • a sovány húsok, kevesebb zsír- és sótartalommal,
  • a teljes kiőrlésű, gabonaalapú élelmiszerek,
  • valamint a természetes összetevőkből készült, kevesebb cukrot tartalmazó fogások

rendszeresítése is.

A változtatásoknak köszönhetően az iskolákban meghonosodtak a teljes kiőrlésű kenyerek, valamint a Graham-lisztből készített pékáruk is. A gyümölcsök és zöldségek is egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a menzákon, számos helyen, főképp az ország vidéki régióiban a helyi termelőktől szerzik be a vitaminforrást a fenntartók.

Kiváló példa erre a Derecskei Gyümölcsös, mely az Iskolagyümölcs Program keretében a Havita-Tész Mezőgazdasági Szövetkezetből származó, felelős kertműveléssel termesztett gyümölcsökből készült gyümölcslét és almát juttat el az ország számos intézményébe. Közlésük szerint a hajdú-bihari kert több mint 23 ezer gyermeknek biztosítja az almát.

A digitalizáció már a menzák ajtaján is kopogtat

Ahogy az élet sok területére, úgy az iskolai étkezés világába is beköltözik lassan a digitalizáció. Már szinte megszokottá vált, hogy a parkolásunkat vagy az autópályamatricát az okoskészülékünkön fizetjük, addig a gyerekek étkezésének befizetése még sok helyütt a klasszikus „sorban állós” módszerrel történik.

A technika fejlődése azonban lassan itt is érezteti a hatását, s egyre több helyen lehet már elektronikus ügyintézés segítségével is befizetni a menzadíjat az e-menza applikációnak köszönhetően. A rendszert még kevés intézményben használják – főképp a főváros iskoláiról van szó.

A világhálón történő fizetés segítségével a szülők időt takaríthatnak meg, az iskoláknak és óvodáknak kevesebb lesz az adminisztrációs terhe, míg a fenntartók egyszerűbben és gyorsabban készíthetik el a naprakész statisztikákat és kimutatásokat.

(VG)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...