Hirdetés
Kimondta az EU Bírósága: jogsértő a magyar földtörvény
2019. május 23. csütörtök, 09:00

fold1Sérül a tőke szabad mozgásának elve és a tulajdonhoz való jog azzal, hogy a külföldiek haszonélvezeti jogát megszüntették.

Magyarország a területén fekvő mezőgazdasági földterületeken más tagállambeli állampolgárok haszonélvezeti jogának megszüntetésével nem teljesítette a tőke szabad mozgásának elvéből és a tulajdonhoz való jogból eredő kötelezettségeit, így az jogsértő – közölte az Európai Unió Bírósága.

Az uniós bíróság ítéletében megállapította, a haszonélvezeti jogok megszüntetése a tulajdontól való megfosztásnak minősül.

Az ügy előzménye, hogy 2013-ban a magyar parlament olyan szabályozást fogadott el, amely szerint megszűnik minden olyan fennálló, határozatlan idejű vagy 2032 után lejáró haszonélvezeti jog, amelyet nem közeli hozzátartozók közötti szerződéssel alapítottak. A kormány célja ezzel az volt, hogy az úgynevezett zsebszerződéseket megszüntessék, mielőtt – 2014. május elsején – megszűnik az uniós állampolgárok földvásárlási moratóriuma.

2018 márciusában az uniós bíróság a szabályozást a tőke szabad mozgásának nem igazolt korlátozásának minősítette.

(MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

nkklub szab-szolg

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...
  • A rabszolgatörvén y felold valóságos feszültséget, ahol eddig korlatoz... Tovább...
  • Gondolkozzunk már el, hány olyan zárt csoport nyílt a facebookon az ut... Tovább...
  • Első olvasatra kedvező változás, de az ördög a részletekben rejlik. Va... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó köztisztviselők illetményalapja - a béra... Tovább...
  • Ezt a választást is az önkormányzati köztisztviselők bonyolítják le. M... Tovább...
  • "A kisebb termelőknek egyáltalán nem kell tartaniuk attól, hogy az áts... Tovább...
  • Minimum 1 hetes sztrájkot kell szervezni, az 1 napos leállás nem ér se... Tovább...
  • Most tapsoljak vagy inkább sírjak, bár jobban az utóbbihoz lenne kedve... Tovább...
  • Ez a vasúti leépítés a falufejlesztési programmal együtt biztosan nagy... Tovább...
  • Persze hogy rendkívül gyorsan bírálják el a pályázatokat, hiszen már a... Tovább...
  • Ez megint tele van pontatlan információkkal. A részletekbe nem megyek ... Tovább...