Hirdetés
Kiemelkedően teljesítettek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok
2019. március 13. szerda, 08:00

hando tunde01Minőségben és mennyiségben is kiemelkedően teljesítettek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok az elmúlt években. Az Európai Bizottság igazságügyi eredménytábláján az első, második és harmadik helyen áll Magyarország a közigazgatási ügyek pertartamát, az ügyhátralékot és a határozatok minőségét tekintve.

Erről az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, Handó Tünde (képünkön) számolt be a minap Győrben, a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság új épületének avató ünnepségén. Mint mondta, a kiemelkedő teljesítmény azért is példaértékű, mert tavaly az ügyérkezés csaknem kilencven százalékkal nőtt 2017-hez képest, idén januárban pedig háromszor annyi közigazgatási ügy érkezett, mint egy évvel korábban.

Országosan tizenegy százalékkal csökkent az egy éven túl folyamatban lévő közigazgatási ügyek száma, Győrben ez a hátralékcsökkentés hatvanszázalékos. A folyamatban lévő ügyek száma 2013 óta 15.806-ról folyamatosan csökken: 2017 év végén 10.837, tavaly év végén 7839 volt a számuk. Az Európai Bizottság eredménytáblája szerint a közigazgatási és munkaügyi pereket a magyar bíróságok fejezik be leghamarabb.

Az OBH elnöke arról is beszélt, hogy jövő év elejétől a közigazgatási bíróságok elkülönülnek a rendes bíróságoktól, és az OBH arra törekszik, hogy az átállás zökkenőmentes legyen. Az egyik közigazgatási törvényszék Győrben fog majd működni abban az épületben, amelyet pénteken adtak át.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a jogalkotók a rendszerváltás egyik nagy adósságát törlesztik azzal, hogy létrejönnek jövőre a közigazgatási törvényszékek. Hozzátette, hogy az Európai Unió legtöbb országában elkülönül a közigazgatási bíróság a rendes bíróságoktól. Rengeteg feladat van még, egyebek mellett meg kell teremteni az elkülönített rendszerre vonatkozó részletszabályokat, és segíteni kell a rendes bírósági szervezetről való leválást. A cél, hogy hatékony együttműködés alakuljon ki a rendes és a közigazgatási bíróságok között.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

nkklub szab-szolg

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...
  • A rabszolgatörvén y felold valóságos feszültséget, ahol eddig korlatoz... Tovább...
  • Gondolkozzunk már el, hány olyan zárt csoport nyílt a facebookon az ut... Tovább...
  • Első olvasatra kedvező változás, de az ördög a részletekben rejlik. Va... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó köztisztviselők illetményalapja - a béra... Tovább...
  • Ezt a választást is az önkormányzati köztisztviselők bonyolítják le. M... Tovább...
  • "A kisebb termelőknek egyáltalán nem kell tartaniuk attól, hogy az áts... Tovább...
  • Minimum 1 hetes sztrájkot kell szervezni, az 1 napos leállás nem ér se... Tovább...
  • Most tapsoljak vagy inkább sírjak, bár jobban az utóbbihoz lenne kedve... Tovább...
  • Ez a vasúti leépítés a falufejlesztési programmal együtt biztosan nagy... Tovább...
  • Persze hogy rendkívül gyorsan bírálják el a pályázatokat, hiszen már a... Tovább...
  • Ez megint tele van pontatlan információkkal. A részletekbe nem megyek ... Tovább...
  • El kellene még egyszer olvasni a határozatot! Nem a helyi önkormányzat... Tovább...
  • Azért arra kíváncsi lennék, hogy a jövő évi két választást a köztisztv... Tovább...